Régen, egy távoli időben, Éva megérkezett a lányához, Annához, egy másik városba. Anna udvariasan fogadta az anyját, ahogy az illik, de mély érzelmek nélkül. Éva, magányosságától és zsörtölődő kapcsolatától kimerülten, úgy döntött, hogy néhány napot itt marad. Este, vacsora közben, a lány váratlanul megkérdezte:
– Anyu, mikor tervezed hazamenni?
– Gondoltam, maradok még pár napot – felelte Éva bizonytalanul.
– Én pedig úgy látom, itt az ideje – mondta határozottan Anna.
– No nézd csak, már a saját anyám is terhére van… – dörmögte Éva keserűen.
– Anyu, amit tettél, azt nem tudom elfelejteni. Nem akarlak látni – mondta Anna hidegen.
– Miért? Mit tettem? – állt meg Éva, nem értve a dolgot.
De Anna jól emlékezett.
Alig volt hét éves, amikor a szülei elváltak. Azóta a nagyszüleivel élt, akik neki családot pótoltak. Az anyja… az anyja más életet választott – férfiakat, kérőket, új szerelembe esett. A kislány bűntudattal nőtt fel a válás miatt, amiatt, hogy a nagypapa öregkorában is dolgozott, a nagymama pedig állandóan a tűzhely előtt állt. Amikor Éva élete simán ment, felhívhatott, sőt, tortával is megjelent. De ha gond történt, bezárkózott, mindenkin kitört, majd eltűnt.
Sok férfi volt az életében, de az egyik – Zoltán – volt az utolsó csepp. Nyálkás, öntelt, kellemetlen alak. Amikor Éva a szülők lakásába akarta költöztetni, Anna kapott egy választást: vagy ő, vagy a család. Éva őt választotta.
– Az anyád most a város másik felében lakik – mondta ridegen a nagymama a tizenhárom éves Annának.
– És én?
– Te velünk maradsz. Ne aggódj, drágám, megoldjuk.
De Anna tudta: az anyja elárulta őt.
Először Éva egyáltalán nem jelent meg. Aztán csak bejött a konyhába, elvitte a befőttesüvegeket, és újra eltűnt. A lány felnőtt, de senkivel sem tudott beszélni. Az első szerelem, az első könnyek – a nagymama nem értette volna meg, a nagypapa hallgatott. Az anyja pedig… az anyja új életet élt, míg Zoltán el nem hagyta. Visszajött töröttnek, nyomorultnak, és ahelyett, hogy átölelte volna a lányát, ismét a szobájában sírt. Még amikor új férfit fogadott magához – Józsefet –, minden ugyanúgy folytatódott. József unalmas, haszontalan és pimasz volt. Beköltözött a nagyszülők lakásába, nem segített, még a nagypapát is kerülte, aki egyedül vitte a házat.
Anna egyre távolabb került. Egy másik városban kezdett egyetemre, ritkán látogatta a családját. Az anyja továbbra is cserélgette a férfiakat, új életről beszélt, és a lánya háta mögött szőtt terveket. Egy nap Anna megtudta: az apai nagyszülők rAnna pedig most már biztosan tudta, hogy az élete nélküle is teljes és nyugodt lehet.
