Réka mindig engedelmes gyerek volt. Jól tanult, nem okozott gondot az anyjának és a nagymamájának. A végzős osztályban beleszeretett, és minden megváltozott. Réka elkezdett ellógni az órákról, bunkó lett, feltűnően kifestette magát. Enikő véletlenül talált egy drága kozmetikumot a lány fiókjában. Megkérdezte tőle:
– Kaptam ajándékba – válaszolta a lány.
– És ki ilyen nagylelkű? – kérdezte Enikő.
– Bence.
– Micsoda? Honnan van neki pénze? – Enikő azt hitte, Bence osztálytársa a lánynak.
– Ő már dolgozik.
Így tudta meg Enikő, hogy a lánya nem csak randizik, hanem egy felnőtt férfival, aki már elvégezte az egyetemet és dolgozik.
– Érted egyáltalán, hogy még kicsi vagy egy felnőtt férfihoz? – kezdte Enikő.
– Nem vagyok kicsi. Neked lehetett, nekem meg nem?
Enikő zavartan pislogott.
– Nem jöttem össze felnőttel… Várj, te… terhes vagy?
– Igen, anya – kiáltotta Réka kétségbeesetten. – Te is tizennyolc évesen szültél engem. Ahogy mondják, nem esik messze az alma a fájától. Mindig azt mondtad, hogy rád hasonlítok – tette hozzá halkabban.
Enikő rémülten nézett a lányára.
– Na, én megyek – Réka elhaladt az anyja mellett az ajtó felé.
– Hova mész? Nem beszéltünk ki! – Enikő utánaszaladt. – Megcsináltad a házit? Már csak pár hét a vizsga – mondta, miközben Réka megkötötte a cipőfűzőjét.
Réka hirtelen felegyenesedett, elfújta a homlokáról a hajtincset, és kihívóan nézett az anyjára.
– Házi… Miről beszélsz, anya? Te magad kivel maradsz napestig? Azt hiszed, nem tudom?
Enikő azt hitte, óvatos, és a lánya csak a maga dolgával van elfoglalva. Réka diadalmas pillantást vetett rá, majd kiment a lakásból.
– Réka! – kiáltotta Enikő tehetetlenül a bezárt ajtó mögé.
Lassan visszament a szobába, és leült a kanapéra. A lánya tényleg felnőtt lett, és a problémák is nőttek vele. Terhes… Istenem, ez nem történhet meg! Reggel óta kellett volna beszélnie vele, de Enikő azt hitte, a lánya még gyerek. Nem, még nem késő, tennie kell valamit. De kivel beszélhetne, kitől kérhetne tanács? Természetesen az anyjától.
– Anyu, mit tegyek? Réka felnőtt férfival jár. Terhes… – zúdította rá anyjára a telefonba a megdöbbentő hírt.
– Biztos nem képzeled be?
– Nem. Ő maga mondta. Nem tudom, mit tegyek. Lehetetlen vele beszélgetni…
– Mindig is rám hasonlítottál. Te sem nagyon figyeltél rám. Ki kellett volna menned hozzá… Hogy is hívták?
– De hát nem szerettem őt. És most nem rólam van szó.
– Pont rólad. Ha időben férjhez mentél volna, lenne apja Rékának, nem keresgélné máshol.
Enikő belátta, hogy az anyja igazat mond.
– Anyu, miért nem engedted, hogy elvetessem? – kérdezte halkan.
– Bánod, hogy megszülettél Réka?
– Nem, persze, hogy nem, de…
– Hát akkor itt a válasz. Képzeld el az életed nélküle. Csak ne ordíts vele, ne nyomj rá, mert rosszabb lesz.
Sokáig beszélgettek. Enikő nem feküdt le, várt a lányára. Mikor Réka hazaért, bement hozzá a szobába. Éppen a pulóverét húzta le a fejéről. Enikő szeme a csupasz hasára esett. Réka mindig vékony volt, de most úgy tűnt, kerekebb a hasa. Tehát nem hazudott. Enikőt forróság öntötte el.
– Mennyi idő van már? Három-négy hónap? – kérdezte halk hangon.
Réka összerezzent, és a hasához szorította a pulóvert.
– Kislányom… – Enikő odalépett hozzá, és átölelte. – Nem dühöngeni jöttem, mindent tudni akarok, hogy segíthessek.
Réka felnézett rá. Könnyek csillogtak a szemében.
– Azt mondta, nem lesz belőle baj – súgta.
– Ő tudja?
Réka bólintott.
– És mi lesz most?
– Bocsáss meg, anya.
– Ne sírj. Hogy ismerkedtetek meg? Hol dolgozik?
– A… Anyu, ő jó ember. Vizsga után összeházasodunk. Albérletben lakik a közelben.
– Tehát nem innen való?
– Nem, tavaly fejezte be a műszaki egyetemet.
– Szülni fogsz? És az iskola? Nem mész továbbtanulni?
– Nem. De majd később… – mondta lecsüggesztett fejjel Réka.
– Jó. Késő van. Aludjál. Reggel okosabb az ember – Enikő kiment a szobából.
Nem tudott aludni. Ki tudna ilyen hírek után? Újra végigjárta a saját történetét.
Az iskolában tetszett neki egy osztálytárs, de nem jöttek össze. Véletlenül történt minden. Meghívott magához néhány embert, köztük Enikőt is, amikor a szülei elutaztak egy hétvégére. Ittak, táncoltak. Enikőnek rosszul lett. Elvitte a szobájába, lefektette, és takarót terített rá. Enikő elaludt. Aztán… Minden gyorsan történt, és ő úgy gondolta, semmi nem lesz belőle. De lett.
Amikor elmondta az anyjának, az elment az osztálytárs szüleihez. Ők természetesen Enikőt okolták. Ő csábította el a fiúkat, de nem hagyják, hogy tönkretegyék az életüket… Nem esik messze az alma a fájától…
– Miért mondjátok ezt? A férjem meghalt, amikor Rékának három éve volt. Szívroham. Inkább tanítsátok meg a fiúkat, hogy vállalják a felelősséget, ne másra kenyéreljék a hibát… – mondta nekik az anyja, majd büszkén kiment.
Rákényszerítette Enikőt, hogy a gimi után levelezőn folytassa az egyetemet, és lebeszélte az abortuszról. Milyen nehéz volt! Később sokszor megvádolta az anyját, hogy nem hagyta elvetetni. De RéRéka mosolyogva nézte Enikőt, miközben a karjában tartotta a most született kislányát, és halkan suttogta: “Most már értem, anya.”







