Ma reggel is eszembe jutott, mennyire meghatározta az életemet édesanyám halála nyolc éves voltam, amikor elveszítettem őt. Apám nehezen birkózott meg a gyásszal, gyakran elitta a pénzét, sokszor még kenyér sem volt otthon. Előfordult, hogy az iskolában koldultam az ebédért, rosszul tanultam, kócosan, szakadt ruhában jártam. Nem csoda, hogy hamar feltűnt a tanároknak.
A gyermekvédők többször kijöttek hozzánk, apámat pedig szigorú feltételek elé állították ha nem teljesülnek, elvehetik tőle a felügyeleti jogot. Szerencsére apu magához tért, leszokott az italról, és az ellenőrzések után már gond nélkül ment minden.
Néhány hónappal később apu bejelentette, hogy szeretné bemutatni nekem egy nőt, akit megkedvelt. Így találkoztunk először Mariska nénivel. Gyanakodva fogadtam az egész helyzetet: anyám emléke még mindig élénken élt bennem, és igazából nem tudtam elengedni őt nem tetszett apu döntése, hogy Mariskával összejöjjön.
A beszélgetés közben hamar éreztem Mariska néni kedvességét. Megbarátkoztam a fiával, Ádámmal, aki nálam egy évvel idősebb volt, és együtt járni kezdtünk sportolni a helyi atlétika klubba. Apu örült, hogy jól fogadtam az új családtagot, egy hónap múlva összeköltöztünk Mariska nénivel, az apu lakását pedig kiadtuk albérletbe így lett egy kis plusz bevételünk, forintban.
Apu nem jutott el oda, hogy hivatalosan is összekösse az életet Mariskával egy ittas sofőr elütötte, és meghalt. Hivatalosan semmi közöm nem volt Mariska nénihez, ezért a gyámhatóság engem elvitt az állami gyermekotthonba. Elbúcsúzáskor Mariska néni megígérte, hogy visszahoz engem amint lehet.
Tartotta a szavát két hónap múlva hazatérhettem hozzá. Ez a rövid idő pont elég volt, hogy megtapasztaljam az intézet rideg és sötét világát. Nagyon hálás voltam Mariska néninek, amiért nem fordított hátat nekem, és igazi második anyává vált. Amikor “anyának” szólítottam, többször láttam meghatódotságot, örömöt a szemében ő csodálatos asszony, a fia pedig valóban testvérként szeret engem.
Most, hogy mindannyian felnőttek vagyunk, saját családunk van, Mariska néni vagy ahogy mi hívjuk: Anyu továbbra is a legközelebbi ember számomra és a bátyám számára. Kétszer lett anyós, mégsem hallottam róla, hogy veszekedett volna a menyekkel, egyikük sem hívta őt anyósnak, csak “Anyu”-nak szeretete és megértése miatt. Minden alkalommal, amikor meghallom, hogy Anyu-ként szólítják, valódi öröm csillan a szemében, és tudom, hogy minden nehézség ellenére jó helyre kerültem az életben.
