Amikor a nagymama megtudta, hogy unokája ki akarja lakoltatni a lakásából, gondolkodás nélkül eladta azt.
Miért is venné fel az ember a hitelt, ha megvárhatja, amíg a nagymama meghal, és örökölheti a lakását? Pontosan így gondolkodott a férjem unokatestvére, Balázs. Felesége, Tünde, és három gyermekük együtt éltek abban a reményben, hogy egyszer majd örökölnek. Ahelyett, hogy hitelt vettek volna fel, inkább ábrándoztak arról a napról, amikor a nagymama lakását megkapják. Addig is Tünde anyjánál laktak egy szűk kétszobás lakásban Pécsen, a Dél-Dunántúlon, és úgy tűnt, ez a helyzet egyre inkább nyomasztja őket. Balázs és Tünde egyre gyakrabban suttogtak arról, hogy miként lehetne minél hamarabb “megoldani” a nagymama ügyét.
A nagymama, Erzsébet Lajosné, azonban egy igazi gyöngyszem. Hiába van már hetvenöt éves, tele van energiával, és nem panaszkodik az egészségére. Pécs belvárosában álló otthona mindig nyitva áll a barátok előtt, bátran használja az okostelefonját, kiállításokra jár, színházba megy, és időnként még a nyugdíjasok táncestjein is flörtöl egy kicsit. Mikor belép egy szobába, az egész hely elénk ragyogni kezd, és az élete példa arra, hogyan lehet élvezni minden pillanatot. De Balázsék ezt nem büszkeségnek, hanem bosszúság forrásának tekintették. Elfáradtak a várakozásban.
Végül kitört a türelmük. Elhatározták, hogy Erzsébet Lajosné átírja a lakást Balázsra, és maga pedig költözzön egy idősek otthonába. Még csak nem is titkolták a szándékukat, állítva, hogy “a nagymamának ott lesz jobb.” De Erzsébet Lajosné nem olyan ember, aki könnyen feladja. Határozottan visszautasította, és ezzel lángra lobbantotta a viszályt. Balázs dühében ordított, hogy “önző” és “a fiatalokra kellene gondolnia.” Tünde csak olajat öntött a tűzre, utalgatva rá, hogy “túl sokáig húzza.”
Amikor a férjemmel, Gáborral, megtudtuk ezt, ledöbbentünk. Erzsébet Lajosné mindig is arról álmodozott, hogy elutazik Thaiföldre – láthassa a templomait, felfedezze a helyi ízeket, és sétálhasson Bangkok utcáin. Felajánlottuk neki, hogy költözzön hozzánk, a lakását pedig kiadhatja, hogy megvalósíthassa álmát. Beleegyezett, és hamarosan a belvárosi, tágas háromszobás lakásának bérleti díjból elkezdett pénzt gyűjteni. Amikor Balázsék megtudták, hatalmas botrányt csaptak. Azt állították, hogy a lakás jogosan az övék, és követelték, hogy a nagymama költöztesse be őket. Még Gábort is megvádolták, hogy “kihasználta” a nagymamát az örökségért. Balázs már annyira elszánt volt, hogy követelte a bérleti díjat is, azt mondva, az az “ösztöndíja.” Mi határozottan visszautasítottuk.
Tünde szinte minden nap megjelent nálunk. Néha egyedül, máskor a gyerekekkel, olykor értelmetlen ajándékokkal. Tudakolta, hogy van a nagymama, de mi láttuk az igazi szándékát – Balázzsal továbbra is reménykedtek, hogy Erzsébet Lajosné hamarosan “elköltözik” és nekik hagyja a vagyonát. A kapzsiságuk és szégyentelenségük elfogadhatatlan volt.
Eközben Erzsébet Lajosné elegendő pénzt gyűjtött, és elutazott Thaiföldre. Sugárzó arccal tért vissza, tele történetekkel és fotókkal. Azt tanácsoltuk neki, ne álljon meg: adja el a lakást és folytassa az utazásokat, öregkorára pedig velünk élhet békében. Elgondolkozott – és mert vállalni. A nagy lakását jó áron adta el, a bevételből pedig vett egy kisebb, de hangulatos stúdiót Pécs szélén. A maradék pénzt új kalandokba fektette.
Erzsébet Lajosné bejárta Olaszországot, Ausztriát és Svájcot. Ott, egy Genfi-tavi kiránduláson találkozott egy francia férfival, Pierre-rel. A történetük, mint egy filmből: hetvenöt évesen feleségül ment hozzá! Mi és Gábor repülővel mentünk az esküvőjükre Franciaországba, és hihetetlen volt látni, ahogy ragyog fehér ruhában, virágok és mosolyok közepette. Erzsébet Lajosné megérdemelte ezt a boldogságot. Egész életében dolgozott, gyermeket nevelt, segített az unokáinak, most pedig végre magáért él.
Amikor Balázs megtudta, hogy eladták a lakást, őrjöngeni kezdett. Követelte, hogy a nagymama adja neki a stúdiót, mondván, hogy “neki úgyis elég”. Hogyan tervezett volna ott öten élni – rejtély maradt. De minket ez már nem érdekelt. Örülünk, hogy Erzsébet Lajosné megtalálta a helyét a világban. Balázsék pedig… Az ő történetük emlékeztet arra, hogy a család néha a legkeserűbb pofontól sem riad vissza, ha a pénzről van szó.
