**A gonosz öregasszony**
Zsófia kiszállt a taxiból és várta, amig kiszáll a kis kislánya, Boglárka.
– Köszönöm! – mondta Zsófia a sofőrnek, megfogta a kislány kezét, és lassan indultak a kapu felé. Az alacsony tornác előtti padon két idős hölgy üldögélt.
– Jó napot! – köszöntött Zsófia.
– Jó napot! – válaszolt az egyik nő. – Hát kihez jöttek ilyen szépségesen?
Zsófia csak mosolygott. Kinyitotta a kódtárcsás zárat, és becsukta maga után az ajtót. Alig csukódott be mögöttük, az egyik öregasszony hangosan emelte fel a hangját:
– Fél órája láttam két fiatal férfit dobozokkal meg batyukkal bemenni.
– Új albérlők költöztek be fölétek, akiknél a Tóthék laknak. Hát, Marika, készülj fel az álmatlan éjszakákra – jegyezte meg a másik.
– Na, nekem meg ne próbálják! Ha csak meghallom, hogy zajonganak, rögtön értesítem a gyámhatóságot!
Zsófia nem hallgatta tovább. Az lift épp az emeletre állt, így felmentek az ötödikre.
A lakás ajtaja nyitva volt. A férfiak a konyhában teáztak.
– Ó, Zsófi megérkezett! Mi meg itt főztünk egy kis teát. Bocs, ha túlzásba estünk – mosolygott az egyik férfi.
Zsófia a táskájába nyúlt a pénztárcáért.
– Zsófi, hát megbántasz! Barátként segítettem. Talán hibáztál, hogy eljöttél Tamástól? Kibékülnél vele. Nem dolgozol, miből fogtok megélni a kicsivel? – A férfi Boglárkára kacsintott, aki elnevette magát.
– Megoldjuk valahogy. Beadtam a válópert, lesz gyerektartás, jár a segély sem. Tamáshoz nem megyek vissza. Mondd meg neki.
– Rendben. De ha kell valami, hívj, amennyit tudok, segítek. Na, rendeződjetek, mi mennénk – mondta Gergő.
A férfiak távoztak. Zsófia a szoba közepén álló dobozokra nézett, és sóhajtott.
– Na, segítesz anyának pakolni?
– Nem. Inkább játszom – válaszolta Boglárka.
– Jó. De ne kiabálj, különben ki fognak minket rugni – figyelmeztette Zsófia.
A kislány bólintott.
Zsófia kinyitotta a játékos dobozt, Boglárka pedig azonnal elővette a plüssmackóját. Zsófia pedig a szekrényt nyitotta ki, és elkezdte a cuccokat pakolni.
A lakás egyszobás, kicsi. De hová férnének nagyobba? A bútor jó, a felújítás is megvolt, tiszta. Semmi baj. Ha nem költenek fölöslegesen, meg lehet élni.
Aztán Zsófia megfőzte a hozott tésztát és virslit. Letörölte a padlót, és lefektette Boglárkát, kibontva a kanapét. A szeme már összecsuklott, de a kislány mesét követelt. Zsófiának olvasnia kellett. Amikor Boglárka végre elaludt, Zsófia a párnára hajtotta a fejét, és becsukta a szemét. Akkor jutott eszébe Tamás szava:
„Még visszakúszol hozzám térdelve, és én elgondolkodom, hogy felveszlek-e újra…” Eltelt egy kis idő, mire észrevette, hogy könnyek csorognak az arcán, s az álom elszállt.
Felkelt, és kiment a konyhába. Nem kapcsolta fel a villanyt, az ablaknál állt, és bámulta az ismeretlen utcát, a leszálló alkonyatot…
***
Tamással egy buszmegállóban ismerkedtek meg. Odalépett hozzá, és megkérdezte, melyik járattal lehet eljutni a Petőfi utcára.
Zsófia gondolkodott, majd felsorolta a járatokat. Tamás pedig megkérdezte, hogy ő hová megy.
Épp megérkezett a busz, és Zsófia beszállt.
– Bocsánat, csak nem tudtam, hogyan ismerkedjek önnel – hallotta. A fiú mosolyogva állt mellette. Zsófia is mosolygott válaszként.
Így ismerkedtek meg. Zsófia szíve szabad volt, és Tamás, a vidám, szimpatikus fiú gyorsan meghódította. Albérletben élt egy barátnőjével, akivel még az egyetemen barátkoztak össze. Ketten olcsóbb volt a lakbér.
Tamásnak volt egy kis lakása. Rávette Zsófiát, hogy költözzön hozzá. Az anyukája szigorú volt, mindig azt mondta, hogy csak családban születhet gyerek. Ezért, amikor anyukája hívta, Zsófia hazudott, hogy továbbra is a barátnőjével él.
Már második évük volt együtt, de Tamás még mindig nem kérte meg a kezét. Gyerekről nem beszélt. Zsófia pedig nem tudta, hogyan mondja el, hogy várandós.
– Kellene nagyobb lakás – vetette oda egyszer.
– Miért? – nem értette Tamás.
– Mert hamarosan hárman leszünk.
– Mi?! Terhes vagy?! És mikor akartál ezzel szólni? – morgott Tamás.
– Most mondom. Bocs, hogy nem szóltam hamarabb, nem voltam biztos. Zsófia igyekezett nem elsírni magát Tamás reakciója láttán.
– Azt hittem, óvsz.
– Hogy éljem le magam, és majd egyszer, ha úgy van, szüljek? Soha nem szabadulok meg ettől a gyerektől! Veled vagy nélküled, de megtartom! – válaszolta hevesen Zsófia.
– Na jó… Ez váratlan volt…
Kibékültek, és elhatározták, hogy félretenniBoglárka már nagyot aludt, Zsófia pedig arra gondolt, hogy a nehézségek ellenére is mindig lesz, aki segít, ha az ember nyit a másik felé.
