A sógornőm éppen most tért haza a nyaralásból egy balatoni üdülőből, miközben mi egész nyáron a házat újítottuk fel. Most azonban ragaszkodik hozzá, hogy kényelmes körülmények között lakjon, holott korábban semmit nem akart a felújításból vállalni.
Javasoltam, hogy én és a sógornőm dobjuk össze a pénzt a ház felújítására, de azt mondta, nincs rá szüksége. Most meg azt kéri, hogy lakjon nálunk, mert az ő része lakhatatlan. Ez hát az ő hibája!
Ez a ház a férjem nagymamájáé volt, tőle örökölték a férjemmel és a nővérével együtt, mikor elhunyt. Már akkor is öreg volt az épület, de elhatároztuk, hogy felújítjuk, és oda költözünk. A házon két külön bejárat volt, így akár két család is nyugodtan élhetett benne, nem zavartuk volna egymást. A kert viszont közös maradt. Mindkét lakrészben ugyanannyi szoba volt.
A hagyaték megosztásakor már házasok voltunk. Minden teljesen békésen zajlott le. Az anyósom rögtön visszautasította a tulajdonrészét ő belvárosi élethez szokott. Meg is mondta a fiának és a lányának: Csináljatok, amit akartok.
A férjem és a sógornőm férje, Gábor, együtt összespóroltak annyit, hogy legalább a tetőt megjavítsák, valamint megerősítsék az alapokat. Szerettük volna tovább folytatni a felújítást, de a sógornőm, Janka, kiakadt. Szerinte felesleges ebbe a tyúklábas viskóba beleinvesztálni. Gábor, a férje, lehajtott fejjel inkább csendben maradt ő sosem vitázik Jankával.
Mi viszont azt terveztük, hogy végre a saját házunkban élhetünk. A falu közel volt Budapesthez, kocsink is van, ingázhatunk. Elegünk lett abból, hogy egy szűk egyszobás lakásban nyomorgunk. Régóta arról álmodtunk, hogy legyen végre saját otthonunk, de egy nulláról épített ház iszonyú drága lenne.
Jankáéknak ez a ház csak nyári pihenésre kellett néha lejönnének grillezni, lazítani egy picit. Világosan megmondta: Rám ne számítsatok!
Mi négy éven keresztül folyamatosan dolgoztunk a saját lakrészünkön. Persze, kellett hozzá jelzálog, de ez volt a legkevesebb. Csináltunk fürdőszobát, bevezettük a gázt és a fűtést, az elektromos rendszert és a nyílászárókat is kicseréltük, még a verandát is kifestettük. Állandóan munka volt, sosem volt megállás, de nem adtuk fel az álmunkat.
Janka közben folyamatosan utazott, nyaralt, nem törődött vele, mit és hogyan csinálunk. Saját kényelmének élt, nem érdekelte a ház másik fele sem. Egészen addig, amíg nem született egy gyereke, és el nem ment GYED-re. Akkor viszont hirtelen leálltak a luxusutazások, és a pénz is kezdett szűkülni. Ekkor eszébe jutott a ház. Egy kisgyerekkel nehéz négy fal között élni, ott legalább a kertben játszhat egész nap.
Akkor már mi is beköltöztünk, a saját kis lakásunkat pedig kiadtuk albérletbe. Az ő része viszont évek alatt teljesen tönkrement szó szerint szétrohadva várta. Nem is értem, hogyan gondolta, hogy ott lehet lakni fűtés nélkül. Egy bőrönddel érkezett, hogy elvileg csak egy hetet maradna nálunk. Be kellett engedni.
A fia, Balázs, nagyon hangos. Janka is úgy viselkedett, mintha övé lenne az egész ház semmivel, senkivel nem törődött. Otthonról dolgozom, és nagyon zavart ez az állandó zaj, ezért egy időre beköltöztem egy barátnőmhöz, Eszterhez. Neki épp nem volt otthon dolga, szóval jól jött is, hogy valaki vigyáz a házra.
Egy hónap elteltével, mikor visszatértem, döbbenten láttam, hogy Janka még mindig a házunkban grasszál. Teljes természetességgel használta a közös teret, mintha semmi dolga nem lenne máshol. Megkérdeztem:
Mikor tervezel hazamenni?
Hova mennék? Itt jó nekem, kisgyerekkel kényelmesebb válaszolta.
Holnap beviszünk a városba, ennyi volt, mondtam.
Nem akarok visszamenni a városba!
Egyébként sem vetted a fáradságot, hogy a saját részed rendbe hozd, legalább egy picit takaríts. Ez nem szálloda, Janka, itt nincs kiszolgálás.
Hogy mersz engem kidobni? Ez az én házam is!
A tiéd a fal túloldalán van. Menj oda!
Próbálta Gábort is ellenem fordítani, de ő is megunta már és mondta neki: rég túl hosszú itt-tartózkodásod. Megsértődött, összepakolt, de néhány óra múlva csörgött az anyósom, Mária.
Hogy képzeled, hogy kitetted Jankát? Az is az ő tulajdona!
Nyugodtan maradhat a saját részén, ott ő a gazda szólt közbe a férjem, Attila.
De hogyan lakjon ott egy pici gyerekkel? Nincs fűtés, a fürdő csak az udvarban van! Ezt nem nézhettétek volna el?
Attila erre kiborult, mindent elmondott az anyjának: hogy felajánlottuk, újítsuk fel közösen, együtt is olcsóbb lett volna, mint külön. Ő mondta vissza az egészet. Akkor miért kell most rajtunk számon kérni?
Ezután felvetettük Jankának: adja el nekünk az ő részét, vagy talán vegye meg az én édesanyám. Janka persze olyan árat mondott, amiből Budapesten is lehetne fullos házat venni. Így ez sem jött össze.
Most állandóan összeveszünk. Az anyósom mindig megsértődik, Janka pedig szinte csak bajt okoz. Ritkán jön át, de akkor mindig balhét csapnak, hangosak, sőt, még a kertben is kárt tesznek, direkt bosszúból.
Úgy döntöttünk Attilával, hogy építünk egy kerítést, hogy lezárjuk a saját részünket. Több engedményt nem teszünk ezt Janka akarta így.
