Megmondtuk, az édesség árt neked, mondta a sógornő, és letépte az asztalról a születésnapi tortát, amit én sütöttem.
Réka, megint a te fazekámedben főzöl? dörmött be a konyhába Szonja, anélkül, hogy zaklatta volna a lakás ajtaját. Kértelek, ne nyúlj a cuccaimba!
Szonja, ez nem a tiéd, keverte a krémet Zsófi, miközben próbált nem visszafordulni. Ez a fazék, amit anyósom ajándékozott a betelepülésünkhöz.
Hazudsz! Ez az enyém, ismerem! kiáltotta Szonja. Anyám is ugyanezt adta nekem!
Akkor kétszer ugyanolyat kaptunk. A tiéd otthon van.
Szonja közelebb lépett, megragadta a fogantyút.
Adjazonnal!
Hagyd már, Réka! Ha most abbahagyom a keverést, összekrémesül!
Nem érdekel! Mindig a másikat veszed el, aztán úgy teszel, mintha a tiéd lenne!
Zsófi mély levegőt vett, lekapcsolta a tűzhelyet, hátrahúzódott a fazék mögött.
Vedd el, csak a krém megromlott.
Szonja diadalmasan felemelte a fazekát, szemlélte az alját, és szúrós szemmel bólintott.
Itt horog van, ahol az enyémnek nem lenne Rendben, talán a tiéd is. De legközelebb kérdezz, mielőtt a cuccaimat elviszed!
Aztán felfordult, és betoppant, a zárat csapdostul csapódva. Zsófi a konyha közepén állt, a megromlott krémre nézett, és könnyek szivárogni látszottak. Holnap lenne a születésnapja harmincöt éves. Egy egyszerű, otthonos ünnepséget akart tervezni, de a krém elpusztult, a hangulat is.
Este Péter, a férje, hazatért a munkából, és megtalálta Zsófit a konyhában egy újabb adag krémmel.
Jaj, drágám, még is főzöl? pipta a feje tetejére. Már késő.
Szonja elrontotta a krémet, újra kellett kezdenem.
Megint a nővéred jött? ráncolta a homlokát. Réka, mondd meg neki, hogy hívjon előbb, mielőtt bemegy!
Mondtam neki, de nem hallgat.
Akkor én megmondom.
Ne, rosszabb lesz. Később megsértődik, azt mondja, hogy én vagyok ellene.
Péter felvétetett, leült az asztalhoz.
Rendben. Holnap biztosan mindenkit meghívunk? Talán csak ketten, csendben?
Pási, már mindenkit értesítettem. Anyám jön, anyád is, Szonja meg Gábor
Pontosan. Szonja megint valamit kitalál.
Nem fog kitalálni, ez a napom.
Péter hallgatott, de Zsófi látta a bizonytalanságot a szemében, és megértette igaza volt. Szonja mindig is kitenni akarta, mi kell a házban.
Zsófi és Péter a munkahelyen ismerkedtek meg. Péter a könyvelésnél dolgozott, odament egy papírt leadni, beszélgetni kezdtek, és elmentek moziba. Hat hónap múlva házasságot kötöttek. Péter kedves, gondoskodó, szorgalmas volt bár a szülői házasság nehézségekkel terhelt. Anyós, Anikó, barátságosan fogadta Zsófit, sőt egy finom porcelánszettet is ajándékozta az esküvőre.
Szonja, Péter nővére, három évvel idősebb volt, házasságban élt Gáborral, gyermekük még nem született. Iskolai igazgatóhelyettes volt, mindig szigorú, tekintélyt parancsoló. Első találkozáskor teljes alapos ellenőrzést tartott:
Na, Péterke, a választásod. Csak hogy a házigazda jó legyen.
Azóta is gyakran megjelenett a lakásban, kulcs nélkül, szekrényekbe nyúlva, port söpörve, tanácsokat adva főzésről, takarításról, öltözködésről. Zsófi eleinte tűrte, aztán szólóvá vált, ami csak fokozta a feszültséget. Szonja panaszkodott anyának, az anyuka Pétertől kért türelmet.
Ő csak idősebb, tapasztaltabb, segíteni akar
Csak irányít!
Ne dramatizálj, Szonja csak úgy él.
Zsófi ezt is másként nevezné, de nem szólt.
A torta három rétegű volt, eperrel, tejszínhabbal, friss bogyókkal díszítve, a hűtőben állt, mire Zsófi lefeküdt a megkönnyebbülés érzésével.
Reggel Anikó felhívta:
Drágám, boldog születésnapot! Egészségedre!
Köszönöm, Anikó.
Azt gondoltuk, talán ne süssünk tortát, mert… tudod, a vonal… nem kell neked a felesleges kalória.
Zsófi a telefont szorította.
Már elkészítettem.
Ó, felesleges. Rendben, nem eszünk. Szonja hoz gyümölcsöt, azt megyünk enni.
Anikó, ez a napom. Azt akarom a tortát.
Megegyed, természetesen. Csak gondoskodunk rólad.
Anikó letette a telefont. Zsófi a kezében a telefon szorítja a szíve heves dobogását. Miként gondoskodnak rólam? kiáltott belül.
Ne aggódj, mondta Péter, átölelve. Anyja csak aggódik. Mostanában egy kicsit felhízottál.
Zsófi kitört a karjaiból.
Két kilogrammot híztam! Két! És ez nem az ő ügyük!
Anyád mindig így van. Ne vitázzunk a születésnapodon.
Zsófi hallgatott. Mindig a csendet, az elviselést választotta.
Vendégek öt órakor érkeztek. Elsőként Réka anyja, Valéria, cserzővirágokkal és cukorkákkal érkezett.
Kisasszony, boldog születésnapot! csókolta Zsófit. Hogy vagy?
Jól vagyok, anyám válaszolta Zsófi, egy kicsit oldódva.
El vagy büdösödve. Beteg vagy?
Nem, csak fáradt vagyok, sokat főztem.
Segíthetek?
Már minden kész, köszönöm.
Ezután Anikó, Szonja és Gábor léptek be. Anyós azonnal a konyhába ment, vizsgálta az ételeket, fejét rázva.
Zsófi, miért annyi saláta? Nem fogunk enni ilyen sokat!
Anyu, ne szidj, mondta Péter, a kompot helyezve az asztalra. Zsófi igyekezett.
Nem szidok, csak tényeket állítok. Ez a saláta már poros, láttad? Filmre kellene tenni.
Zsófi szó nélkül felvett egy műanyag fóliát, lefedte a salátát. Szonja közel állva kóstolta a vinaigrettet.
Túl sok ecet.
Szonja, ne kezdj Gábor vállára tett kezet. Üljünk le, ünnepeljünk!
Nem kezdek, csak őszintén mondom. Zsófi, ne sértődj, csak azt akarom, hogy jól főzz.
Zsófi szorította a öklét az asztal alatt. Tizennégy éves korától főzött, anyját segítette, felnőttként mindent egyedül csinált. Most Szonja akarta megmutatni, hogyan kell.
Az asztalra helyezették a ajándékokat: anyja egy szép gyapjú sálat, Anikó egy törölközőkészletet, Szonja és Gábor egy egészséges étkezésről szóló könyvet.
Olvasd el, Zsófi, sok hasznos információ van benne mondta Szonja. Kalóriák, rossz ételek
Köszönöm vetette fel Zsófi, félre téve.
Olvasd el, ne halaszd! sürgette Szonja.
Az ebéd után Zsófi felállt, a hűtőből elővette a tortát, tálcára tette, a gyertyákat is Péter már elhelyezte.
Micsoda szépség! csodálta anyja.
Fogj egy kívánságot! mosolygott Péter.
Zsófi épp a gyertyákat akarja elfújni, amikor Szonja feláll, leveszi a tálcát a kezeiből.
Úgy döntöttünk, hogy nem ajánlunk édességet mondta nyugodtan, és visszavitte a tortát a konyhába.
Zsófi kinyújtotta a karját, hitetlenkedve. A terem csendbe burkolózott.
Szonja, mit csinálsz?! kiáltott Péter.
Amit kell válaszolta Szonja, torta nélkül visszatérve. Zsófi felvette a súlyt, már nem eheti a cukrot. Anyámmal megbeszéltük, hogy távolítsuk el a káros ételeket.
Ez a születésnapja! A tortája!
Pont ezért vedd el. Szeretünk, vigyázunk az egészségére.
Zsófi végre megszólalt.
Adjátok vissza a tortát.
Nem, drágám közbelépett Anikó. Nagyon aggódunk érted. Felhíztál, figyelned kell az étkezésre.
Két kilóval híztam!
Négy javította Szonja. A múltkor láttam, a szoknya szélén szúrta a varrat.
A szoknya régi!
Nem a szoknya, te vagy a probléma. Zsófi, ne haragudj, de el kell mondanunk a valóságot. Elfogyott a formád. Péternek ilyen feleségre nincs szüksége.
Szonja! ütötte Pétert a tenyerével az asztalon. Állj le most!
Miért álljon le? Igazat mondok! Tegnap még azt mondtad, hogy Zsófi rosszabbul néz ki!
Nem ezt akartam mondani!
És mi?
Péter elhallgatott, piros arccal. Zsófi a férje felé nézett, szíve leszakadt. A férje a nővérrel vitázott, ezért most már biztosan azt hitte, hogy felhízott.
Minden világos suttogta Zsófi.
Ne dramatizálj, próbálta Anikó, kinyújtva a kezét. Jó szándékból tettük.
A születésnapomat elrontottátok kiáltotta, felállva. Egyétek meg a tortát, vagy dobjátok el. Nekem már mindegy.
Aztán a hálószobába menekült, leült az ágyra, fejét a kezeibe hajtotta, de nem sírt csak a belső üresség maradt.
A kapu mögül hangok hallatszottak: Péter beszélt, Szonja ellenkezett, Gábor próbált nyugtatni. A bejárati ajtó zárva dörömböl.
Zsófi, nyiss, szólt Péter.
Menj el.
Kérlek, csak beszéljünk.
Nincs miről beszélni veled.
Nem akartam bántani. Nem gondoltam, hogy a nővérem így cselekszik.
De te is beszéltél vele, hogy nem szép a megjelenésed.
Nem azt mondtam, hogy rossz vagyok! Azt mondtam, hogy fáradt vagyok, szomorúbb lettél. Ennyi!
Szonja azt hiszi, hogy híztam.
Ő mindig a saját nézőpontjával él!
Zsófi kinyitotta az ajtót, Pétert nézte.
Elég vagyok. Elegem van a családod, a gondozásod, a felügyeleted. Nem bírok tovább.
Mit akarsz mondani?
Vagy te állsz a határaid mögött, vagy elmegyek.
Péter arca elsápadt.
Komolyan mondod?
Igen. Nem akarok egy olyan házban élni, ahol megmondják, mit egyek, mit vegyek fel, hogyan nézzek ki. Ez az én születésnapom, az én tortám, és senki se vegye el.
Péter csak bólintott, de a szavai üresek voltak.
Már ezer alkalommal magyaráztam, de semmit sem változott.
Mit tegyek?
Válassz. Vagy én, vagy ők.
Péter állt, tanácstalanul. Zsófi bezárta az ajtót, a ágyra feküdt, kimerülve a végzetes harctól.
Emlékezett, mikor Szonja előszZsófi végül kilépett a házból, és egyedül, de határozottan, saját jövőjét építette újjá.
