Anyu, Apu, szia, azt mondtátok, hogy jöjjünk el, mi történt? Marika és a férje, Tamás, egyszerűen betörtek a szülői lakásba.
Valójában már régen történt. Anyu beteg volt, súlyos betegség, második stádium
Átesett egy kemoterápián, majd sugárkezelésen. Remisszióba került, és a haja is kezdett visszanőni. De úgy tűnt, még korai lett volna megnyugodni, mert anyunak újra rosszabbodott.
Marikám, Tamás, jó estét, gyertek be anyu sápadt, vékony, akár egy kislány.
Gyerekk, üljetek le. Van egy különleges kérésünk, hallgassátok meg anyutok apa kissé zavartan nézett rájuk.
Marika és Tamás leültek a kanapéra, és türelmetlenül várták, mit mond anyu. Irén sóhajtott, és a férjére, Józsira nézett, mintha támogatást keresne.
Marikám, Tamás, ne lepődjetek meg, de elég furcsa kérésem lesz. Tulajdonképpen Nagyon megkérünk benneteket.
Legyetek szívesek, fogadjátok örökbe nekünk egy kisfiút! Korunk miatt már nem engedik, és más okokból sem.
Rövid csend következett.
A lány szólalt meg először:
Anyu, azt hiszem, te is meg fogsz lepődni, de mi már régóta terveztük, csak nem mertük elmondani. Tamással nagyon szeretnénk egy fiút, de már van két kislányunk a ti unokátok.
És nincs garancia, hogy a harmadik gyerek fiú lenne. De nem csak erről van szó, az egészségünk sem olyan már
Marikám császármetszéssel szült. Az orvosok nem javasolják, hogy tovább próbálkozzunk. Így arra gondoltunk, hogy talán örökbefogadnánk egy kisfiút a gyermekotthonból.
Magunkhoz, egy aranyos kisfiút. És hirtelen te is ugyanezt mondod, anyu. Honnan jött ez a gondolat?
Marikám, nem is tudom, hol kezdjem Irén idegesen végighúzta a kezét a tüskére emlékeztető haján , az a helyzet, hogy újra rosszabbodott az állapotom.
Aztán eljött hozzám egy régi barátnőm, Náci néni a régi munkahelyemről, emlékszel rá? Régen a szeme fölé lógott egy anyajegy, majdnem teljesen eltakarta a szemét.
Mindig féltette, hogy el kell távolítani, mert átalakulhat. De most Náci néni meglátogatott nincs rajta az anyajegy, csodásan néz ki.
Elment Zsófi nagyihoz a faluba, és az megszabadította tőle. És most Náci néni ragaszkodott hozzá menjünk el Zsófi nagyihoz, és minden rendbe jön! Mások is járnak hozzá más városokból, sokat segített már. Gondoltam, mit veszíthetek, és elmentünk.
Marika és Tamás lélegzetüket visszafojtva hallgatták anyu meséjét, de nem igazán értették, mire akar kilyukadni.
Szóval, gyerekk folytatta Irén , Zsófi nagyi rögtön furcsa kérdést tett fel nekem: van-e fiú gyermekem?
Amikor meghallotta, hogy egy lányom van, Marikám, és két szeretett unokám, Maja és Tündi, Zsófi nagyi kitartóan újra megkérdezte mi történt a lányommal?
Meglepődtem, mert senki, csak mi és apa, nem tudta, hogy késői vetélésem volt. Fiú lett volna, az elsőszülöttem, előtted, Marikám.
De nem élte túl Irén idegesen tépdesgette a pólója szélét.
És mi történt ezután? Marika nagy szemekkel nézett anyjára.
Aztán Zsófi nagyi azt mondta: fogadj örökbe egy kisfiút. Aztán megfordult és elsétált. És én csak sírtam, mintha valamiért én lennék a hibás, hogy nem tudtam megóvni az elsőszülött fiúcskám.
És most adjak szeretetet és meleget egy másik kisfiúnak, mintha helyrehoznám a megbomlott egyensúlyt.
És tudjátok, utána belém hallgattam és tényleg ezt akarom. Nekünk, Józsival, megvan a lehetőségünk, hogy adjunk egy gyermeknek meleget, szeretetet, mindent, ami kell neki!
És nem is azért, hogy meggyógyuljak. Egyszerűen tudatos vágy lett bennem megmenteni egy kis életet a magánytól és árvaságtól. Értitek?
Anyukám, megértettelek, és teljesen támogatlak Marika könnyek között ölelte meg anyját , csináljuk így!
Marika és Tamás előre megbeszélték a gyermekotthon vezetőjével, hogy egy kisfiút szeretnének örökbefogadni. És meghívták őket, hogy találkozzanak a gyerekekkel.
Irén és Józsi természetesen velük ment. A játékteremben a szőnyegen játszottak a gyerekek, háromévesek és idősebbek.
Anyu, nézd, milyen szőke kisfiú, hasonlít rád, milyen ügyesen rakja a piramist. Még a nyelvét is kidugja a koncentrációtól Marika halkan mutatott egy kisfiúra a földön.
Irén is megnézte, és neki is megtetszett. De ekkor a játékterem sarkából érthetetlen szavakat lehetett hallani.
Irén megfordult a sarokban egy idősebb fiú állt szomorú szemekkel. Valamit suttogott alig hallhatóan.
Hozzánk szólsz? Mondd hangosabban, nem értettem kérte Irén.
A fiú közelebb lépett, és ismételte: Nagynéni, kérlek, fogadjatok örökbe, megígérem, soha nem bánjátok meg. Fogadjatok el
Marika és Tamás gyorsan elintézték az iratokat, és örökbe fogadták Mikit. Maja és Tündi nagyon büszkék voltak, hogy most már van egy öccsük.
Miki gyorsan hozzászokott, és Marikát és Tamást anyukának és apukának szólította. Gyakran látogatta Irén nagymamát és Józsi nagypapát, mert közel laktak, és onnan is lehetett iskolába járni.
Irént furcsán szólította, nem nagymamának, hanem Irén anyunak. Valamiért így kezdte el hívni. Irén pedig lélegzetét visszafojtva nézte Mikit, és úgy tűnt, mintha tényleg ő lenne, a fiúcskája, az, aki akkor nem élte túl.
Az orvosok unszolására Ir
