Az árulás küszöbén
Három hónapos műszak után Tamás Kovács, fáradtan, de a kötelességtudat melegével a szívében, hazatért a szomorkás időjárású Nyíregyházába. Bár az ég borult volt, a lelkében ragyogott a nap: a kezében szorongatta a fizetését, és már látományaiban lelkesítette a feleségét, a bájos és tüzes Zsófiát. Nemrég vásároltak egy kétszobás panellakást a város szélén. Tamás sajátlan kezével vakolta fel a falakat, feszítette fel a mennyezeteket, ragasztotta le a csempét és szerelte fel a gépeket. Már csak egy dolog hiányzott – berendezni a lakást, ahogy Zsófia álmodta:
— Tami, én nem vagyok hajlandó igénytelenül élni! Azt akarom, hogy a mi otthonunk legalább olyan legyen, mint Annának és Petinek! Mindent a legmagasabb színvonalon!
Tamás bólintott, elfogadta, és távozott a műszakra, kimerültségig dolgozva, csak hogy Zsófia büszke lehessen rá. Borzasztóan hiányzott neki a kényelmes otthon a fagyos kürtőn, ahol sem meleg, sem ismerős arc, sem a reggeli kávé illata nem volt. Csak a telefonban hallotta a feleségének a hangját, gyakran ingerült és követelőzőt.
A pályán megállt egy virágosnál. Vörös rózsákat válogatott, a legfrissiebbeket választva ki. Egy teli vörös csokrot vett, majd beszállt a taxiba. Tizenöt perc múlva már az előtte állt, a szíve hevesen verve. Felrohant negyedikre, könnyedén, mert a boldogság úgy tódult a mellkasába. Már a kezébe nyúlt a kulcshoz, de hirtelen meggondolta magát. Mosolyogva csengetett.
Csend. Már úgy tett, mintha elővenné a kulcsokat, amikor kinyílt az ajtó. A küszöbön egy idegen fickó állt a saját köntösében. Magas, széles vállú, meztelen felsőtesttel és egy pimasz pillant.
— Te ki vagy? Rossz lakásba tévedtél, bácsi? — morogta az idegen.
Tamásnak a világ elsötétült. Megdermedt. A keze, ami a csokrot tartotta, lassan lecsüngött.
— Úgy látszik, nem csak az ajtóval tévedtem…
Az ajtó becsapódott. Tamás mozdulatlanul állt, mintha megbénították volna. A halántékában lüktetett a szíve, a keze remegett. A szeme előtt a falak, amiket éjszaka tapétázott, a csempe, amit ragasztott, a konyha, amit hitelből vásárolt… és most egy idegen férfi az otthonában.
A virágok repültek a legközelebbi kukába. Tamás taxit hívott, és a legjobb barátjához, Márkhoz indult. Útközben betért a SPAR-ba, vett pálinkát, heringet és uborkát. Márk örült a látogatásnak — régóta nem találkoztak.
— Nahát! Ezt megünnepeljük!
A második pohár után Tamás kibontotta a lelkét és elmesélte mindent. Márk, aki félig örmény és forrófejű, felugrott:
— Mi?! A te lakásodban?! Hát én… én annak a fickónak…! — ököllel ütött az asztalra.
Tamás megragadta a vállán:
— Márk, ne kapj hisztit. De… bosszút állunk?
— Állunk, mindenképpen!
A pálinka fűtötte vérevel a két férfi taxit hívott és Tamás lakása felé indult. A bosszú terv homályos volt. Fejükben zajongott a vér.
Felmentek. A hálószobában világított. Tamás felordított:
— Most megmutatom…
Márk elkezdett dörömbölni:
— Nyissátok ki, ti szemétládák! Kinek a feleségébe kotorásztok? Jöjjetek ki, férfi módjára beszéljük meg!
Kinyílt az ajtó — és egy ököl csapódott ki a nyílásból. Márk hátraesett, az orrára kapva.
— Na, ez aztán jó fogadtatás… — motyogta, vérrel az arcán.
Tamás forrt benne a harag. Egyetlen lendületes rúgással kitörte az ajtót. Az nagy robajjal zuhant a hallba. A férfiak hurrikánként rohantak be a lakásba. Fel-alá szaladgáltak, ordibáltak.
— Hol van ez a nyomorult?!
Zsófia a konyhában sikítózott, remegő ujjakkal tárcsázta a segélyhívót. Márk kirohant a folyosóra:
— Leugrott az erkélyről?
De aztán egy nyögés hallatszott. A kitépett ajtó alatt vergődött a szerető, a saját szemtelenségével és az ajtó lökhárítójával lenyomva. Siralmas volt a képe — a köntöse félrecsúszott, az arca rémületben, a szája vérzett.
— Na, ez is egyfajta bosszú! — vágott egy gúnyos mosolyt Márk, megérintve a sértetlen oldalát.
És akkor, mint a végzet, a lépcsőházból átható segélykiáltás hangzott fel:
— Segítség! Jó emberek! Gyilkolnak! — Tamás anyósa volt a hang, ha jól ismerte.
A józan ész hirtelen visszatért. A barátok kirohantak, nem várták meg a rendőrséget. Másnap Tamás adta be a válókeresetet. Nem akart tovább egy olyan otthonban élni, ahol megalázták. Ahol idegen férfi járkált a férj köntösében.
Egy hét múlva Tamás ismét a munkába indult. Márk elkísérte, zúzott orral és bepólyázott ujjakkal.
— De legalább látványosan ment! — nevetett. — Legközelebb, ha feleségül mész, csak ne Zsófihoz! De engem mindenképpen hívj. Majd segítek, ha kell…







