Becsapva az új otthonban
Tamás és Marika összeházasodtak, és kiköltöztek egy új lakásba a budaörsi agglomerációba. Örömmel teli szívvel rendezték be az otthont, álmodozva a közös jövőről. Fél év múlva azonban Tamás szülei ellátogattak hozzájuk. Eleinte meglepődve fogadták Marikát, de vacsora közben, pár pohár pálinka után kitört a veszekedés.
– Miért hoztad ide ezt a nőt? – vágta oda az anyós durván.
– Hogy érted? A felesége vagyok! – pattant fel Marika, érezve, hogy forr a vére.
– Feleség? – nevetett gúnyosan az anyós. – Milyen feleség? Ne nevettess! Tamásnak már van felesége és két gyereke is. Azok az unokáink! Te meg ki vagy? Csak a lakásra fájt a fogad?
Marika Tamásra nézett, de az csak lehajtotta a fejét és suttogta:
– Menj anyádhoz, majd én megoldom. Holnap reggel elviszem őket.
Amikor Marika betöltötte a tizennyolcat, az édesanyja elkezdett a házasságról beszélni. Nem siettette a lányát, de aggódott: Marika túl sok időt töltött otthon a könyvekkel. Nem volt visszahúzódó – iskolában és az egyetemen is aktív volt –, de a fiúk udvarlását mindig visszautasította. Neki jobban érdekes volt egy regény története, mint a randik. Az anyja attól tartott, a lánya egyedül marad.
Miután lediplomázott, Marika menedzserként dolgozott, de az élete ugyanúgy folytatódott: otthon, munka, otthon. A szülei úgy döntöttek, itt az ideje, hogy külön éljen. Régóta bérelték a neki szánt háromszobás lakást egy régi budapessi házban, de most felújították és átadták Marikának, gyakorlatilag kiköltöztették őt a családi házból.
Marika úgy érezte, elárulták. Hogy lehet így kidobni a saját gyereked? De hamar alkalmazkodnia kellett. Nem szeretett takarítani a nagy lakásban és bevásárolni, egészen addig, amíg meg nem ismerkedett Tamással. Az fiú átvette a házimunkát, és ezzel megnyerte a szívét.
Amikor bemutatta a szüleinek, az édesanyja összeráncolta a homlokát. Egy diplomás, saját lakással rendelkező férfit szeretett volna a lányának. Tamás viszont autószerelő volt, és egy koli szobáját bérlete a közelben. Az apja csak ennyit mondott:
– Majd meglátjuk.
Tamás szerette Marikát, és ez számított. Az esküvő egyszerű volt, csak a lány szülei vettek részt. Tamás családja egy távoli vidéki faluból nem jött el, és a fiatalok terveztek utazni, de folyton halogatták.
Egy év múlva gyermeket szerettek volna. Tamás javasolta, hogy adják el a régi, lift nélküli lakást, és vegyenek egy újat egy modern társasházban, ha kell, a város szélén is.
– Hogy mászkáljunk fel-le gyerekkel és babakocsival az ötödik emeletre? – érvelt.
Marika beleegyezett, bár az anyja ellenezte. A lakásvásárlás napján Tamás vakbélgyulladással kórházba került. Marikának egyedül kellett intéznie az ügyeket, és magával vitte az édesanyját, mert megszokta, hogy mindig más dönt helyette.
Tamás a kórházból már az új lakásba tért vissza. Lelkesen rendezték be a helyet, függönyöket akasztottak, bútorokat raktak el. Az élet álomszerűnek tűnt, amíg Tamás szülei meg nem érkeztek.
Vacsora közben az anyós vádakkal támadt. Marika döbbenten állt, nem akarta elhinni. Tamás hallgatott, csak annyit kért, hogy a lány menjen el. Egy táskát összekapott, és az anyjához ment, szíve szétrepedt a fájdalomtól és a megaláztatástól.
Másnap visszatért. A szülők már elmentek, a lakás tiszta volt.
– Mit mondott tegnap az anyád? – kérdezte Marika, alig tartva vissza a könnyeit.
– Ne foglalkozz vele. Volt egy nőm, akitől két gyerekem van. De most veled vagyok – vállat vont Tamás.
– Becsaptál! Ez árulás! – kiáltotta Marika. – Nem tudok egy hazuggal élni!
– Nem tudsz? Akkor takarodj! A lakás az enyém marad. Ha pert indítasz, fizetem a részedet életed végéig – vigyorgott Tamás.
– Te fogsz elmenni – válaszolta hidegen Marika. – Nem hiába ragaszkodott anyám, hogy a nevemen legyen a lakás. Érezte a csalást…
Marika egyedül maradt a tágas lakásban. Esténként újra a könyvei között ült, de most nem nyújtottak vigaszt. Szíve fájt a csalódástól. Szerette Tamást, bízott benne, ő pedig eltitkolt egy másik családot.
Az édesanyja látogatott, megvigasztalta:
– Kislányom, én megmondtam, hogy nem ő az igazi. De nem vagy egyedül, én itt vagyok veled.
Marika bólintott, de ürességet érzett. Nem indított válópert – hadd döntse el Tamás maga. A szülei által vásárolt lakás erődítményévé vált, de egyben a letört álmok emlékévé is. Tamás hívogatta, könyörgött a bocsánatért, de ő nem válaszolt.
Néha, lapozgatva a könyv oldalait, Marika elképzelte, milyen lett volna az életük e nélkül a hazugság nélkül. De a valóság rideg volt: újra egyedül volt, könyvekkel és a törött szívével.
