AJÁNDÉK
Na, fiam, mesélj, hogy telt a napod, mi újság?
A munka után hazatérő apuka, Gábor, leült a kanapéra, mellé húzta az ötéves kisfiát, Andrist, és játékosan összekócolta a puha, szőkésbarna haját. Amíg anya, Zsuzsa, vacsorát készített, apa beszélgetett a szeretett és addig egyetlen fiával. A lakás meleg és barátságos volt, s a nappaliban, jól látható helyen, a halkon duruzsoló tévé és a könyvespolc között, színes fényekkel pislákolt egy nem túl magas, de nagyon szépen feldíszített fenyő. Pontosan egy nap volt még Újévig.
Minden rendben! jelentette büszkén az örökös. Viszont a barátomnak, Bencének, nem jól ment.
Miért, mi történt vele? kérdezte Gábor. Ez az a Bence, aki a szomszéd lépcsőházból való, ugye?
Igen, ő bólintott Andris.
Ma az óvodai ünnepségen nem kapott ajándékot szólt ki a konyhából Zsuzsa, magát beburkolva a sült csirke illatos gőzébe. Szegény gyerek… No, fiúk, mossatok kezet, vacsora kész!
Hogyhogy nem kapott? kérdezte Gábor, miközben felállt a kanapéról. Mindegyik gyerek kapott, pont ő nem? Ez furcsa…
Igen, mindenkinek adtak, csak Bencének nem helyeselt Andris, lemászva a kanapéról, és apját követve a mosdó felé. A Télanyó és a Mikulás mindenkinek átadta az ajándékot, csak ő maradt ki. És nagyon várt.
Hát miféle Télanyó és Mikulás az, akik ilyet tesznek egy gyerekkel? mondta már dühösen Gábor, miközben helyet foglalt az asztalnál.
Nem az ő hibájuk vont vállat Zsuzsa. Valószínűleg Bence anyukája elfelejtett pénzt befizetni az ajándékra, vagy nem volt rá. Ilyen előfordul. Andris, megmostad a kezed?
Persze, vele voltam a fürdőben szólt Gábor, miközben óvatosan szeletelte a pirult csirkét, és tálalta ki az adagokat. Jó, tegyük fel, hogy Bence anyukája nem tudott fizetni. De a vezető óvónő… hogy is hívják, Anna néni? Hogy engedhette meg, hogy a Mikulás és a Télanyó ajándék nélkül hagyja a gyereket?
Anna néni volt a Télanyó! jelentette Andris. A Mikulás pedig a karbantartó úr.
Hát annál inkább! csóválta a fejét Gábor. Egy plusz ajándékot igazán megoldhattak volna Bencének, aztán a szülők rendezik később. Hol a jószívűség?
Úgy látszik, nem sóhajtott Zsuzsa. Én a helyükben biztosan találtam volna módot, hogy Bencét is megajándékozzák.
És Bence szülei? Miért engedték, hogy a fiújuk így járjon? Nem értem… Amúgy, fiam!
Gábor Andrisra nézett, aki lelkes csirkecombot majszolt.
Remélem, megosztottad vele a saját ajándékodat?
A fiú szomorkásan nézett apjára.
Igen, apa, akartam. Meg még Sanyi, Lilla, Ákos, és mások is. De Bence nem fogadott el semmit.
Milyen büszke fiú! csodálkozott Gábor. Ne mondd már, hogy nem sírt, mikor kimaradt.
Nem tudom… nem láttam mondta őszintén Andris.
Különleges gyermek! szólt elismerően Gábor. Nem érdemelte meg ezt.
Igen, tényleg sajnálom Bencét mondta együttérzéssel Zsuzsa. Borzasztó lehetett neki.
Javaslom, hozzuk helyre a dolgot! mondta hirtelen elhatározással Gábor, az arca kipirult, szeme csillogott.
Hogyan? kérdezte Zsuzsa, megtörölve száját. Andris is kíváncsian nézett apjára.
Így! mondta sejtelmesen Gábor. Tudjátok, hol lakik Bence? Andris, te tudod?
Nem, rázta a fejét Andris. Náluk még sosem jártam, csak az udvaron és oviban játszunk.
Majd kiderítem mondta Zsuzsa töprengve. Van egy ismerősöm, aki szinte mindenkit ismer a házban. Felhívom. De miért?
Csak hívd fel. Most rögtön kérte Gábor.
Rendben egyezett bele Zsuzsa. Viszont az asztalt ti szeditek le, és a mosogatás is a tiétek!
A harmincötösben laknak, vezetéknevük: Szigeti jelentette ki néhány perc múlva Zsuzsa. Az anyuka Katalin. Apuka nincs. Vagy elment, vagy az asszony küldte el… ki tudja. Anyával ketten élnek.
Honnan ilyen részletek? nevetett Gábor.
Ugyan, Gréta barátnőm mindent tud! mosolygott Zsuzsa. Amúgy ő közös képviselő, ott gyűlik minden lakó híre.
Akkor már tisztább bólintott Gábor. Andris, megetted az összes ajándékodat?
Nem, sajnálkozott a fiú. Anya mondta, túl sok édesség nem jó.
Jól mondja helyeselt Gábor. Akkor a csomag, amiben az ajándék volt, megvan?
Igen, mondta Andris. Óvatosan nyitottam ki.
Szuper borzolta meg újra a haját Gábor. Át tudod tenni a maradékot másik zacskóba, ezt pedig nekem adod?
Miért? kérdezte gyanakodva Andris, de elindult a szobájába, s visszatért a színes, könnyűre fogyott ajándékzacskóval, és az asztalra borította tartalmát, gurultak szanaszét a cukrok, kekszek.
Zsuzsa, csendben figyelve a sürgés-forgást, végül megszólalt:
Úgy látom, a drága férfiak ajándékot szánnak Bencének. Mikor? Ki viszi át?
Legjobb lenne még ma, válaszolta Gábor. Te mit gondolsz, Andris?
Persze! Menjünk ma! lelkesedett a kisfiú. Rakhatok bele néhány cukromat is?
Ha nem sajnálod, persze mosolygott Gábor.
Együtt megyünk, ugye? kérdezte Andris, visszacsomagolva pár édességet.
Ma már kínáltad, és nem fogadta el mondta kétkedve Gábor. Büszke fiú… Próbáljuk másképp.
Bement a szobába, és pár perc múlva Télapóként lépett ki! Igen, igazi magyar Télapó: fehér csizma, piros prémes kabátka, hímzésekkel, bolyhos sapka, hosszú fehér szakáll, bot az egyik, aranycsillagokkal díszített piros zsák a másik kézben. Igaz, a zsák üres volt.
Andris csodálkozva nézett rá, majd megkérdezte:
Apa, te voltál tavaly is Télapó? Meg előtte is?
Hát persze vallotta be Gábor. Bocsi, hogy eddig titkoltam. Munkahelyen kértek már három éve, aztán annyira megtetszett mindenkinek, hogy azóta is én vagyok a házi Télapó, köztetek is. Tetszett a tavalyi?
Nagyon! lelkendezett Andris. Jó, hogy van saját Télapónk!
Odabújt apja lábához.
Zsuzsa hozzátett még édességet, gondosan átkötötte szalaggal a megduzzadt csomagot, Gábor belehelyezte a zsákba.
Így szólt, igazítva a szakállát:
Mit szóltok, meglátogatom a csalódott Bencét?
Igeeen! válaszolt együtt Zsuzsa és Andris.
Andris kérlelte:
Mehetek én is, apa?
Szeretnél Télanyó lenni? nevetett Gábor.
Inkább Nyuszi! kiáltotta Andris, és elszaladt. Rövidesen visszatért a fehér nyuszi jelmezében, amiben az óvodai ünnepségen is volt: fehér kezeslábas, előre álló fülekkel, pomponfarokkal, karton maszk, bajuszkák, fekete orr.
Jól van, menjünk, remélem, Bence így nem ismer fel egyezett bele apa. De kabátot vegyél, mert télen hideg van, még ha hónyuszi is vagy!
Apa és fia indultak, Zsuzsa nevetést visszafojtva nézte, ahogy a nyúlgyermek komolyan cipeli a zsákot az apja mellett.
Tíz perc múlva Gábor egyedül tért haza; kissé fáradt, meghatott arccal.
Hol van Andris? aggódott Zsuzsa.
Ne aggódj, jól van. Bencénél maradt játszani, fél óra múlva hazahozom mondta Gábor, szakállával törölve verítékes arcát.
Télapóként lehuppant a kanapéra, majd így szólt:
Hát ez hihetetlen!
Elmesélte, mi történt. Ők aznap este már a hatodik vendégként vittek csomagot Bencének! Valószínűleg nem az utolsók. Előttük épp Anna néni, az óvónő jött ki a lakásból, már a megszokott ruhájában.
Anna néni nagyon bocsánatot kért Bencétől és az anyukájától mesélte Gábor, közben levetve a kabátot, letépve a szakállt. Képzeld, valakik felvették a délelőtti jelenetet az ünnepségen, feltöltötték a városi portálra… Egy-két óra alatt több ezer megtekintés, meg rengeteg komment!
Tényleg? csodálkozott Zsuzsa. Meg kell néznem!
Persze, ez még nem minden folytatta Gábor. Kiderült, Bence édesanyja csak kicsit később tudta befizetni az ajándékra a pénzt…
Ez részben az anyukán múlik, mondta Zsuzsa higgadtan. De egyedül nevel, nem mindig egyszerű. Az óvodában meg lehetett volna oldani.
…Az óvoda vezetői viszont egyszerűen kihúzták a fiát a listáról, és csendben intézték, ajándék nélkül maradt. Szerencsétlen gyerek így jogtalanul sérült meg.
Én aztán nem tűrném, hogy ilyen szívtelenek legyenek az óvodában! sajnálkozott Zsuzsa. Azonnal menesztendő a vezetés!
Talán tanulnak belőle bólintott Gábor. Remélem, aki gyerekekkel dolgozik, ilyet sosem tesz.
Elgondolkodva dörzsölte állát, majd felnézett Zsuzsára:
Tudod, még valami: jött Bence apukája is! Ajándékkal, megbánva mindent, sírni is majdnem kezdett…
Komolyan? örült meg Zsuzsa.
Közben csöngettek. Zsuzsa ajtót nyitott, Andris jött haza.
Hogyhogy egyedül jöttél? döbbent meg Gábor. Megbeszéltük, hogy én megyek érted
Már nagy vagyok! mondta sértetten Andris. Meguntam.
Miért? kérdezte apa.
Ott Bence szülei először veszekedtek, aztán sírtak. Mi Bencével kimentünk a konyhába, ők éppen átölelték egymást, aztán Bence is ment, akkor már mindhárman sírtak, ölelkeztek. Teljesen furák! El sem vették észre, hogy eljöttem…
Gábor és Zsuzsa összenéztek, megkönnyebbülten nevettek.
Na gyertek, igyunk egy teát mondta Zsuzsa. Aztán, aki nem alszik el, közösen várjuk az Újévet! És legyen mindenki számára boldogabb!
Legyen! egyezett bele Andris.
Ma megtanultam, hogy egy apró gesztus, egy csomag édesség, vagy egy kedves szó is helyreállíthatja a világ rendjét ha jó szándékkal, segítő szívvel közeledünk egymáshoz. S talán az is kiderült, hogy a szeretet, őszinte bocsánat és megértés többet ér minden ajándéknál, forintban vagy édességben mérve.
