Egy vékony kis kérdés nyúlik át a kerítés rácsán, meg-megállva az érett eper felett. Úgy teszek, mintha nem látnám, és tovább kapálom a hagymát.
— Jó napot, néni Ilona! — kiáltja gyenge hangon Pisti.
— Szia, kis napfényem! — mosolygok rá. — Gyere csak, segíts az epret szedni.
A kerítés lazán lóg, könnyedén felemeljem az alsó részét, és belép hozzám az Angyal— így hívom Pistit. Utána, horkantva, nyögve átpréselődik Bundás, a hatalmas kutya, aki majdnem kétszer akkora, mint gazdája. Leteszek egy nagy tálat az eperágy közepére. Pisti a legnagyobb, legédesebb szemeket szedi. Világos haja van, kék szeme, és vállai kiállnak, mintha szárnyak lennének— ezért is Angyal. Öt éves. Kíváncsi, jólelkű.
— Pisti, miért kiabált veled anya reggel?
— Hát csak festeni akarta a zsámolyokat, én meg elöntöttem a festéket — mondja Pisti. — A Bundásnak akartam egy házat festeni, de véletlenül leejtettem a dobozt.
— Nem nagy baj. Most megiszunk egy teát, és veszünk új festéket.
A kis Angyalom kézmosás nélkül ül le az asztalhoz. Kedvenc helye az ablak mellett van. A kínáltak közül epret tejjel választ, és még meleg buktát. A bukta porcukros, és Pisti felső ajkán édes, fehér bajusz marad. A küszöb melletti szőnyegen Bundás fekszik. Ismeri a ház szabályait, türelmesen várja a finomságot. Kap egy túrós derelyét. Szomorúan néz az egyedülálló derelyére, majd csalódottan ránk pillant: ennyi? Többre számítottam… Nevetünk, és előtte teszem a nagy tál gulyáslevest. Bundás megbocsát, és lassan nekifog az ebédnek.
Egy óra múlva hárman jövünk vissza a boltból— fehér és zöld festékkel. Az ég kék, a nap tűz forró. Bemegyek átöltözni, összepakolom a megmaradt epret és buktákat. Pisti háza tornácán a nagymama ül. Két éve vakult meg. A kis Angyal gondosan igazítja a kendőt a fején, hogy szép legyen, visszatűzi a kihulló hajtincset. A nagymama ölébe teszem a tál epert— tudom, szereti.
A nyitott verandán együtt festjük fehérre a zsámolyokat, aztán zöldre Bundás kunyhóját. Pisti boldog, Bundás közönyös.
A munka után hazaérkezik Edit, az Angyal anyja. Dicséri a fiát a munkáért, asztalhoz hív mindenkit. Pisti kézen fogja a nagymamát, és vezeti be a házba. Aztán türelmesen, óvatosan megeteti rizspaprikással. A teát magától issza, egy darab karamellával. Egyedül jár-kel a házban, tudja, melyik deszka nyikorog. Edit egy útmenti kocsmában dolgozik, két kilométrAz Angyal mosolyogva néz rám, miközben a nap utolsó sugarai aranyba borítják a kertet, és én tudom, hogy ő mindig itt lesz, akárcsak a gyerekkorunk emléke.
