Május 15., kedd
Anyósom úgy döntött, jobban tudja
Éva összerezzent a hirtelen csengő telefontól. „Anna néni” világított a kijelzőn. Harmadszorra hívta anyósom reggel óta. Mélyet lélegezve vette fel.
– Igen, Anna néni, hallgatom.
– Évike, miért nem veszed fel? – anyósom hangja sértődött volt. – Már vagy százszor felhívtalak!
– Kását főztem Lillának, nem volt szabad kezem – hazudta Éva, holott csak nem akarta újra megvitatni, hogy mennyire rosszul neveli a gyerekét.
– Már megint kása! Pedig megmondtam, a gyerekeknek hús kell! Az én Pistikém húson nőtt fel, nézd meg, milyen erős! A te Lilid meg olyan sápadt, legközelebb elviszi a szél.
Éva lehunyta a szemét, és ötig számolt. A kislányuk még csak hároméves volt, és a orvos szerint tökéletesen egészséges. Csak az apja családjához hasonlóan vékony termetű.
– Anna néni, etetjük hússal is. Ma fasírt lesz ebédre.
– Na végre! Éppen ezért hívtalak. Ma beugrok hozzátok, hozok csontlevest. Ahogy Pistike szereti. Meg sütök húslevest, a titkos receptem szerint. Nem úgy, mint a te fasírtod…
Éva összeborzongott. A „fasírt”-ban olyan nyers gúny csendült, mintha méregkeverő lenne.
– Nem kell fáradnia, megvagyunk – próbált ellenkezni.
– Miféle fáradás? A nagyi meglátogatja az unokáját! Vagy tiltod?
Ez volt anyósom nagy fortélya: úgy tenni, mintha a tiltás a világ legnagyobb gorombasága lenne.
– Persze, jöhet – kapitulált Éva.
A beszélgetés után homlokát a hűvös ablaküveghez nyomta. A szél kint ritka májuszi havat kergetett a fákon.
– Mama, kivel beszéltél? – Lilli kilopózott a szobájából, tépett plüssmalacát szorongatva.
– Mama Anni ma eljön – mosolygott Éva, erőltetett vidámsággal.
– És megint azt fogja mondani, hogy rosszul eszem? – összeráncolta a homlokát a kislány.
Évát szíven ütötték a szavak. Már a gyerek is észrevette a folytonos bírálatot.
– Mama Anni nagyon szeret, és azt akarja, hogy erős és egészséges legyél.
Lilli nem tűnt meggyőzöttnek, de bólintott és visszament játszani.
Éva nekilátott a takarításnak. Míg ők Pistaival szerették a kreatív káoszt, anyós látogatása előtt patyolat tisztának kellett lennie a lakásnak. Különben jött volna a megjegyzés, hogy „ilyen disznóólban még a baktériumok is elszégyellnék magukat”.
Két óra alatt kiporszívózott, port törölt, és még almás pitét is sütött – ez volt az egyetlen étel, amit anyós mindig dicsért.
Pistát délben várták haza. Mindketten otthonról dolgoztak – ő programozó, Éva pedig grafikus. De ma fontos megbeszélése volt egy ügyféllel, így bement az irodába.
Pontosan kettőkor csöngettek. Anna néni olyan pontos volt, mint a svájci óra.
– Hahó, menyecske! – Anyós, egy alacsony, telt alakú nő, gesztenyebarna hajjal, ünnepélyesen belépett, teli táskákkal. – Hol a kis hercegnőm?
Lilli félszegen kilopózott.
– Gyere ide, kincsem! Hoztam csokit!
A kislány odament, és méltóságteljesen felnyújtotta a kezét a pusziláshoz. Ezt a gesztust is Annától tanulta, aki szerint a lányoknak „igazi hölgyeknek” kell felnőniük.
– A kezet csak felnőtt hölgyeknek csókolják – hajolt le anyós, és megölelte az unokáját. – Tizenhét éves korodban majd felnyújtod a kis kezedet a fiúknak. A nagymamának csak annyit mondj: szia.
Éva felgurította a szemét, amíg anyós nem látta. Az ellentmondásos tanácsokból mindig bőven jutott.
– Anna néni, segíthetek a táskákkal? – kínálkozott.
– Persze, vigyél mindent a konyhába. Sok finomságot hoztam. Pistike nem élhet csak szendvicseken!
A konyhában anyós azonnal irányítani kezdte a hadműveletet:
– Évike, hozd a nagy fazekat! Nem, nem azt a műanyagot, egy rendeset! És hol a kenyér? A hűtőben tartjátok? Nem szabad, mert kiszárad!
Éva türelmesen adogatta elő a tányérokat. Hat év házasság után megszokta, hogy Pista anyja mindig jobban tudja.
– Lili olyan sápadt – jegyezte meg anyós, miközben kiürítette a hozott ételeket. – Jártok vele kint? Adtok vitaminokat?
– Igen, minden nap sétálunk, ha az idő engedi. Vitaminokat is adunk, a gyerekorvos ajánlása szerint.
– Gyerekorvos! – legyintett Anna néni. – Mit tudnak ezek a fiatal orvosok? Az én időmben…
„Kezdődik” – sóhajtott magában Éva.
– Az én időmben egész nap kint tartottuk a gyerekeket! És megedzettük őket! Pistikémet minden időben kivittem. És láthatod, milyen egészséges lett.
Éva hallgatott, noha emlékeztethette volna, hogy a férje gyerekkorában minden telen meghűlésben szenvedett.
– Anna néni, sütöttem pitét. Ihatunk egy teát?
– Előbb az ebéd. Mindent a maga idejében. Hol van Pista? Miért nincs még itt?
Mintha varázsütésre csikorgott a kulcs.
– Már itt is van! – hálásan felkiáltott anyós.
Pista meglepődve nézett az előszobában megjelenő cipősorra.
– Anyu? Miért nem szóltál, hogy eljössz?
– Dehogynem szóltam! Évike reggel hívta fel! – sértődött meg Anna néni.
Éva bűnbánóan mosolygott a férjére. A nap elfoglaltságaiban elfelejtette szólni neki anyós látogatásáról.
– Szia, anyu – Pista megölelte az anyját. – Hogy vagy?
– Mit kérdezel? Nyomás ingadozik, este bedagad a lábam. De nem panaszkodom! Megoldjuk magunknak, nem terhelünk senkit.
Ez a mondPista megpaskolta az anyját vállán, és azt mondta: “Gyere, anyu, hadd segítsek neked elpakolni, aztán beszéljünk meg mindent nyugodtan,” mire Éva és Lilli is felsóhajtottak, tudván, hogy a hármuk békéje már megér ennyit.







