A megcsalás árnyékai: egy új élet dallama
Gergely Péter egyre gyakrabban későn ér haza a munkából.
– Furcsa – gondolta a felesége, Mónika. – Vagy későig marad az irodában, vagy a barátjával, Zsolttal garázdálkodik a kocsmában. Mit csinálhat ott majdnem minden nap?
Egy nap Mónika úgy döntött, sétál egyet a Pécsi Árkádban. Elterelni a gondolatait, és egy virágboltban új cserepet és talajt venni a violettáinak. Ahogy belépett a fényes áruházba, végigpásztázta a butikokat, és hirtelen mintha villám csapott volna belé. Pont feléjük sétált Gergely. És nem egyedül – egy fiatal lánnyal! A lány hirtelen Mónika felé fordította a fejét, és Mónika nem hitte a szemének. Ismerte ezt a lányt.
***
Mónika megállt a lépcsőház előtt. Az utat elállták a költöztetők, akik éppen próbáltak bejuttatni egy hatalmas zongorát. Levették a lábait, de így sem fért be a szűk ajtón.
– Ez nem fog bemenni, hiába bánjátok – jelentették ki a költöztetők. – Régi, hatalmas darab.
– Engedjék már át, utána meg vihetik széjjel az egész házat – morogta Mónika idegesen.
A zongora tulajdonosa, izzadtan megállt, és bánatosan sóhajtott:
– Mindent bevittünk, csak ez maradt. Ha az első emeleten laknék, betolhatnám az ablakon, de én az ötödiken vagyok… – szomorú pillantást vetett Mónikára.
– Én is az ötödiken, szóval Ön az új szemben lévő szomszédom – válaszolta Mónika. – Van olyan autó, amivel fel lehet emelni nehéz tárgyakat. Egy barátnőm így vitte fel a kanapéját a negyedikre. Megadhatom a számot, de biztos drága lesz.
A férfi felderült, és lelkesen köszönte meg a tippet. Mónika odadiktálta a számot, majd felment a lakásába, de közben mindig kinézett az ablakon, figyelve a zongora sorsát. Hamarosan megérkezett az emelős autó, és a hangszer biztonságosan felkerült az ötödikre. Mónika meglepődött, mennyire lekötötte ez az idegen történet. Egy pillanatra el is felejtette a saját gondjait.
Pedig a gondok tegnap kezdődtek. Gergely elhagyta őt…
Ez teljesen lesújtotta Mónikát. Persze, észrevette a változást a viselkedésében. Elzárkózottabb lett, mindig talált valami okot, hogy elmenjen. Vagy későn maradt munka után, vagy Zsolttal lógott.
– Különös – töprengett. – Mit csinálhat ott nap mint nap?
Mónika a középkorú válságra gondolt. Talán megkedvelt valakit, de majd elmúlik…
Hétvégén elment a bevásárlóközpontba, hogy kicsit elterelje a figyelmét. Virágföldet és egy új cserepet akart venni. De ott, a zajos tömeg és a ragyogó kirakatok között, váratlanul találkozott Gergellyel, aki egy fiatal lányt ölelt át. Boldogság sugárzott róluk, a lány a fülébe súgott neki valamit, és a szerelmük szinte kézzelfogható volt. A lány hirtelen felé fordult, és Mónika belélegzett a meglepetéstől. Enikő volt, a fiatal kolléganője.
Gergely, amint meglátta a feleségét, összezavarodott, de gyorsan magához tért:
– Otthon mindent megmagyarázok.
Mónika nem sietett haza. Pécs utcáin barangolt, és az eszébe ötlöttek a régi emlékek. Enikő körbetáncolta Gergelyt egy céges bulin egy éve. Együtt cigiztek is, de Mónika nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget. A legrosszabb álmában sem gondolta volna, hogy a hűséges, megbízható férje képes lenne megcsalni őt.
Amikor hazament, Gergely már összepakolt. Kerülte a veszekedést, és Mónika, összeszorított szemhéjakkal, halkan megkérdezte:
– Mi volt velem a baj? Mi nem volt jó?
– Minden rendben volt – válaszolta a padlót nézve. – De mi csak tehetetlenül sodródunk, minden unalmas, szürke. Enikő nélkül viszont nem tudok élni. Köszönöm a húsz évet, és hogy felneveltük a lányunkat. Megvettem neki a lakást, férjhez adtam. Jogom van a boldogságra. Bocsáss meg, ha tudsz…
Mónika csak akkor tört ki zokogásra, amikor becsukódott mögötte az ajtó. Ilyen fájdalmat még soha nem érzett. Az éjjel alvás nélkül telt.
Reggel hidegzuhany, könnyű smink, formális öltözet. Bemenni dolgozni, mintha mi sem történt volna. Senki ne lássa az ő gyengeségét. De tudta: az egész iroda suttog majd arról, hogy Enikő elcsábította a férjét.
Enikő frissen végzett egyetemistaként került a céghez. Szép, gondos, felelősségteljes. Gyorsan megtalálta a közös hangot mindenkivel, és Mónika is kedvelte őt. Most viszont busszal kellett járnia – Gergely mindig autóval vitte. A zsúfolt buszon Mónika úgy érezte magát, mint egy kívülálló.
Az irodában összefutott Enikővel. A lány zavartan köszönt, majd elsiklott mellette. De egy irodában kellett dolgozniuk. A légkör feszült volt: az idősebb kollégák szimpatizáltak Mónikával, a fiatalok meg úgy tettek, mintha mi sem történt volna, de várva várták a történet végét.
Délután Gergely várt Enikőre a cégnél. Mónika szándékosan későn maradt, hogy ne lássa, ahogy a vetélytársa az ő helyére ül a kocsijukba.
Otthon magát gratulálta a tartásáért. Azt hitte Enikő, hogy fel fog mondani? Hiába várja! Mónika szerette a munkáját, a csapatát, a fizetését. Miért is mondana fel?
Felhívta a lánya, Katalin. Próbált megvigasztalni:
– Anya, te nem az első és nem is az utolsó vagy, akit elhagynak.
Aztán elárulta, hogy Gergely már korábban bemutatta neki Enikőt, és jóban vannak.
Mónika gyorsan lezárta a beszélgetést. A lánya nem támogatta őt, sőt, a hír Enikővel való barátsMónika mélyet sóhajtott, és érezte, hogy talán mégis itt az ideje, hogy saját boldogságát keresse.
