Júlia a küszöbön állt, szorosan fogta a kezemet. A szemében látszott a félelem, a lába enyhén remegett.
Anya, ő a barátnőm, Júlia, mondtam, amikor két hét üzleti út után hazaértem.
Réka, az anyám, kicsit gyanakvóan nézett ránk. Egy kétszobás panelben laktunk Budapesten, így éjjel Júlia az én szobámban aludt, én pedig a konyhában húztam meg magam.
Hol találtad? kérdezte anya. Ma minden fiatal harsány ruhákban jár, meg tele vannak piercinggel.
Anyu, én szerencsés vagyok. A kollégiumban találkoztam vele, ott volt szobatársam. Ő nevelőotthonban nőtt fel.
Másnap reggel a nővérem, Zsuzsa is átjött édesanyámhoz.
Hol vannak a fiatalok?
Elmentek a kerületi anyakönyvi hivatalba, papírokat intéznek.
A te Bandid még nagyon fiatal. Mit fogsz kezdeni ezzel az otthonból jött lánnyal? Most aztán jól tedd el a családi ékszereket, ki tudja, mi jár a fejében.
Miről beszélsz? kiáltott anyám.
Én is nevelőotthonban nőttem fel. Azt akarod mondani, hogy más vagyok, mint a többiek? vette védelmébe Júliát édesapám, Lajos.
Várj csak… majd meglátod, előbb-utóbb kijönnek a génjei! erősködött Zsuzsa.
Soha ne beszélj így Júliáról! szólt rá apám.
A szüleim azt vallották, hogy nekem jogom van saját döntéseket hozni.
Ezért nem szóltak bele az életembe. Úgy döntöttünk, első körben még együtt élünk a szüleimmel, aztán majd külön költözünk. Tény, hogy Júlia nem volt valami kitűnő házvezető. Anya többször majdnem elvesztette a türelmét, de apa mindig kiállt Júlia mellett.
Később elmondtam, hogy Júlia a bölcsészkarra szeretne egyetemre menni. Ez azt jelentette, hogy én tartom majd el a családot. Anyám nem rajongott ezért, de nem szólt bele. Igaza volt, ma már diploma nélkül nem lehet boldogulni.
Aztán elköltöztünk egy albérletbe a XI. kerületben. Júlia félállásban tanított magyar nyelvet.
Anyám megsajnálta a fiát, ezért felajánlotta, hogy költözzünk vissza hozzájuk egy időre. Apa tiszteletben tartotta a döntésünket.
Egy napon anyám testvére, Erika, hozott két serpenyőt.
Nézd csak, mit hoztam! Az egyiket eladom neked, adhatod a gyerekeidnek. Ma mindenkinek vannak anyagi gondjai, nekik meg aztán pláne.
Tudod, az én gyerekeim jól boldogulnak. Júlia tanul, rendben tartja a lakást és főzni is tud.
Anya nekünk adta az egyik serpenyőt. Elmagyarázta Júliának, hogy csak fa kanállal szabad keverni benne.
Egy hét múlva anya meglátogatott minket. Júlia a konyhában sírt.
Elégett a fasírt, és ráadásul a serpenyőt súrolókefével mostam el! Ez a te ajándékod volt! folytak a könnyei.
Jaj, kislányom, ne sírj már, mindenki hibázik! próbálta vigasztalni anyám.
Ránk talált mindkettőnket a földön ülve a férjem. Mondott volna valamit, de csak legyintett: az asszonyok majd megoldják.
Azóta eltelt tizennyolc év. Júlia ma már igazgatóhelyettes egy budapesti iskolában. Időközben a menyem a második lányává vált anyámnak de Zsuzsa, a nővérem, egész életében irigykedett rájuk.
Én ma már tudom: nem az számít, ki hol nőtt fel, hanem hogy milyen emberré vált őszinte és jólelkű. Ezt a leckét vittem tovább az életemben.







