Zsófia épp most adja férjhez a lányát. Körülbelül harmincöt vendég van jelen, legtöbbjük a vőlegény családjából és baráti köréből.
A lány, Enikő, olyan gyönyörű, mint minden menyasszony. Zsófinak hirtelen jött az ötlet, hogy 19 éves korában már férjhez megy. Mindig is azt remélte, mint minden olyan anya, akinek engedelmes, jó kislánya van, hogy előbb elvégzi az egyetemet, és csak utána… De úgy lett, ahogy lett. Enikő a második éves, a vőlegény, Gergő, pedig az utolsó évét járja. Meghatározták, hogy összeházasodnak, és kész. Gergő úgy gondolta, hogy a papírok nélküli élet komolytalan, a barátnője érdemes arra, hogy azonnal és örökre a felesége legyen!
Zsófia volt férje, Enikő apja, nem jött el az esküvőre, bár hivatalos meghívást kapott. Azonban küldött egy kis pénzt ajándékba, ezért legalább. Öt éve már, hogy otthagyta a családot, a lányával sem tartotta a kapcsolatot, csak a gyerektartást fizette a munkahelyén keresztül.
Az esküvő a tetőpontján van. Minden csodálatosan zajlik, a művészvezető nagyon jól végzi a munkáját. Zsófiát zavarja egyik vendég, talán a vőlegény távoli rokona, aki folyton rámered. Bárhová is megy a teremben, érzékeli, hogy figyeli. A tekintete szó szerint „fúrta”. Még harag is elöntötte, hogy egy ilyen fiatal milyen merészen bámulja őt?
Megszólalt a keringőzene, ritkaság a mai fiatalok lakodalmain, már alig tudja valaki táncolni.
Zsófia mindig is szerette a keringőt, és boldogan táncolt azzal a fiúval, akire még öt perccel ezelőtt haragudott a merev nézésért. Istenien táncolt. Ők voltak a legszebb pár a tánctér közepén. Zsófi amilyen jól néz ki általában, ma még inkább a lányának nővérének tűnt, nem pedig édesanyjának. A smaragdzöld ruhája simán omlott vékony testére, a laza, divatos frizura, a csillogó szemei elvarázsolták a jelenlévőket.
– Hogy tanultál meg ilyen jól táncolni? – kérdezte tőle Zsófia, amikor a tánc után kísérte vissza a helyére.
– Sok évet töltöttem társastáncórákon. Gyakorlott a szemem, rögtön láttam, hogy itt senki sem táncol úgy, mint Ön – válaszolta mosolyogva.
A többi táncot is Péterrel (ekkor derült ki a neve) Zsófia töltötte. Nem mozdult el mellőle, nehogy lekérdje a következő alkalommal. Zsófiának kissé szédült a feje a pezsgőtől és a fiatalos könnyedség érzésétől.
– Na és? Fiatal, de legalább kitáncolom magam, mikor lenne még rá lehetőségem? – gondolta magában.
Az esküvő után Enikő a férjéhez költözött. Egyelőre még stepping tárgyalását kellett megérteniük. Zsófinak lejárt a szabadsága, vissza kellett térnie a munkába. Meglepetés érte, amikor a munka után, a szociális otthon épülete előtt (ott dolgozott) megpillantotta Pétert egy virágcsokorral.
– Te meg mit keresel itt, ráadásul virággal? Holnap minden kollégám kinevet, hogy miféle alsós udvarol nekem? – háborodott fel Zsófia.
– Már dolgozom az egyetem után. Egy órával előbb végzek, és égő vágyam támadt, hogy látni szeretnélek. A lányodtól kaptam meg a címedet, na. Amúgy meg nem olyan fiatalnak nézek ki, 25 éves vagyok, tudod – felelte sértődötten Péter.
– Én meg 40. Érzed a különbséget? Őszintén figyelmeztetlek, ne kövess engem! Ne pazarold az időd! Nézz körül, mennyi fiatal és csinos lány van – és Zsófia határozottan indult a buszmegálló felé.
– 40 éves? Lehetetlen! De ha mégis, akkor sem baj. Minden korban szeretni foglak, és senki sem tilthatja meg, még te sem! Most hiszek a szerelemben, ahogy megláttalak a lagziban, rögtön beléd estem – mondta sietve Péter, lépve utána.
Péter minden nap találkozni jött Zsófiával, a busszal hazakísérte, majd visszafordult. Nem követelt semmit, udvarias és figyelmes volt.
Nem lehet letagadni, hogy Zsófiának jólesett a figyelmesség, de tisztában volt a korkülönbséggel. Nem akarta tönkretenni az életét, hisz egy fiatal lányt kellene találnia.
Bármennyire is próbálta eltávolítani magától, valamikor mégis elkezdtek közeledni egymáshoz. Ekkor Péter érzékeny, tisztességes és komoly férfinak mutatkozott. Amikor Zsófia tüdőgyulladást kapott, ő ápolta. Gyakorlatilag gyógyította. Ekkor jött rá, hogy komolyan gondolja, és valóban szereti.
Zsófia nem bírta ellenállni az érzelmi nyomásnak, és engedett a győztesnek. Melyik nő bírta volna ki?
Péter megkérte a kezét. A lánya és a veje is biztatAztán egy nap, amikor Zsófia végre elhitte, hogy a boldogság nem az életkoron múlik, Péter az ölébe tette a kicsi, frissen született lányukat, és mosolyogva súgta: “Most már ketten szeretünk téged.”
