Anyu, miért nem hívtál meg a születésnapodra? Szorongatta a telefont, ujjai fehérrek lettek. Te is tudod sóhajtott az anyja. Ahogy otthagytad a családot apád nem tud megbocsátani. Döminek pedig nos, ő mindig is Sári pártján állt, aki szintén nem kedvel téged.
Kata a tükör előtt állt, korrigálta a szemhéján a színeket. Ritka estét élvezett gyerekek nélkül a barátnői meggyőzték, hogy menjen ki, szórakozzon egy kicsit. A válás még nem volt végleges, de a férjével egy fedél alatt élni többé nem tudott volna.
Te magad rombolod szét a családot mondta az apja.
Mindent túlbonyolítasz erősítette meg a bátyja.
Már rég abbahagyta a magyarázkodást. Minek? A férfiak szolidaritása úgy sem engedte, hogy az ő oldalára álljanak.
De anyukájától fájt hallani, hogy nincsenek tökéletes emberek, te meg csak az égből potyogsz. Senki sem értette, miért nem elégedett. Tehát vele van valami baj.
Megcsörrent a telefon. Lenke hangja lelkesen csattogott a kagylóban:
Készen állsz? A taxi a ház előtt van!
Igen, kimegyek.
A gyerekek már aludtak a nagymama vállalta, hogy velük marad. De nem az anyukája ő szándékosan büntette Katát a válás gondolatáért , hanem a anyós, aki úgy tűnik, egyedül nem átkozta el a környezetéből.
Biztos, hogy rendben lesz minden? kérdezte Kata már a küszöbön. Hívjatok, ha bármi van. Ne habozzatok!
Persze, menj már! intett a nő. Már nem csecsemők. Neked is jár egy kis kikapcsolódás évente egyszer.
Bólintott, de valami összeszorult benne. Évente egyszer. Pedig már három éve nem járt sehol, csak gyerekes programokon és szülői értekezleteken.
A klub zajos és menő volt. Kata még ideges is lett kicsit olyan rég volt már, hogy kiment volna, táncolt, vagy egyszerűen csak nőként érezte volna magát, nem anyaként, feleségként vagy balfácanként, aki otthagyta a normális családot.
A zene majd megüvöltötte a füleit. Villódzó fények, nevetés, idegen testek, a sör és drága parfümök illata.
Ó, végre! Lenke megragadta a kezét. Nélküled kezdtünk neki!
Kata mosolygott, majd egy hajtásra kiürítette az első poharat. Istenem, milyen rég volt már.
Táncolsz?
Majd később, én
És akkor meglátta.
A terem közepén, egy nagy asztalnál ott ült a bátyja, Döme, felesége, Sári csillogó ruhában, apja pezsgőspohárral, néni Lujza, bácsi Viktor Az egész családja.
Mi elakadt a hangja.
Lenke észrevette a tekintetét, odanézett:
Ó, nézd, a tiedék! Micsoda véletlen!
Véletlen?
Aztán hirtelen egy kattanás az agyában. Szerda. Anyja születésnapja.
Anyu, a szülinapod szerdán van? kérdezte hétvégén. Mindig is szombaton ünnepeltük. Idén is így lesz?
Anya erősen kerülte a szemkontaktust.
Ó, mi az a szombat, minden évben ünnepelni? Most nem jön össze, Kati, dolgaim vannak
Dolgai? Igen. Dolgai hogy összejöjjön mindenki Katika nélkül. Ünnepeljenek. Ő felesleges. Aki mindent elront.
Jól vagy? Lenke komolyra váltott.
Lassan hátrált.
Én? Igen haza kell mennem.
Micsoda?! Most jöttél!
De Kata már ment kifelé, szíve dobogott, forró könnyek peregtek a szeméből. A családtagok közül senki sem vette észre.
A taxiban az ablakhoz dőlve végre hagyta, hogy sírjon. Csöndesen, hangtalanul. Nem akarták őt látni. És úgy tűnt, soha nem is akarják.
A taxi megállt a háza előtt, de nem volt kedve kiszállni. Minden égett benne a sértettség, a szégyen, és az örök kérdés: miért? Mi baj van velem?
Mielőtt becsukta volna az ajtót, a telefon pittyent. Bátyja üzenete: Szia. Ma van anya szülinapja. Gratuláltál?
Lecsüggesztette magát a ház előtti padra, és válaszolt:
Ott voltam. Nem vettetek észre. Becsukta a szemét. Lélegzett. Letörölte az üzenetet.
A telefon újra rezgett. Anyukája.
Halló? Hangja remegett.
Minden rendben? suttogott az anyja, mintha attól félt volna, hogy meghallják. Döme mondta, nem válaszolsz
A klubban voltam.
Csend.
Melyik klubban?
Abban, ahol ti most vagytok.
Néma csend. Aztán zsivaj, mintha anya letakarta volna a kagylót.
Te láttál minket?
Igen.
Még egy csend. Hosszú.
Anyu miért? Úgy szorongatta a telefont, hogy ujjai fehérrek lettek.
Te is tudod sóhajtott az anyja. Ahogy otthagytad a családot apád nem tud megbocsátani. Döminek pedig nos, ő mindig is Sári pártján állt, aki szintén nem kedvel téged.
És te?
Csend.
A válasz egyértelmű volt.
Otthon a gyerekek aludtak. Az anyós, amint meglátta az arcát, nem kérdezett semmit csak teát mézzel töltött neki:
Igyál. Minden porcikád remeg.
Kata fogta a bögrét, és hirtelen sírva fakadt, mint egy kicsi gyerek:
Ők a klubban voltak. Nagy ünnepséget rendeztek. Nélkülem. Szándékosan. Nem akarnak engem látni.
Az anyós megszorította a kezét:
Ez szomorú. Sírd ki magad, könnyebb lesz. Aztán kérdezd meg magadtól ilyen emberek között akarsz-e lenni? Megérdemlik a könnyeidet?
Nehéz ezt mondani, de úgy érzem, régóta egyedül vagyok, csak most már hivatalosan is megvan minden jogom válaszolta Kata. Mondja, öregem, maga miért áll az én oldalamon? Régen szerett
