Hat hónappal ezelőtt hatalmas tragédia történt a családunkban: apám elhunyt.
A temetés után valamivel, apám testvére, László bácsi, meglátogatott bennünket. Ritkán jött hozzánk, igazából apámmal is csak elvétve beszéltek. Nem volt köztük vita, de soha nem értették egymást. Mindig hideg, távolságtartó volt a kapcsolatuk. Mindenki a maga életét élte.
Milyen volt az utad, László bácsi? kérdeztem. Miért tegezel? Hiszen a kedvenc nagybácsid vagyok! mosolygott, mintha tényleg ő lenne a kedvencem.
László bácsi nem szólt előre, hogy jön, így nem is tudtunk felkészülni a látogatására. Azóta sem beszéltünk vele, mióta eltemettük apámat. Nem keresett minket, egy telefonhívást sem kaptunk tőle. Aztán, váratlanul, egyszer csak ott volt.
Teázás közben megkérdezte: Hogyan osztjuk fel az örökséget? Hárman? Senki más nem kap? Milyen örökség? kérdezte anyukám, miután összeszedte magát.
Valóban volt mit örökölni. Egy szép lakásunk volt Budapesten, egy nagy, vidéki ház és két autó. Anyu próbált rábeszélni, hogy adjuk el a vidéki házat, és vegyünk egy lakást ott, ahol tanulok. De még nem akartunk dönteni, inkább vártunk.
Milyen örökség? Hát amit a testvérem nekem itt hagyott! válaszolta László bácsi. Tudod, ha ti, Eszter és én nem lennénk, minden csak neked jutna. Ezért nincs jogotok semmihez! De hát én vagyok a testvére, nekem jogom van örökölni! Nem, nincs! A törvény minket támogat! És mi van, ha ez így igazságtalan?
László bácsi nagyon ravasz: jól tudta, hogy a törvény szerint neki semmi sem jár, ezért inkább a lelkiismeretünket próbálta befolyásolni. De semmi értelmet nem láttunk a mondanivalójában. Apám és László bácsi sosem voltak jóban, így apám vagyona nem tartozott rá.
Amikor apám beteg lett, egyértelműen kimondta, hogy minden vagyona rám és anyukámra szálljon. Nem akarta a tulajdont megosztani senkivel sem.
És a lelkiismeret sem indokolja, László, hogy téged beengedjünk ebbe mondta anyu. Te is tudod jól, hogy sosem voltál közel a bátyádhoz! Egyetértek. Olyan ez, mint egy rossz film: valaki megházasodik, aztán a feleség mindent elvesz. A szülők, testvérek, gyerekek, unokák semmit sem kapnak!
László bácsi próbálta ránk hárítani a felelősséget, hogy osszuk szét hármunk között az örökséget. Viszlát! Erről nem beszélünk többet! zárta le anyu a beszélgetést.
Amikor László bácsi elment, anyával bezártuk a vidéki házat, és visszamentünk a budapesti lakásunkba. Jól ismertük apám testvérét, tudtuk, nem adja fel könnyen. Nagy értékekről volt szó egy harmadát egy luxusvillának, egy harmadát egy belvárosi lakásnak, és két autó harmadát követelte. Ez jelentős összeg, több millió forint.
Végül László bácsi beperelt minket. Abban reménykedik, hogy neki ítélik az örökséget. De a törvény velünk van. Vajon mit akar ebből kifacsarni?
