Zsófia fáradtan és kimerülten bandukolt haza. Az egyik kezében a táskáját szorongatta, a másikban a hazafelé vásárolt élelmiszereket cipelte. A lába alig bírta tartani a testét. Leült volna a földre, és nem mozdult volna onnan. De otthon várta Márk, a fia. Az egyetlen értelme az életének. Nélküle már rég feladta volna ezt a nyomorúságos létezést.
Néhány ember aranykanállal születik a szájában, minden könnyen és simán alakul számukra. Mások, mint Zsófia, csak a szenvedésre születnek. Tizedik osztályban, egy osztálytársa születésnapi buliján találkozott egy két évvel idősebb fiúval. Felnőttnek, erősnek tűnt, akinek semmi konvenció nem jelentett akadályt. Zsófia beleszeretett, és elvesztette a fejét.
Nem volt gyönyörű, de csinos és kellemes külsejű, mint minden fiatal lány. Sötétszürke, nyitott tekintetű szeme, kerekded arcvonásai, kisimult barna haja és formás kis teste volt.
Januárban anyukáját tüdőgyulladással kórházba szállították. A lakás Zsófiára és a fiújára maradt. Ott történt mindaz, ami tapasztalatlan tizenéves lányokkal szokott megtörténni. Beadta derekát a fiú unszolásának, a szerelem ígéretének, amelyet könnyedén mondanak a szerelmesek.
Amikor Zsófia rájött, hogy terhes, rohant a szerelméhez.
“Én meg mit követtem el? Nézz rám, miféle apa lennék? Keress mást, aki belemegy ebbe…” – mondta, és eltűnt az életéből, ugyanolyan hirtelen, ahogy megjelent.
Mit tehetett? Kivel beszélhetett volna meg a problémájáról? Az idő múlott, de Zsófia nem mert anyjának bevallani.
Eljött a tavasz, kiszedte a könnyű, nyári ruháit. Zsófia a tükör előtt állt, és próbálta felhúzni a nadrágját, amely a meghűlt derekán már nem fért össze. A blúz is szorított a kis mellén.
“Valamit felszedtűl” – hallotta maga mögött anyja hangját. Zsófia megriadva összerezzent. “Hát nézzük csak…” – Anyja megfordította, majd szinte összeroppant. “Kitől? Milyen hónapban? Miért nem szóltál?” – kezdte nyögni.
Anyja ordított, megalázta, és egy törülközővel a kezében üldözte a zokogó Zsófiát a lakásban. Aztán egymás mellett ültek a kanapén, átölelték egymást, és együtt sírtak. Már késő volt a vetélésre.
Zsófia letette az érettségi vizsgáit, de továbbtanulni nem ment. Szeptember végén megszülte a csinos kisfiút, akinek arcán a könnyelmű és felelő szerAz évek múlásával Zsófia és Márk egyre közelebb kerültek egymáshoz, és amikor egy napon a fia karján vitte haza a házassági ajándékokat, tudta, hogy végre megtalálta a boldogságot.
