Az esteli fény puha csíkokat rajzolt a függönyön. Zsófia két tányérral állt meg az asztalnél, majd a falra függesztett órára pillantott. Nyolc óra. Gábor mindig azt ígérte, hogy hétkor otthon lesz, de az utóbbi időben minden szavát fillérre lehetett becsülni. Zsófia felhívta a férjét – a hívott szám nem elérhető. Egy mély sóhajtás, és az egyik tányér a hűtőbe került. Már megint egyedül vacsorázott.
Kívülről tökéletesnek tűnt a családjuk. Tíz éve együtt, szép ház, stabil jövedelem. A barátok példaképnek tartották őket a saját nyomoruk mellett. A legfurcsább, hogy Zsófia is hitt ebben. Legalábbis egy ideig.
Minden apróságnak tűnt. Februárban Gábor először felejtette el a házasságkötésük évfordulóját. Este Zsófia egyenesen megkérdezte:
— Emlékszel, milyen nap van ma?
— Szerda — válaszolta Gábor, a telefonjába merülve.
Zsófia akkor nem szólt semmit, csak elfordult, hogy elfojtsa a mellkasában kavarogó nyugtalanságot.
Aztán észrevette: Gábor egyre később jött haza. A kérdéseire ridegen felelt, tekintetét elkerülte: *”Bennragadtam a munkában.”* Zsófia próbálta megérteni, hitt a férje fáradt arckifejezésének, és inkább visszavonult. Lassan megszokottá vált, hogy egyedül vacsorázott, a félre tett második adag pedig mindig a hűtőben várta a hazatérő férjet.
Március közepére Gábor megváltoztatta a stílusát: új frizura, drága ingek, ismeretlen parfüm illata.
— Megújulsz? — kérdezte Zsófia.
— A munkahelyen új dress code van, üzleti stílus — magyarázta Gábor, de a szemében Zsófia meglátta azt a régi iskolás félelmet, amikor valaki hazudik, és fél, hogy lebukik.
Aztán jött az a bizonyos este. A férje telefonja félrecsúszott a fürdőszobából kiérkező zajra. Zsófia nem akart belenézni, de a képernyőn felvillant a név:
*”V.”*
És a rövid üzenet: *”Ma is a szokásos helyen?”*
Többet nem olvasott. Az ösztöne nem csalta meg. Aznap este felhívta Rézát, aki csak annyit mondott: *”Vagy szemtől szemben megkérdezed, vagy eldöntöd, mit teszel, ha csal.”*
Áprilisban minden világossá vált. Gábor hirtelen nyugodt, udvarias és távoli lett, mint egy idegen bérlő. Azon a szerdán, amikor mindennek vége lett, Zsófia korábban ért haza. Gábor hét körül lépett be, és megdermedt, amikor meglátta.
— Beszélnünk kell — mondta komolyan.
Zsófia bólintott.
— Elmegyek — mondta Gábor közvetlenül. — Van más. Szeretem őt.
Ennyi. Három mondatban lezárult minden.
— Viktóriának hívják? — kérdezte Zsófia.
Gábor összerezzent.
— Régóta?
— Három hónapja — Gábor nem nézett rá. — Tudom, hogy ő az igazi.
— Rendben — Zsófia felállt. — Csak tudd, hogy nincs visszaút. Soha. Ma itt alszol, holnapig pedig eltűnsz.
A könnyek később jöttek, éjjel. Reggel Gábor összepakolt és távozott, a kulcsokat az asztalon hagyva. A lakás furcsán üresnek tűnt, de Zsófia könnyebben lélegezett. A levegő tisztább volt.
Két hét telt el. Zsófia a munkába temette magát. Aztán összefutott Dénessel, Gábor régi kollégájával.
— Szia, Dénes. Hogy van Gábor?
— Nem tudod? Három hete kirúgták. Az egész projekt kudarc lett.
— Fura — jegyezte meg Zsófia.
— A szerelem vélhetően elvitte az eszét. Viktória tudja, hogyan terelje el a figyelmét — mondta Dénes.
— Régóta ismered Viktóriát? — kérdezte Zsófia.
— Egyetemről — válaszolta Dénes, de hirtelen elhalgatott, rájött, hogy többet mondott, mint kellett. Sietve elbúcsúzott.
A válasz két nap múlva jött meg, Nátától, a volt munkahelyük könyvelőjétől.
— Átverés volt, Zsófi. Dénes régóta Gábor pozíciójára pályázott. Viktória régi barátnője. Szándékosan csábította el, hogy lerághassa, közben pedig fontos dokumentumokat adott el a versenytársaknak. A projekt összeomlott, Gábor lett a bűnbak. Dénes most az osztályvezető a helyén.
Aznap éjjel kopogás hangzott az ajtón. Gábor állt a küszöbön – sápadt, letört.
— Szia. Mehetek át aludni? Nincs hová mennem.
Zsófia csendben beengedte.
— A kanapé szabad.
Reggel Gábor elmesélte: *”Viktória elhagyott, miután kirúgtak. Nincs pénz.”*
— Viktória és Dénes. Régóta ismerik egymást, ugye? — kérdezte Zsófia.
Gábor szeme üres lett. — Tudod. Beállítottak. Az én hibám. Magam alá vágtam mindent.
— Maradhatsz. A kanapén. De ne gondold, hogy elfelejtettem vagy megbocsátottam.
Így is lett. Gábor a nappaliban aludt, Zsófia a hálóban. Nem erőltette magát, csendben takarított, főzött, segített a kis javításokban. Megváltozott.
Két hónap telt el. Gábor talált egy új, kevésbé jövedelmező munkát. Zsófia fényképezni tanult, jógázni járt. Egyik este Gábor hazahozta a kedvenc süteményét.
— Köszönöm — mondta Zsófia. — De ne hidd, hogy minden visszatért a régi kerékvágásba. Csak finom volt.
— Tudom — válaszolta Gábor. — Nem számítok rá.
Egy hét múlva Zsófia is készített vacsorát kettőjükre. Hosszú idő után újra együtt ettek. A heves fájdalom tompult.
Egy este Zsófia a balkonon ült. Gábor odalépettAztán Zsófia mélyet lélegzett, és mosolyogva válaszolt: “Nem tudom, mi lesz velünk, de ma este jó itt lenned.”
