Régi időkben, egy kisváros szélén, ahol a szél suhogott a régi utcák közt, Ilona és férje, László próbálták építeni életüket. De az anyós árnyéka, Mária néni, mint egy viharfelhő, mindig rájuk borult.
— Milyen csinos a kenyérpirítótok! Nekem is ilyenre van szükségem — mondta Mária néni mosolyogva, de a hangjában ott rejtőzött a kéretlen követelés, amitől Lászlónak hideg futott a hátán.
— Anyu, ez pont passzol a konyhánkhoz. Nálad más stílusú a bútorzat — próbált könnyedén válaszolni László, de már érezte, hogy hamarosan az anyjáé lesz a készülék.
Mária néni mindig megkapta, amit akart. Egy új turmixgép, egy divatos kávéfőző, vagy akár a függönyök — ha egyszer kimondta, hogy kéne, László, az engedelmes fia, azonnal átadta neki.
— Te majd veszel magadnak újat, fiam, én nyugdíjasként nem engedhetem meg. Én mindent beleadtam, egész életemben dolgoztam érted! Te szereted az anyádat, ugye? Én meg imádlak! — Mária néni úgy tudott beszélni, hogy ellentmondani lehetetlen volt. Szavai, mint a méreg, beléje ivódott, és László mindig engedett.
Sosem merte megkérdőjelezni az anyját. Ha az adott dolgokat nem is használta, László csak annyit mondott: „Majd még jól jön.” Hogyan állíthatott volna ellent annak az asszonynak, aki mindig emlékeztette az áldozataira?
László olyan családban nőtt fel, ahol az anya az abszolút tekintély volt. Az állami egyetemre nem vették fel, így Mária néni kifizette a gazdasági szakot egy magániskolában.
— Ez jól fizet majd, fiam! Normális ember módjára fogsz élni — hajtogatta.
De már az első félév után László rájött, hogy a gazdaságtan nem az ő világa. A tervezés, a kreativitás vonzotta, de amikor felhívta anyját, hogy megosztja kétségeit, ezt hallotta:
— Már három félévet kifizettem! Mit gondoltál eddig? Két munkahelyen gürcölök, hogy tanulhass, és most ilyen hülyeségekkel állsz elő? Végezd el, aztán mész a Nagynénédhez gyakorlatra, már megbeszéltem.
Nagynéni, Mária néni barátnője, egy helyi cégnél vezető volt. Az órák után László hozzá ment, végighallgatva az élettörténetét, de alig beszéltek a munkáról.
— Anyu, nem akarok odajárni többet, nem ez az én utam — merték csak hetekkel később kimondani.
De akkor már jött Ilona. A lány a szomszédos csoportból lenyűgözte könnyedségével és álmaival. Elkezdtek randizni, és Ilona nemcsak a kollégiumi padokban akart üldögélni, hanem sétálni a havas parkokban, korcsolyázni, forró csokit inni a kávézókban. László, elbűvölve a románc által, kihagyta a gyakorlatot, álmosan bóbiskolt az előadásokon, és Nagynéni sem tétlenkedett, hanem rögtön szólt Mária néninek.
— Mindent megteszek érted, és te hogy hálálod meg? Kibukhatsz, nem tanulsz, még lányokkal is fel-alá járkálsz! — dühöngött az anya. — Megbeszéltem, félállásban dolgozol, a pénzt nekem adod. Láttad a boltok árait? Nincs több buli!
László hallgatagon bólintott. Csak egy kis összeget tartott meg az Ilonával való randikra, a többit anyjának adta. Mária néni közben sóhajtozott:
— Itt az ideje, hogy magadnak fizess. Nekem is jár egy kis élet! Nyugdíj előtt állok, semmi egészségem. Nem akarod, hogy korán eltűnjek? Te szeretsz, tudom.
A diploma után Mária néni meglepetést készített a fiataloknak. Átadta nekik a kulcsot egy kis lakáshoz, és így szólt:
— Itt van, éljetek boldogan!
Ilona alig hitte el, László pedig ölelésbe zárta anyját, a legjobb anyjának nevezve.
— Mindent megtettem értetek, mindent — mondta büszkén az anyós.
De a lakás csak egy rozoga egyszobás volt, kopott bútorokkal. Ilona azonban nem vesztette el a reményt:
— Felújítjuk, berendezzük, otthonos lesz!
De a boldogság hamar fakózni kezdett. Mária néni a szomszéd házban lakott, és egyre gyakrabban kérte Ilonát, hogy „ugorjon át vásárolni”, „tisztítsa meg a tűzhelyt” vagy „rendezze át a kamrát”. Ilona, bár fáradtan ért haza a munka után, igent mondott. De az anyós utolsó kérése megdöbbentette.
— Kellene egy új kanapé a nappaliba, a régit meg elvihetjük, így nem kell fizetni. Milyen szerencsém van veled, Ilonám, arany kezeid vannak — mosolygott Mária néni.
— Nem nagy dolog, de nekünk a hétvégére már terveink vannak. Már úgy is minden este átjárok — próbált tiltakozni Ilona.
— Hogy érted? Felneveltem a fiadat, lakást adtam nektek, és te még egy kis segítségért is kapálózol? — támadt az anyós.
Ezután Mária néni nem kért segítséget többet. Ilona megkönnyebbülten felsóhajtott, remélve, hogy végre béke lesz. De nem sokkal később László meghökkentette:
— Anyut el kell vinni egy gyógyfürdőbe, drága a jegy. Neked jó a fizetésed, ugye segítesz? Átutalom a számládra — jelentette ki.
Ilona hirtelen megértette, miért ő fizeti egyedül a kaját, az üzemanyagot, a rezsiIlona ekkor úgy döntött, hogy nem tűr tovább, és egy éjszaka, amikor László aludt, csendben összecsomagolta a holmiját, és elhagyta a házat, hogy új életet kezdjen távol a szorongató múltól.
