2023. október 15., vasárnap
Ma is eszembe jutott, hogy néha az élet olyan, mint a Tisza – hirtelen megárad, és mindent elvisz magával. Én, Kovács Anna, mindig is kemény és rideg asszony voltam. Az élet nem kímélt: elvesztettem mindent, ami szeretettel kötött hozzá. Most, negyvenkilenc évesen, elhagyott állatokról gondoskodom.
Azt a hívet, hogy anyám meghalt, munka közben kaptam. A szomszéd hívott, aki – az én kérésemre – néha ránézett az öregasszonyra.
“Anikám, anyád nincs többé. Leült ebéd után pihenni és nem ébredt fel. Már hívtam a mentőket,” zokogott a telefonba a nő.
Mint a mondás tartja, egy baj nem jár egyedül
Anyám temetése után hónapokig azt hittem, csak felhívom őt este, ahogy mindig tettem. Még a hétvégén is hozzá utaztam a 4-es villamossal. Anyámnak két szobás lakása volt, apám már nyolcéves koromban elhagyta őt.
Idővel megszoktam a hiányát, és a lakást átírattam a nevemre. Férjemmel és fiúnkkel volt egy kertesházunk Kecskeméten. Amíg anyám élt, szeretett ott nyaralni, a kertben kapálni. Így mikor mi mentünk ki, én pihentem, anyám intézte a kertet.
Két év telt el anyám halála után, amikor újabb csapás ért. Egy este ismeretlen szám hívott:
“Kovács Anna? Azonosítani kellene jönnie – baleset történt, a kocsiban a férje és a fia iratai voltak.”
Hogyan vészelte át férje és fiának autóbalesetben történt halálát, azt magának sem tudta elmagyarázni. A világ szürkévé fakult, elfelejtett mosolyogni. Mindig velük volt a gondolataiban, mintha csak elutaztak volna és bármikor hazajöhetnének.
“Istenem, segíts túlélni ezt… Hogyan éljem meg ezt a fájdalmat? Egyedül maradtam, elvesztettem minden szerettemet. Uram, mutasd meg, mit tegyek,” imádkozott a templomban, az ikonosztáz szentjeit bámulva.
Az idő múlott, és egy éjjel hirtelen felébredt egy gondolattal: menedéket kell építeni az utcai állatoknak.
“Néha etetem őket, de ez nem elég. Kell egy igazi menhely, ahol normális körülmények között élhetnek. A férjem és a fiam is örülnének – mindig is szerették az állatokat.”
A tervéért eladta anyja kecskeméti lakását, szponzorokat keresett, végigjárta a hivatalokat, hogy engedélyt kapjon egy állatmenhelyre a város szélén. Keménysége és kitartása megmentette a magánytól. Az ötlet, hogy segíthet, felélesztette.
Kovács Anna lett a menhely igazgatója. Hamar talált hasonló gondolkodású embereket. A ketrecekben már rengeteg kutya és macska volt, akikről gondoskodtak. Among them was a young volunteer, Eszter, who adored animals.
Egy nap Eszter épp nyitotta a kaput, amikor meglátta







