Az ő boldogsága, de mi fizetjük az árat

Már megint. Épp hazaféle tartottam a munkából, amikor átellenben még álmaimban sem gondoltam volna, hogy épp Teréz néni, ám, az anyós fog végrehajtani rám egy újabb rajtautést.

— Sziásztók, Enikő! Milyen jó, hogy pont itt találak a ház elején! Megspórolod nekem a félmétert a lifttel! — lélegzetelállva mondta, mintha tízeméletesről fútott volna le.

— Jó napot! — morogtam erre én, kissé meglepődve.

Nem mondhattam, hogy rossz viszony lett volna köztünk. Egyszerűen csak ritkán látogatott meg minket, mert minden idejét a saját lányának, Virágának szentelte.

— Enikő, adj már tízezer forintot. Virágék mennek gyógyfürdőbe. Kell valami, meg az is, és mindenhol csak úgy reptetnek az árak! Te is tudod… — mondta, szemforgató szokásával, nyelvét csettintve.

Ismét felbörgott bennem a düh. Kétszer is atgondoltam a fejemben, hogy kiabáljak neki: „Néni, én nem vagyok bankautomata!”. Mondtam volna ezt neki, meg Virágnak is. Szemtől szembe, egyértélműen, hogy vége legyen ennek a végtelen koldulásnak.

De nem mertem. Teréz néni ám a férjem, Tamás anyja, meg a kislányunk, Zsófi nagymamája. Ha szembeszülök vele, nyílt harc kezdődne, ami csak tönkretenné a családi légkört. Tamás érzéseire gondoltam – nem akartam, hogy két tűz közé kerüljön a felesége és az anyja között. Ezért hallgattam. De egyre inkább tudtam, hogy nem mehetek így tovább. Anyósra néztem, míg a kezem a táskába nyúlt a pénztárca után…

… Rossz kedvvel érkeztem haza a munkahelyemről. Kihallgatás volt, a felügyelők minden lukba belekotottak, a főnök meg mindenkit lehordott, aki csak a közelébe került. Két órát ledolgoztam pluszban, beugrottam a boltba, aztán még vacsorát kell főznöm, Zsófival a házit megcsinálni, a holnapi ruhákat előkészíteni… Végtelen a munka, ha mindet felsorolnám, el sem aludnék.

Fáradtan kapaszkodtam fel a lépcsőn, kinyitottam a lakás ajtaját.

— Anyu, szia! Kell készítenünk holnapra egy projektet a madarakról „környezetismeretre”. Segítesz? — Zsófi, a kilencéves robbanó lendülettel fogadott, és rögtön örömhírt hozott.

— Persze, kicsim. Átöltözöm, gyorsan megfőzöm a vacsit, aztán megnézzük. — Letettem a táskákat a konyhában, bementem a szobába.

— Jáj, Enikő, észre se vettem, hogy megérkeztél. Mi bájod, megint munkahelyi probléma? — kerdezte a férjem.

— Igen, már megint kihallgatás. Minden a szokott módon! — dobbantottam el a témát.

— Nálám is rémálom volt a nap. Amúgy anyúnknák utaltam ötezer forintot. Kertek Isti**— Anyúnknák utaltam ötezer forintot. Kertek Istikének tavaszi kabátot.**

Rate article
News 24 Justall
Az ő boldogsága, de mi fizetjük az árat