Ma életem legfontosabb fordulópontja – a naplóm lapjain
Hat évig gyűjtöttünk Pálival a saját otthonunkra, mindenről megfosztva magunkat. Végre megvettük a kis kétszobás lakást – barátságos, világos, bár egyszerű berendezéssel. Ez lett volna az új fejezet kezdete – családias és boldog. Lili várandós volt, már csak néhány nap volt hátra a szülésig. Minden készen állt: a babaruhák, a kiságy, már csak a takarítás hiányzott, hogy végre szülővé váljunk.
Lili mindig is arról álmodott, hogy saját térük legyen, szülői befolyás nélkül, különösen az anyós nélkül. Irén nénivel a kapcsolatunk soha nem volt… zökkenőmentes. Szeretett rendezkedni, megmondani, hogyan kell élni, lélegezni, mosogatni. Egyszer Lili nem bírta tovább, és kimondta, hogy nincs szüksége a folytonos tanácsokra. Az anyós megsértődött, és eltűnt az életünkből. Ideiglenesen.
Amikor Pali kivitte Lilit a szülészettel, nem sejtette, milyen meglepetés vár rá. Másnap anyja hívta, hogy eljön látogatóba. Mielőtt bármit mondhatott volna, már ott is állt. Irén néni ünnepélyes képpel szemügyre vette a lakást: „A hall elfogadható”, „a függönyök borzalmasak”, „a konyha… csillogjon rendesen, minden nap töröld!” Átnézte a hűtőt, megsértette a bolti rántott húst, és már tervezte a holnapi töltött káposztát. Pali próbált viccelődni, de hiába. Anyja átöltött edzőruhában, hadvezérként végigmászott a lakáson.
Este hazavitte volna, de erre a választ kapta: „Maradok ma. Egyedül nem bírsz, ha holnap hazahozzák Lilit.” Maradt. Egy éjszakára. Kettőre. Háromra…
Amíg dolgozott, anyja átrendezte a dolgokat, szortírozta a ruhákat, eldöntötte, hol legyen a pelenkázó, és mit kell még venni. Pali már azt hitte, megőrül a „segítségtől”, de nem akarta anyját bántani. Aztán bejelentette: marad pár hónapig, segít a babával. Hisz egyedül képtelenek lennének.
Amikor hazahozták Lilit, mind ott voltak: a szülei, Pali, és persze, ragyogó arcú Irén néni. Lili rögtön érezte: valami nem stimmel. Más függönyök, a bútorok elmozdítva, minden idegen illattal. A szülők haza is mentek. Az anyós nem. A néma kérdésre Pali csak annyit motyogott: „Anyu egy kicsit itt marad… segíteni fog…”
Lili kimerült volt a szüléstől, de úgy látta, nincs más választása. Aztán este jött a pokol: „Rosszul tartod a gyereket”, „Nem jól becézgeted”, „Azért sír, mert nem tudod ringatni.” Lili hallgatott, míg az anyós ki nem emelte a babát a karjaiból. Akkor betelt a pohár.
– Köszönöm a segítséget, de most már felszabadult – mondta halkan. – Ez az én gyerekem. És én fogom ringatni. Egyedül.
Irén néni felnézett, mélységesen meAz anyós összeszedte a cuccait, és azóta sem látogatott el hozzánk, pedig már több mint egy éve született meg a kisfiunk.
