Az élet tele van meglepetésekkel. Mária mindössze négy évig volt férjnél, aztán a férje otthagyta őt a kislányukkal. Azóta nem is látták egymást. De még abban a négy évben is alig volt otthon, mindig csak a barátaival lógott valahol.
Mária régóta egyedül élt, megszokta a magányt, két munkahelyen dolgozott, mindent megtett kislánya, Katiért. A lány jól tanult, és anyja észre sem vette, mikor felnőtt és férjhez ment.
“Anyu, felköltözöm Budapestre, levelezőn fogok egyetemre járni, és dolgozni is – így majd könnyebb lesz neked,” mondta határozottan Kati, és elment.
Kati mindent magától ért el. Az esküvőjük Budapesten volt. Mária elment a lagzira, és meg volt elégedve. A vőlegény szimpatikus volt, a lánya boldog, az ünnepség vidáman telt. Utána minden jól alakult Máriának, csak egyre gyakrabban öntötte el a szomorúság.
“Olyan gyorsan kirepült a Katim a családi fészekből, férjhez ment, már unokám is van, de ők messze élnek. Üres lett a házam, mintha elvesztettem volna az élet értelmét. Amíg dolgoztam, még elvoltam, de aztán megszüntették a pozíciómat, és unatkoztam. Most új munkát kell keresnem.”
Járt interjúkra, de amint szóba került a kora, udvariasan elküldték. Telefonált a lányának, panaszkodott:
“Igen, Katikám, értem én, kinek kell öregasszony a munkahelyén?”
“Anyu, te meg miért vagy öregasszony? Ne beszélj így! Gyönyörű vagy, jól nézel ki. És amúgy is, a tanácsom: keress magadnak egy férfit. Ismerkedj meg valakivel, és megváltozik az életed.”
“Kislányom, mi ez a hülyeség? Milyen férfiak? Fiatalon sem nagyon bámultam őket, most meg pláne nem,” mondta határozottan Mária, és lezárta a témát. “Na ne már, erről szó sem lehet.”
“Ha nem akarsz férfit, akkor szeresd magadat! Nem figyelsz magadra, ne gorombulj el! Még hosszú életed van, éld meg!” – válaszolta bölcsen a lánya, és Mária meglepődött a gyermeke bölcsességén.
Mária elvállalt néhány ideiglenes munkát, de végül előbb kellett nyugdíjba mennie. Újra elgondolkodott a lányával folytatott beszélgetésen:
“Hol találsz normális férfit ebben a korban? Kívülről persze minden egyszerű.”
Ha még nincs is nős, akkor is tele van gyerekkel, unokával, ingatlannal. Vagy olyan férfit keresnek, aki takarítónőt akar.
Nem gondolt a házasságra. Inkább egy barátra lett volna szüksége, akivel moziba mehet, vagy gombászni a erdőbe.
“Nem,” döntött el magában, “túlbecsülöm már a koromat, és nem akarom egy idegen pasira pazarolni az időmet. Kell valami elfoglaltság. Katinak igaza van, magamat kell szeretnem.”
Egyszer régi osztálytársát, Ilonát találkozta a boltból hazafele menet.
“Mária, te vagy az? Szia!”
“Szia. Hát nem ismersz meg?” – mosolygott.
“De igen, jól nézel ki,” mondta Ilona, és Mária megjegyezte, hogy ő is ragyog.
“Ilona, te mintha teljesen boldog lennél. Pedig a férjed már rég meghalt. Nem nyomaszt a magány?”
“Tudod, eleinte nehéz volt, egyedül. De találtam egy elfoglaltságot – táncolok. Olyan jó, Mária, el sem tudod képzelni. Gyere el a klubunkba, nagyon jó a társaság. Emlékszem, te mindig szerettél táncolni.”
“Így van, szerettem. Gondolkozom rajta, Ilona, valószínűleg elmegyek. Köszi, hogy eszedbe jutottam. Amúgy hímzést is elkezdtem, sok szabadidőm van.”
Mária belemerült a táncba, szalaghímezéssel foglalkozott, néha szombatonként elment a parkba, ahol időseknek rendeztek diszkót. Az élete újra színes lett, talált barátokat, nem untatkozott. De mindig egyedül tért haza. Nem kereste a kalandokat, mégis újra érezte az élet ízét. Megtanulta szeretni magát – későn, de sosem késő.
Katinek allergiája volt a háziállatok szőrére, ezért Mária sosem tartott macskát, pedig mindig is szerette őket. Gyerekkorában mindig volt náluk kandúr. Végül, mikor egyedül maradt, magához vett egy cicát, Micikét. Pontosabban Micike találta meg őt – még kicsi kiskMicike egy nap épp az ajtó előtti szőnyegén szundikált, amikor egy ismeretlen férfi bukkant fel a küszöbön, és a macska barátságosan dorombolva közeledett felé, mintha sejtette volna, hogy ez a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja.
