A szomszédasszony éjszakánként zsák számra lopta a trágyámat. Tegnap jó adag élesztőt szórtam bele.
Már megint jöttél a trágyakupacomhoz a vödörrel, ugye? nem kérdeztem, inkább tényt közöltem.
Lászlóné Ilona, a kerítés túloldaláról, szemrebbenés nélkül nézett vissza rám. Ott állt a paradicsomtövei között, ránehezedve a kapájára, olyan arckifejezéssel figyelt, mintha én vádolnám igazságtalanul.
Zsuzsanna, minek ez a felhajtás? Van neked ebből annyi, hogy felér a pincéig! Csak nem vagy szűkmarkú a régi barátnőddel szemben?
Ez nem jóféle dolog, Ilona. Ez bizony százezer forint volt a szállítással együtt böktem a szemmel láthatóan megcsappant halom felé a kert végében. És különben is, ez az én tulajdonom.
Ugyan már! forgatta teátrálisan a szemét. Elvittem két vödörrel, hogy legyen mivel megöntözni az uborkát. Nekem csak a nyugdíjam van, aztán nem urizálhatok annyit, mint néhányan.
Jól tudta, hová kell szúrni. Ilona mindig remekül játszotta az áldozatot: neki sose szerencséje nincs, se jószándékú rokona, ha valami baj van, a kormány, az időjárás, a napkitörések, vagy épp én vagyok hibás. Hisz nálam hamarabb pirosodnak a paradicsomok
Visszamentem a házba, éreztem, hogy a düh szorítja a torkomat. Egyáltalán nem a két vödör és a pénz bosszantott, hanem az arcátlanság és az, hogy hülyének néznek.
Minden éjjel, úgy kettő körül, hallottam a jellegzetes susogást. Ez már nem néhány cseber. Ilona nem vödörrel játszott: erős fekete zsákokba pakolt, mint aki háborús készleteket halmoz fel.
Attila kint ült a konyhában, ráérősen kente a zsíroskenyeret és keresztkérdéseket olvasott az újságból.
Megint volt? kérdezte, fejét le sem emelve.
Megint. És még én lettem a zsugori.
Tegyél ki csapdát.
Persze, aztán magyarázkodhatok, miért maradt láb nélkül a szomszéd. Itt inkább ravaszság kell, nem erőszak.
Az ablakhoz léptem, néztem az Ilona fóliasátrát, ami állandó irigység tárgya volt. Ilona szerette hangoztatni, hogy neki különleges fajtái vannak, meg aranykeze. Hát, az biztos, főként, ha másén jár a keze.
Aznap éjjel nem jött álom a szememre. Kopogott a kutya, ciripeltek a tücskök, majd megint: susmorgás, lapátolás. Ezt a trágyát én istápoltam, takartam, gondosan átgereblyéztem, erre ő csak úgy jön, és viszi, mintha az övé lenne.
Reggel kiléptem a verandára Ilona már hajlongott a veteményesben.
Jó reggelt, Zsuzsi! dalolta. Látom, sárgulnak a cukkínijeid, csak nem betegedtek meg?
Ugyan ragyogott, de a nyomokból láttam: legalább három zsákot zsákmányolt éjszaka.
Szia Ilona, hiába várod.
Ahogy elmentem a fészer mellett, megakadt rajta a szemem: polcon vegyszerek, magok, és egy nagy sárga csomag szárított élesztő a szamóca tápoldatához. Egy pillanat alatt összeállt a kép.
Ilona a zsákmányt erős építőipari zsákokba tömködte, jól lekötözve, hogy érjen a meleg fóliasátorban. Most, hogy bent párás meleg van, jobb körülmény aligha kell az erős erjedéshez.
Meleg vizet öntöttem egy vödörbe, beleszórtam a maradék cukrot és az egész zacskó élesztőt. Egész szépen pezsegni kezdett, édes, gabonás illat csapott fel az igazságszolgáltatás illata.
Ahogy besötétedett, de Ilona még nem ment portyázni, halkan megkerültem a kertet. Tudtam, hol bújik be a megbontott dróthálón. Oda szépen kiöntöttem az élesztős keveréket, tetejét még meg is kevertem. Szeretsz másét elvinni? Tessék, kapsz tápot tőlem szívből.
Hazamentem, alaposan megmostam a kezem, és nyugodtan feküdtem le aludni.
Miért vigyorogsz így? motyogta Attila álmosan.
Jó álmom lesz feleltem, magamra húztam a paplant.
Az éjszaka csendes volt. Nem ébredtem a szokásos zörgésre gondolom, Ilona most tényleg nesztelenül ügyködött.
De a reggel nem kávéillatban fürdött, nem madárcsicsergésben, hanem olyan üvöltésben, mintha vadállatot ejtettek volna csapdába a kertben.
Attila és én egyszerre ugrottunk fel. Ő alsógatyában rohant ablakhoz, én felkaptam a köntösöm és kiléptem a verandára. A friss, reggeli levegőben savanykás szag terjengett. Ilona ott állt tágra tárt fényes fóliasátra előtt.
A látvány nos, finoman szólva ütős volt. Barna foltok borították tetőtől talpig. Közel mentem a kerítéshez, nehogy elmulasszam a pillanatot.
Ilona, mi történt? Csőtörésed lett?
Ő lassan megfordult. Az arca rémület és a megszokott massza.
Zsuzsanna, az egész felrobbant! Ez élő, ez mozog!
Benéztem a hálón, és alig tudtam visszafogni a füttyöt. A fóliasátorban csata utáni állapot fogadott. Ott, ahol este a zsákok szépen sorba rakva hevertek, reggelre mintha bombát dobtak volna.
Az élesztő, ahogy a meleg és párás környezetbe jutott, elkezdte az előadást: erjedt, gázt fejlesztett, a zsákok egyre csak dagadtak, míg a fizika meg nem mutatta magát.
A zsákok kipukkantak, tartalmuk mindenhova szétfröccsent. Üvegfalon, mennyezeten, művészi jelleggel. Az Ilona-féle paprikaágyásra is csak az emlékek maradtak. Az egész káosz közepén, főszereplőként, ott állt a mi drága szomszédnénink.
Na és mi robbant ki? kérdeztem szemrebbenés nélkül.
Hát a zsákok! kiáltotta. Lementem megnézni, s az egyik büdös nagyot durrant! Aztán rögtön a másik! Zsuzsi, mit kevertél bele?!
Én? a legnagyobb ártatlansággal néztem rá. Ilona, az én trágyám az én földemen, abba csak tehenem adott, semmi mást.
Hogy az hogy került át a te fóliasátradba, zsákokba kicsomagolva, na az már tényleg érdekes kérdés.
Ilona dermedten állt. Láttam, ahogy kattognak a kerekek a fejében. Ha bevallja, hogy ez az enyém lopást ismeri el. Ha azt mondja, sajátja, akkor vajon miért robbant? Állt ott szó szerint és átvitt értelemben is ázott már mindenből.
Ez ez merénylet! préselte ki magából. Meg akartál mérgezni!
Mivel? Természetes trágyával? vontam vállat. Vagy rossz a fóliasátor energiája? Esetleg valaki rád küldött valamit? Hiszen mindig mondod, hogy neked arany kezed van.
Attila is kijött a verandára, végignézett a jeleneten, röhögést elnyomva vonult vissza a házba. Ilona megragadta a slagot, és sikálta magáról a saját leleményessége nyomait.
A víz csak csorgott le a pongyoláján, de a szag valósággal beleitta magát. Nem egyszerűen trágyaillat volt hanem a vereség bűze.
Egész nap pletykált a falu: ki azt mondta, Ilona titokban pálinkát főz, más meteoritot sejtett a bumm mögött. Az érintett viszont hallgatott, s estig sikálta a fóliát.
Kénytelen volt minden palántát kidobni, a felső talajréteget kicserélni túl erős volt az a tápoldat. Este el is maradt a megszokott, kerítésnél álldogálós tea igazi ritkaság.
Egy hét múlva újra rendeltem egy teherautó trágyát, ugyanoda rakták le. Éjszaka szokatlan volt a csend. Se zörgés, se lapát, se zsákhúzás.
Kimentem a kertbe a holdfényben makulátlan hegy várt.
Reggel Ilona átsietett a kerítés mellett, látványosan elfordulva. Most már boltban vette a műtrágyát, színes zacskókban, saját pénzéből.
Szervusz, szomszédasszony! köszöntem rá. Hogy vannak a paprikáid, nőnek?
Megállt, rám villantotta a szemét. Sajnával már nem nézett, de a félelem a rejtélyes vegyi folyamatoktól jól olvasható volt benne.
Nőnek. Egyedül is boldogulok, nincs szükségem jótéteményekre.
Örülök is neki. Ha kell a recept, tudod már, hogy kell készíteni különleges tápot.
Dühösen köpött egyet, és sietett haza. Én visszamentem, főztem egy jó erős fekete teát.
A lelkem nyugodt volt sem káröröm, sem eufória. Egyszerűen csak helyreállt a rend. Az enyém az enyém maradt, a máséhoz pedig senki sem nyúlt többé.
A határokat nem a kerítés magassága, hanem a tanulságok világossága szabja meg. Jobb, ha nem nyúlsz bele más trágyakupacába, ha nincsen kedved az eredményhez.
Azóta mindig van egy adag szárított élesztőm elrakva a polcon. Ki tudja hátha újabb krumplibogár támad. Mindenkit máshogy kell kezelni.
