– Anyu, ma Lenkével moziba megyünk! Légy elérhető, jó? – vetette oda Dániel futólag, megcsókolva Mariannát az arcán.
Behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját, és elindította a vizet. A zaj közül hallatszott, ahogy halkon dallamot dúdol. Marianna az ablak melletti fotelbe ült, és mint mindig, a fián akadt meg a tekintete. Boldog volt. Szabad. Könnyed.
Olyan, mint ő soha nem volt.
Villanásnyi emlék: tizennyolc éves, szerelmes, mint egy kislány, feleségül megy Sándorhoz. Akkor azt hitte, a szerelem örökké tart. Hogy minden egyszerű lesz, csak kéz a kézben.
– Anyu, hol van a kék ingem? – ragadta ki az emlékekből Dániel hangja.
– A szekrényben, bal oldalt, mint mindig – mosolygott, miközben melegség fogta össze a szívét.
Odament a tükörhöz, és amikor meglátta magát, ismerős csiklandozást érzett. Szép, kecses, de a szemei… A szemei elárulták a fáradtságot. Nem a hétköznapok miatt, nem. Az élet miatt.
Az a nap – mint egy korbácsütés. Egy hétköznapi reggel, a kisbolt a ház előtt. Ő kenyeret vett. Ő meg egy zacskóval, amiben babapüré és pelus volt.
– Ez… nem az, amire gondolsz – motyogta Sándor.
De Marianna mindent megértett. Annának – az új családja. És ő, Marianna, már nem része az életének. Volt üvöltözés, könnyek, megaláztatás. Aztán csend. Üresség. És egy új élet.
Nélküle. De a fiával.
A anyósa mellette maradt. Még védte is. Marianna egyedül nevelte fel Dánielt. És csak néha engedte meg magának, hogy emlékezzen – milyen könnyen adta át a boldogságát annak idején. Vagy inkább engedte, hogy elvegyék tőle.
Dániel kijött a fürdőszobából, ragyogó, megfésülködve, abban a kék ingben. Felnőtt lett. Független. Bölcs. Olyan, mint ő szerette volna magát lenni tizennyolc évesen.
– Szia, anyu! – integetett.
– Jó szórakozást, fiam – bólintott, visszatérve a fotelhez.
Ekkor jött az üzenet. Egy halk csengés, és a képernyőn: „Pál barátkérelmet küldött neked.” Marianna szívébe szúrt. Pál? Az az iskolás Pali? A százszorszép-koszorúval a reggeleken?
Felhívta a barátnőjét.
– Zsófi, el sem hiszed… Pál! Az iskolából! Jelölt be!
– Az a Pali, aki egész életében beléd volt szerelmes?! Hát akkor fogadd el! Amúgy most valami nagy ember, úgy hallom. És amúgy elvált…
Így kezdődött a történetük. Üzenetek. Egész éjjelÜzenetekkel kezdődött, este tizenegyig tartó beszélgetésekkel, majd egy hirtelen csenddel, ami Mariannának épp elég időt adott, hogy rájöjjön: most már ő választja ki, kivel tölti az éjt.
