**Naplóbejegyzés**
Anyám szilárdan hiszi, hogy a barátnőm csak a lakás miatt van velem.
Budapest szívében, egy tágas háromszobás lakásban élek édesanyámmal. A lakás a szüleim válása után maradt nekünk apám elment, mindent hátrahagyva. Eleinte még tartotta a kapcsolatot, néha felhívott, megkérdezte, hogy vagyok, de az évek során egyre ritkábban keresett. Ma már csak ünnepi üzenetekben jelentkezik, ridegen, gépiesen.
Anyám soha nem építette újjá a szerelmi életét. Néhány férfi megfordult mellette, de egyik sem jutott túl két-három randin. Talán nem is akarta igazán, vagy egyszerűen nem találta meg azt, aki apám helyét betölthette volna.
Nekem is bonyolult volt a párkapcsolatok terepe. Volt néhány kalandom, találkozóim, de komoly dolog sosem alakult. Sosem ragaszkodtam hozzá, hogy legyen valakim csak azért, nehogy egyedül maradjak. Ha nem éreztem azt a különös szikrát, őszintén megmondtam. Fölöslegesnek tartottam az időt pazarolni az enyémet vagy másét.
Aztán egy nap minden váratlanul összekavarodott.
**Megtaláltam életem szerelmét**
Amikor első alkalommal néztem a szemébe, tudtam, hogy ez más. Azonnal éreztem, hogy valami ritka és erőteljes kötelék fűz hozzá. Elmerültem benne, és minden szabad percet mellette akartam tölteni.
Boglárka egy kis alföldi faluból érkezett Budapestre, hogy egyetemre járjon, és új életet kezdjen a nagyvárosban. Ambiciózus, okos, gyengéd, és olyan szép, hogy eláll tőle a lélegzet. Hihetetlen gyorsan közel kerültünk egymáshoz, randizni kezdtünk, és először éreztem azt a tiszta, izzó boldogságot.
De anyám számára ez a boldogság nyílt sebbé változott, amit elviselni sem tudott.
**Erőszakkal elutasította a választásomat**
Mindig őszinte voltam anyámmal. Ismerte az összes lányt, akivel korábban randiztam, sosem titkoltam előle semmit. Amikor meséltem neki Boglárkáról, egy közömbös reakcióra számítottam talán egy kis bizalmatlanság, de természetes kíváncsiság is.
Ehelyett vihar tört ki.
Még hallani sem akart róla. Már akkor félbeszakított, amikor említettem, hogy más városból jött, és ordított, hogy ez a lány csak a státuszom, a kényelmem, és legfőképpen a lakásunk miatt van velem.
Megdöbbentem, mintha villám csapott volna belém.
Honnan jött ez az ötlet? Hogyan ítélhet meg így valakit, akit még sosem látott, akinek a hangját sem hallotta, akivel egy szót sem tudott?
Anyám makacs ellenségeskedéssel fordult a kapcsolatunk ellen. Jeleneteket rendezett, üvöltözött, sírt, és próbált belém verni, hogy életem legnagyobb hibáját követem el. Szerinte Boglárka csak kihasznál, hogy a városban maradhasson, majd pedig összetöri a szívemet, és úgy dob el, mint egy rongyot.
Próbáltam védekezni, elmagyaráztam, hogy Boglárka soha nem jelezte, hogy együtt akarna élni velem. Saját albérlete van, nem kér tőlem pénzt, nem váll segítséget. Független nő, aki mindig is magára számított.
De anyám hajthatatlan maradt, mint egy szikla.
**A nyomás, ami összetört**
Először próbáltam nem hallani a szavait. Bíztam Boglárkában, tudtam, hogy nem a lakás miatt van velem. De ha napról napra ugyanazt a vádaskodást hallod, lassan belédszivárog a kétség, mint egy lassú méreg.
Észrevettem, hogy már én is hallgatom anyám mérgező suttogását.
Vizsgáltam Boglárka minden mozdulatát, rejtett szándékokat kerestem ott, ahol nem voltak.
Miért olyan figyelmes? Csak nem játszik velem? Miért ajándékoz? Valamit kitervel a háttérben?
A téboly határáig kergettem magam.
Boglárka természetesen észrevette, hogy valami nem stimmel. Kérdezte, minden rendben van-e, történt-e valami rossz. Be akartam vallani neki mindent, de a szégyen megbénított, és egy láthatatlan kéz szorította el a torkom.
Hogyan mondhatnám el annak a nőnek, akit szeretek, hogy a saját anyám ingyenélőként látja?
**Szerelem vagy család?**
A konfliktus anyámmal elérte a kibírhatatlan csúcspontját.
Ultimátumot adott, hidegen és élesen, mint egy pengét: vagy szakítok Boglárkával, vagy búcsút mondhatok egy normális anya-fiú kapcsolatnak.
Elveszettnek éreztem magam, a szakadék szélén, a szívem darabjaira téve.
Egyrészt itt van anyám, aki felnevelt, gondoskodott rólam, és iránta érzett kötelesség nyomasztóan nehezedett rám.
De másrészt nincs jogom a saját boldogságomhoz? Nem érdem a
