Budapesti napló: Egy szerelem vége
Zsolt Kovács belépett a lakásba egy hosszú nap után, miután a vállalat irodájában dolgozott a város külvárosában.
– Sziasztok, itthon vagyok! – kiáltotta, miközben belépett a konyhába, ahol már illatozott a frissen főzött étel.
– Mi az alkalom? – kérdezte meglepődve, amikor meglátta a szépen megterített asztalt.
– Semmi különös – válaszolta felesége, Eszter, de hangjában furcsa rezzenés csendült meg. – Egyszerűen lusta voltam főzni, rendeltem sushi-t.
– A sushi-t én szeretem! – lelkesedett Zsolt, miközben levette a kabátját.
– Akkor ülj le, vacsorázunk – mondta Eszter, de rögtön kiment a konyhából.
Egy perc múlva visszatért egy papírlap a kezében, és szótlanul átnyújtotta a férjének.
– Mi ez? – kérdezte Zsolt, de amint ránézett, mintha villám csapott volna belé.
***
– Jó napot, futár vagyok – szólalt meg a kaputelefon, és a kijelzőn egy fiatal srác jelent meg élénk egyenruhában. – Tegnap a rendelését nem sikerült levonni.
– Tévedés – válaszolta nyugodtan Eszter. – Én nem rendeltem semmit.
– Bocánat, itt a szála, nézze meg – a fiú egy gyűrött papírdarabot mutatott a kamerának, ujjával mutatva a címet. – Tegnap én hoztam ki a rendelést. Cím: Hold utca 12. Egy férfi fizetett kártyával, de a tranzakció nem ment át. Itt a másolat, nézze meg, kérem.
A futár zavartnak tűnt, mintha minden szó után bocsánatot kért volna. Egyértelmű volt, hogy újonc – nemcsak a futárkodásban, de a munkavállalásban egyáltalán. Eszter szkeptikusan összehúzta a szemét, kinyitotta az ajtót, és megvizsgálta a futárt. Vékony vállain óriási hűtőtáskát cipelt, ami miatt olyan volt, mint egy vereb, akit túl nagy terhelés sújt. Eszter alig tudta elfojtani a mosolyát, de a nyugtavonal elterelte a figyelmét.
A papíron ez állt: „Hibakód: 55. Hibás PIN.”
– Mondtam, hogy tévedés – ismételte Eszter. – Tegnap nem volt itthon senki, és nem rendeltünk semmit.
– Bocsánat – pirult el a futár. – A fizetést egy… másik hölgy fogadta.
– Akkor főleg – nevetett Eszter. – Az biztosan nem én voltam.
A futár átnyújtott egy másik nyugtát, amin a cím és a rendelés részletei szerepeltek. Eszter végigpörgette a szemével: japán konyha, két főre, kártyás fizetés. Semmi különös, egy kivételével – Zsolt utálta a sushit. Alul a megrendelő neve olvasható volt: Zsolt.
Eszter érezte, hogy a vére a halántékába szaladt. Ebben a lakásban csak egy férfi élt – a férje. De hölgy? Ő, 43 évesen, már nem felelt meg ennek a jelzőnek. Talán udvariasságból hívta így a futár? De valami mégsem stimmelt.
– Kifizetem – mondta hirtelen Eszter. – Hol a terminál?
A fiú meglepődve nézett rá. Könnyekre vagy kiabálásra számított – így viselkedett az anyja, amikor megtudta apja hűtlenségét. De Eszter olyan nyugodt volt, minA futár eltűnt a sötétben, és Eszter lassan becsukta az ajtót, tudva, hogy az élete soha többé nem lesz ugyanaz.
