Antónia Piroska sétált az esőben, s könnyei folytak az arcán, összekeveredve az esőcseppekkel.
Legalább az eső esik! Senki sem látja, hogy sírok gondolta magában.
Aztán meg az is átfutott a fején: Magam vagyok a hibás! Rosszkor jöttem, hívatlan vendégként.
Ment és sírt. Aztán váratlanul nevetni kezdett, eszébe jutott egy bizarr vicc, amiben a vő kérdi az anyósát: De Mama, még teát se iszunk együtt?
Most ő maga volt az a Mama ebből az álombeli viccből.
Hol nevetett, hol sírt, sírt és nevetett.
Ahogy hazaért, levetette a csuromvizes ruhát, betakarózott egy pokrócba, és végre igazán hangosan, szabadon zokogott, senki, semmi csak az aranyhal az üveg akváriumban figyelte és úszott körbe, körbe. Senki más.
Piroska mindig is érdekes asszony volt, elvarázsolta a férfiakat. Csak éppen a fia, Miklós apjával sosem sikerült, ahogy szerette volna. Az az ember sokat ivott, először tűrhető volt, elaludt tőle. Később mindenen féltékenykedni kezdett, egy járókelőre, aki útbaigazítást kért, a hentesre, a botjára támaszkodó öregre, még a szomszédra is.
Egy nap, Piroska elmosolyodott a szomszédnak, férje akkor teljesen elveszítette a fejét.
Megverte sokáig és tervszerűen, főleg a veséknél , a gyerek szeme láttára.
Miklós, a kisfiú, mindent elmondott Nagyinak és Papának. Anyja zokogott:
Hát ezért neveltem a lányomat, hogy egy részeg állat bántsa?
Az apja csendben felöltözött, felment a negyedikre, és egyszerűen lehajította a vejet a lépcsőn. A férfi, amíg zuhant, még a karját is eltörte.
Papa öklöt rázott utána:
Ha még egyszer meglátlak a lányommal, megöllek. Börtönbe kerülök, de Tonink életét tönkre nem teszed.
A férj soha nem tért vissza. Piroska többé nem házasodott; gyereket kellett nevelni, ki tudja, milyen férjet sodor nála újra az élet.
Sok férfi próbálkozott, de ő nem tudott engedni. Elég volt, ami Miklós apjával történt.
Antóniának nem voltak anyagi gondjai, remek állása volt: közétkeztetés-technológusként dolgozott egy kis étteremben, elégedett volt az életével.
Forintokat kuporgatott egy lakásra, aztán, mikor összegyűlt a pénz, Miklós megnősült. Olyan kedves lányt vett el, ritka magyar névvel: Csilla.
Antónia maradt régi szocreál lakásában, a gyerekeknek pedig nemcsak esküvőt szervezett, hanem a két szobás új lakást is átadta. Nekik fontosabb, család van!
Most éppen autóra gyűjt nekik, elég volt abból, hogy az öreg Lada döcög az utcán.
Aznap sem akart a fiúhoz menni, nem volt szokása a gyerekekre rátelepedni, csak épp a házuk mellett volt, amikor kitört a zuhogó eső. Esernyő sem volt nála, de olyan vihar csapott le, hogy úgysem védett volna.
Így eldöntötte, hogy beugrik, kiszárad, és Csillával, ahogy két magyar nő szokott, megisznak egy csésze teát és egy kicsit összesúgnak.
Csilla kinyitotta az ajtót, és döbbenten nézett az anyósára. Be sem hívta, a hideg előszobában mereven kérdezte:
Piroska néni, akart valamit?
Antónia zavarba jött, összekuszáltan magyarázni próbálta:
Csak az eső
Már elállt! Úgyis közel van, menjen csak felelte Csilla, a karját összefonva, az ablakon kinézve.
Igen, igen, persze bólogatott Piroska néni, és könnyeiben kilépett az esőbe.
Sírt és sírt, aztán elaludt a pokróc alatt. Álmában előbukkant az aranyhal az akváriumból.
Kitágult, nőtt, és hangtalanul mozgatta az ajkát, de Piroska mindent értett. A hal beszélt!
Sírsz? Hát milyen buta vagy! Még egy tea se jutott neked az esőben! De még az autójukra is te gyűjtesz? Mindig nekik, értük élni? Néz magadra! Okos vagy, szép vagy, pénzed is van! Minek autóra nekik, ha nem értékelik? Menj inkább a Balatonra! Legalább egyszer magadért élj!
Piroska felébredt, már sötét volt.
Az aranyhal csendesen úszkált, ajkaival nekem mozgott, de Piroska elvesztette a képességét a halak nyelvén értelmezni. Mégis, rájött a lényegre: nem kell feláldozni magát hálátlan, önző emberekért, akik még teával sem kínálják, és esőben sem fogadják be.
Így vette a megtakarított pénzt, amit az autóra tett félre, és Balaton-parti nyaralást vett magának.
Elutazott és kipihente magát. Napbarnítottan, szépen tért vissza.
A fia és Csilla semmit sem tudtak. Úgyis mindig csak akkor keresték, ha pénz kellett vagy gyerekfelvigyázás.
De ekkor megváltozott minden: Piroska már nem menekült a férfiak elől. Sőt, udvarlója lett egy sármos, vonzó férfi, a kisétterem igazgatója.
Már régóta tetszett a férfinak, de Piroska túlbonyolította; mindig csak Miklós és Csilla volt a fontos. Most végre egymásra találtak: együtt munkába, együtt haza, teljesen más élet várt rá.
Nemrég Csilla is átjött.
Miért nem jöttök, Piroska néni? Nem csörögsz, Miklós nézett már autót! mondta célzón Csilla.
Mondd, Csilla, akartál valamit? Piroska összefonta a karját.
Csilla tátogott, szólni akart, mikor a szobából előbukkant a sármos férfi:
Toncsi, főztem teát, jössz?
Jövök! mosolygott Piroska.
Hívd meg a vendéget is biztatta a férfi vendégszeretően.
Nem, Csilla már megy, és teát sem iszik! Ugye, Csilla?
Piroska becsukta az ajtót a meny után, nevetve rákacsintott az aranyhalra.
Na így kell ezt!
Antónia Péterné, az esős utcán ballagott és sírt – arca csupa könny és esőcsepp, de egy dolog vigasz…
