A nő, aki takarított a házban, megszánta az árva fiút, és megetette, míg a gazdák távol voltak. Amikor a gazdagok visszajöttek, nem hitték a szemüknek.
Anikó évek óta dolgozott a Nagy család házában. Aznap a gazdák elutaztak, és miután befejezte a munkát, az ablaknál pihent egy kicsit. Hirtelen észrevett egy fiút, aki a kerítés mellett sétált. Sovány volt, rongyos ruhában, és nagyon fáradtnak tűnt.
— Biztos éhes — gondolta Anikó, és megszánta a szegény gyereket. Ránézett az órájára, és mivel tudta, hogy a gazdák még nem jönnek hamar, kiment az utcára.
— Szia, hogy hívnak? — kérdezte kedvesen, miközben odalépett a fiúhoz, aki figyelmesen nézelődött.
— Márk — válaszolta ő, de gyanakodva nézett rá.
— Gyere velem — ajánlotta Anikó. — Adok neked egy szelet almás pitét. A fiú egy pillanatig sem habozott, és követte. Nagyon éhes volt, egész nap nem evett semmit.
A konyhában Anikó kivágott egy nagy szeletet a pitéből, és letette a tányért a fiú elé.
— Milyen finom! — kiáltotta Márk, beleharapva a pitébe. — Az én anyukám is ilyen sütit csinált!
— Hol van most anyukád? — kérdezte óvatosan Anikó. A fiú abbahagyta az evést, és lehorgasztotta a fejét.
— Régóta keresem… Eltűnt — mondta halkan.
— Egyél csak — biztatta Anikó. — Meg fogod találni.
Ekkor kinyílt az ajtó – a gazdák hazaérkeztek. Anikó összerezzent a lépések hallatán.
— Ki ez itt? — kérdezte csodálkozva Gábor, belépve a konyhába. Szeme kerekedett, amikor meglátta a fiút.
— Kit hoztál magaddal, Anikó? — kérdezte élesen.
— Ez a gyerek keresi az anyját, éhes volt, úgyhogy megetettem — válaszolta nyugodtan, vállat vonva.
— Most már mindenkit segítesz, aki az utcán találsz? Nekünk meg mindegy? — dühödött fel Gábor.
Márk elsírta magát ezek hallatán.
— Most elmegyek — mondta, és félretolta a pitéjét.
Eszter közbejött:
— Várj csak, kisfiam — mondta szelíden. — Hol veszítetted el anyukádat?
Eszter mindig is kedvesebb volt a férjénél, és bár Gábor gyakran megdorgálta túlzott jószívűségéért, nem tudta megváltoztatni a természetét.
— A nagypapámnál élek, de ő gonosz. Mindig dühös — vallotta Márk, kihúzva egy régi fényképet a zsebéből. — Itt vannak a szüleim, régen együtt éltünk — mondta, és odaadta a képet a gazdáknak.
Eszter elvette a képet, és megfagyott, amikor felismerte a lányukat – Esztert.
— Gábor, ez a lányunk! — kiáltotta remegő hangon, átnyújtva a képet a férjének.
Gábor hitetlenül nézte, majd elvette a fényképet.
— Márk, honnan van nálad ez a kép? — csodálkozott.
— A nagypapámnál találtam. A hátulján volt egy cím, és idejöttem. Azt hittem, anyukám itt él — magyarázta a fiú, kicsit megnyugodva. — A nagypapa azt mondta, hogy anyukám otthagyott, de én nem hittem neki!
— Lehetetlen! — ismételte Eszter, eszébe jutva, hogy a lányuk, Eszter egyszer elszökött egy Pál nevű férfival. Évekig semmi hír nem volt róla, majd egyszer csak visszajött… és nem sokkal később autóbalesetben meghalt, hazafelé tartva. Az a nap rémálommá vált számukra, és egyedül maradtak.
— Hol van az apád? — kérdezte Gábor.
— Apu már nincs. Hat hónapja meghalt — sírt újra Márk.
A pár sokkban volt. Megtalálták az unokájukat! Az egyedülléttől elfáradva elhatározták, hogy magukhoz veszik a fiút.
— Tudod, kicsim, elviszünk a szobádba — mondta Eszter.
— Anyu is jön? — kérdezte Márk.
— Anyukád most apukád mellett van — felelte szomorúan.
Márk elsápad







