A SZÍV ISMÉT VER
Eszter a kis Niki lányát senkitől sem kapta. Mondhatni, „megcsúszott” még a házasság előtt.
Persze, Esztit egy bájos fiatalember udvarolta hosszan. Feleségül azonban nem kért. Ellenben olyan szép volt, hogy elfogytak tőle a szavak. Eszter vállon fogta a kérőjét, és büszkén vezette el a ház előtt üldögélő „napraforgó” néni. Ezek a nyugdíjas hölgyek mindig (mintha a napforgók a nap után) forgatták fejüket minden arra járó után.
A fiatalember soha sem dolgozott. Inkább úgy lebegett az életben, mint egy pillangó. Eszter etette, itatta, az ágyába fektette. Szívesen kiterítette volna magát szőnyegként az útjába.
Ám egy szép napon a kérő bejelentette, hogy borzasztóan unja Esztert, hogy a lány nem értékelő eléggé nőként. Ráadásul, ha igazán szereti, elvihetné őt egyszer a tengerpartra…
Eszter egy hétig zokogott. Aztán összetépett minden képet a „nem elég szeretett” férfiról, és elégette őket. Egy hónapig egyedül szenvedett, majd megismerkedett Viktorral.
…Egyik reggel Eszter késésben volt a munkából. Idegesen várakozott a buszmegállóban, amikor mellette megállt egy taxi. A sofőr kinyitotta az ajtót, és felajánlotta, hogy elviszi. Eszter gondolkodás nélkül beugrott.
Út közben a sofőr megszólalt. Eszter rögtön értékelte a férfit: középkorú, ápolt, borotvált, nyersen szép, vasalt ingben. Ráadásul lenyűgözte a taxis galáns modora. Az egész megjelenése egy gondoskodó női kéz munkáját árulta el. Eszter arra gondolt, hogy biztosan az anyja.
Viktor (így mutatkozott be az új ismerős) mindenben ellentéte volt az első választásnak. Eszter habozás nélkül odaadta a telefonszámát. Szerette volna folytatni a beszélgetést. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor ingyen utazott taxival.
…A fiatalok elkezdtek randizni. Viktor virággal halmozta el Esztert, ajándékokkal kényeztette, gyengéden szerette.
Egyszer tavasszal, egy erdei sétán boldog és könnyed hangulat fogta el őket. Eszter gyöngyvirágokat szedett. Viktor, látva a lelkesedését, szintén kezdett gyűjtögetni. A „termés” bőséges volt. Eszter a saját kis csokrával beült a kocsiba. Viktor a volánhoz ült, a saját nagy csokrával óvatosan hátra tette. Eszterben azonnal felmerült: „A feleségé.” Nem mert rákérdezni. Mi van, ha házas? Eszter hat hónap alatt megszokta a figyelmes Viktort. Ezért inkább választotta az édes önámítást. Hallgatott…
De nem sokkal később Viktor felesége beállt Eszterhez. Két kicsi gyereket hozott magával, és így szólt:
– Tessék, kedvesem, nevelje őket! Nagyon szeretik az apjukat!
Eszter csak bámult, majd ennyit hebegt:
– Bocsánat, nem tudtam, hogy Viktor házas. Nem akarom széttörni a családot. Nem helyezkedek más szőlőjébe.
Aznap este Eszter elküldte a „házasurat”.
…A következő szerelme Malkhaz volt.
Grúz férfi volt. Kapcsolatuk futó szerelme volt. Mint egy forgószél, berontott Eszter életébe, majd eltűnt.
Eszter egy barátnője születésnapján ismerkedett meg vele. Malkhaz rögtön magával ragadta a kedves, nyugodt lányt. Eszter ellenállás nélkül engedett a karizmatikus férfi nyerő modorának.
Malkhaz a lelke nagyságával, nagylelkűségével, optimizmusával nyerte meg Esztert. Vele nem volt idő unatkozni vagy búslakodni. Nála mindig volt valami program, mintha soha nem lennének gondjai. Eszter hajlandó lett volna követni a világ végére is. De sajnos…
Egy évig hordozta a kezén a kis Esztert, majd hazautazott Grúziába. Nem találta meg a helyét Magyarországon. Talán az időjárás nem jött be, talán a beteg anyja hívta…
Eszter elhagyottnak és senkinek sem valónak érezte magát. Úgy döntött, elég volt a szenvedésből. „Egyedül élek. Legalább nem sírok.”
És épp, amikor Eszter megbékélt a magányos nő sorsával, kiderült, hogy a szíve alatt új ébredez. A hír hallatán ledöbbent! Először is, ki lenne a gyermek apja? Másodszor, hogyan tovább? Harmadszor, hogy ne veszítse el az eszét mindezektől?
…Kislány született. Eszter Virágot keresztelte. Virág lett Eszter élete értelme. A kislány Malkhazra hasonlított. Ugyanolyan göndör haj, fekete szemek és lebilincselő mosoly. Ez a körülmény valahogy boldoggá tette Esztert. Talán azért, mert őt szerette a legjobban. Virágra nézve Eszter emlékezett a vidám, gondtalan napokra, amiket Malkhazzal töltött.
Persze, néha kiáltott volna a tehetetlenségtől, a házas barátnői iránti irigységtől. De Virág nevelése minden idejét elvette. Sírást sem engedhetett meg magának.
…Szeptember elsején Virág iskolába ment.
Az asztalnál Máté mellé ült. Virágnak egyből nem tetszett a fiú. Máté pedig „göndör butának” nevezte.
A gyerekek egyik sem bírta a másikat. A tanárnőnek szét kellett őket választania. De Máté és Virág a szünetekben is verekedtek.
Eszter az iskolába ment, hogy megtudja, miért tér haza felkarcolt arccal a lánya.
A tanárnő, bűntudatot érezve, azonnal odaadta Máté címét. Vele beszélje meg a szülei.
Eszter gondolkodás nélkül védelmére kelt Virágnak. Elment a megadott címre.
…Az ajtót egy fiatal férfi nyitotta ki. Egy törölközőt törölgetett, ami a nyakában lógott.
– Hozzám jött? Tessék, kérem. Mindjárt kávét főzök, csak megetetem ezt a kis fickót. – A férfi sietAz ajtó előtt a férfi mosolyogva fogta Eszter kezét, és együtt elkészítették a vacsorát, majd az évek során minden reggel ugyanabban az ágyban ébredtek – és Eszternek végre újra dobogott a szíve.
