Az ajtóban egy ismeretlen állt. Vitali már gimnazista koruk óta szerelmes volt Jankába. Szerelmes leveleket írt neki, mindenféle módon próbálta felhívni magára a figyelmet. Janának azonban Dimi tetszett, a magas, szőke fiú, akivel együtt röplabdázott az iskolai csapatban. A szerencsétlen, tanulásban is gyengébb Vitalira rá sem nézett. Nem sokkal később Dimi összejött Orsival, a párhuzamos osztályból. Az érettségi után Vitali ismét mindent megtett, hogy elnyerje Janka kegyét. A szalagavatón kérte meg a kezét… De a lány keményen visszautasította – „Nem!”. Szóba sem akarta hozni a fiút. Az egyetem után Janka könyvelőként helyezkedett el, főnöke pedig egy jóképű, sötét hajú férfi volt, aki tíz évvel volt idősebb nála. Janka csodálta a szakmai tudását, kiemelkedő megjelenését, okosságát. Kialakult köztük valami, Janát nem zavarta, hogy választottja házas és van egy kisfia. Valér bácsi megígérte, hogy elválik, és esküdött, hogy csak Jankát szereti. Évek teltek el, a nő megszokta, hogy hétvégéit és az ünnepeket egyedül tölti. Folyton csak reménykedett, hogy a férfi végül elválik, és együtt lehetnek. Egyszer Janka meglátta Valért a feleségével egy boltban. Az asszony várandós volt, a férj pedig gyengéden fogta a kezét. Majd átvette a szatyrokat, és együtt indultak az autóhoz. Janka könnyes szemekkel nézte ezt az idillt. Másnap felmondott… Közeledett a szilveszter, semmi kedve nem volt ünnepi bevásárláshoz, díszítéshez, vagy bármilyen készülődéshez. Hazatérve azonban fázni kezdett – kiderült, hogy elromlott a kazán. Kertes házban lakott. Megpróbált szerelőt hívni, de az ünnepi időszakban mindenki csillagászati összegeket kért, főleg amikor megtudták, hogy a város szélén kell dolgozni. Janka már feladta, végül felhívta a barátnőjét. Férje a szakmában dolgozott, hátha tudna segíteni. Larisza megígérte, hogy azonnal szól a férjének. Két óra múlva valaki csengetett. Az ajtóban egy ismeretlen állt, de amikor alaposabban megnézte, felismerte benne… Vitalit, az egykori osztálytársát. – Szia, Janka, mi történt nálad? – Ööö… Honnan tudtad? – A főnök szólt, menjek el erre a címre, mert nálad hideg van. Leeresztetted a vizet, nehogy megfagyjon a rendszer? – Nem, azt sem tudom, hogy kell. – Na, szép! Így könnyen fűtés nélkül maradhattál volna. Szerencsére nincs odakint nagy fagy. Vitali gyorsan leengedte a vizet, babrált még a kazánnal, majd elment. Egy óra múlva visszatért a szükséges alkatrészekkel. Rövidesen újra meleg lett Janka házában. Vitali kezet mosott, majd megkérdezte: – Janka, csöpög a csapod, villog az égőd… A férjed nem tudja megjavítani? – Nincs férjem… – És miért nincs? Az ideált keresed még mindig? – Milyen ideál… Nincs senkim, – vallotta be a nő. – Akkor miért utasítottad vissza a lánykérésemet? – mosolygott Vitali. Janka nem válaszolt… Miután megjavította a csapot és becsavarta az égőt, Vitali hazament. Janka visszagondolt a gyerekkorukra, a kövérkés kisfiúra, aki szerelmes volt belé. Vitali teljesen megváltozott, magas, sportos, barna szemű férfi lett. Csak a mosolya maradt a régi. Arra már nem volt ideje rákérdezni, vajon nős-e. December 31-én aztán megint csengettek. Janka értetlenül nyitott ajtót – nem várt vendéget. A küszöbön Vitali állt, friss öltönyben, virágcsokorral a kezében. – Janka! Még egyszer megkérdezem. Feleségül jössz hozzám, vagy inkább vársz a mesebeli hercegre a nyugdíjig? A nő sírva nevetett, és boldogan bólintott. Második próbálkozásra igent mondott a lánykérésre…

Az ajtó előtt egy ismeretlen állt.

Vitály László már általános iskola óta szerelmes volt Janettába. Mindig leveleket írogatott neki, megpróbált mindenáron észrevétetni magát.

De Janetta szívét Benedek nyerte el, a magas, szőke fiú, aki vele együtt röplabdázott a csapatban.

A sután mozgó Lászlóra, aki ráadásul rosszul tanult, Janetta észre sem vett.

Benedek nemsokára inkább Katalinnal, a párhuzamos osztály cserfes lányával járt.

Az érettségi után László ismét próbált közel kerülni Janettához.

A végzős bálon még meg is kérte a kezét…

A lány azonban keményen felelt Nem! Még csak gondolni sem akart rá.

Az egyetem elvégzése után Janetta könyvelő lett, főnöke egy vonzó, sármos, tíz évvel idősebb barna férfi: Varga Zoltán.

Janetta magával ragadónak találta Zoltán szaktudását, jóképűségét, intelligenciáját.

Szépen lassan fellángoltak az érzelmek Janettát nem zavarta, hogy a férfi házas és egy kisfia is van.

Zoltán esküdözött, hogy el fog válni, és csakis Janettát szereti.

Évek teltek el, és a nő lassan hozzászokott, hogy hétvégéit és ünnepeit magányosan tölti. Mindig remélte, hogy eljön a pillanat, amikor már tényleg csak ketten lesznek Zoltánnal.

Egy nap azonban Janetta meglátta Zoltánt a feleségével a Lehel piacon.

A nő várandós volt, Zoltán szeretettel fogta a kezét, majd átvette tőle a szatyrokat, és együtt indultak el a kocsi felé.

Janetta könnyes szemmel nézte ezt a boldog pillanatot.

Másnap felmondott munkahelyén

Közeledett a szilveszter, Janetta se kedvet, se erőt nem érzett ahhoz, hogy bevásároljon, házat díszítsen, vagy egyáltalán ünnepelje az újévet.

Egy este, amikor hazaért, dermesztő hideg lepte meg: a kazán elromlott. Janetta ugyanis egy családi házban lakott a város szélén.

Megpróbált szerelőt hívni, de az ünnepek előtt mindenki súlyos forintokat kért, pláne hogy a város legszélére kellett volna kiszállni.

Kétségbeesetten felhívta barátnőjét, Lariszát, hátha férje, aki a gázszereléshez értett, tudna segíteni.

Larisza megígérte, hogy rögtön felhívja a férjét.

Két óra múlva csengő szólalt meg.

Az ajtóban egy idegen férfi állt, de közelebbről nézve Janetta ráismert Vitály Lászlóra, régi osztálytársára.

Szia, Janetta, na, mi történt nálad?

Hogy kerültél ide?

A főnök hívott, menjek ki erre a címre, mert megfagysz itt. Leengedtél legalább vizet a radiátorból, hogy ne repedjenek szét?

Nem, nem tudom, hogyan kell.

Hát, le a kalappal így le is maradhatsz a fűtésről pár napra! Szerencse, hogy nincs igazán nagy hideg.

László gyorsan leengedte a rendszert, bütykölt a kazánnal, majd elsietett.

Egy óra múlva visszatért a szükséges alkatrészekkel.

Rövidesen újra meleg lett a házban. Miután kezet mosott, László megkérdezte:

Janetta, csöpög itt egy csap és villog egy égő is… Az urad miért nem javítja meg?

Nincs nekem férjem felelte csendesen maga elé nézve.

És miért nincs? Még mindig keresed az igazit?

Miféle igazi… Nekem nincs senkim, vallotta be Janetta halk hangon.

És akkor nekem miért mondtál nemet? mosolygott László.

Nem válaszolt.

László megjavította a csapot, becsavarta a villanykörtét, majd hazafelé indult.

Janetta pedig hirtelen a fiatalkorára gondolt vissza, a kerek képű, szőke fiúra, aki mindig szerette őt.

Vitály László sokat változott, magas, sportos férfi lett, sötétbarna szemekkel. Csak a mosolya volt ugyanolyan, mint régen.

Arra sem gondolt, hogy megkérdezze: vajon nős-e már ő is.

December 31-én aztán váratlanul ismét megszólalt a csengő.

Janetta értetlenül ment ajtót nyitni vendéget ugyanis nem várt.

Ott állt László, elegáns öltönyben, a kezében egy szépséges virágcsokorral.

Janetta! Még egyszer megkérdezem. Leszel a feleségem, vagy vársz még a nagy Ő-re a nyugdíjig?

A nő könnyek között, boldogan bólintott.

Másodikra a lánykérés végül sikerrel jártLászló elmosolyodott, megfogta Janetta kezét, és finoman így szólt:

Akkor most kezdjünk élni, Janetta?

A nő nevetve, könnyeit törölgetve, bólintott. Az új év első perceiben, miközben a távolból tűzijáték fényei villantak az ablaküvegen, egymásra talált két régi lélek pontosan ott, ahol annyi évvel korábban majdnem elkezdődött minden.

Janetta szíve már nem várt tovább az igazira. Rájött, hogy a boldogság néha ott kopogtat, ahol a legkevésbé számítasz rá egy elromlott kazán, egy régi ismerős vagy egy újévi csokor képében.

És ahogy kint a hó hullani kezdett, belül a házban végre meleg lett. Az a fajta melegség, amire egész életén át várt.