A remény háza
Zsófia nyitott szemmel feküdt, és figyelte, ahogy a kocsik fényszórói szikrákat vetnek a mennyezetre. Az esőcseppek doboltak a párkányon. A kanapén Márton horkant egyet, majd újra elcsöndesedett. Milyen régóta nem aludtak együtt…
Tizennégy évvel ezelőtt találkoztak. Zsófi nagyon sietett, és mégis elkésett Kinga születésnapi bulijáról. Akkor érkezett meg, amikor a vendégek már az asztal körül ültek.
„Gyere már!” – rántotta magával Kinga, alig hagyva időt Zsófinak, hogy levetkőzzön.
Zsófi üdvözölte a társaságot, és elpirult, amikor észrevette, hogy mindenki figyeli. Kínosan nyújtotta át az ajándékot Kingának, nem mert felnézni.
„Kinga, hívjad már Zsófit az asztalhoz!” – szólt közbe a szülinapos anyukája. – „Marci, hozz még egy széket a konyhából!”
Egy magas, kedves arcú fiú mosolygott Zsófira, és átadta neki a székét. Alig ismerte meg Kinga bátyját, aki épp csak hazatért a katonaságból, férfiasabb, komolyabb lett. Hamar visszajött a székkel, és Zsófi mellé illesztette az asztalhoz.
Valaki újabb poharat emelt, mindenki koccintott. Márton odanyújtott Zsófinak egy pohár bort.
„Nem iszok” – rázta a fejét.
„Ez gyümölcslé” – súgta a fülébe, és csendesen koccantottak.
Tányérjára tett mindenféle salátából. Kinga osztálytársai időnként érdeklődve néztek Mártonra, kuncogtak, suttogtak.
Később Kinga szülei taktikus módon a konyhába vonultak, a fiatalok pedig felhangosították a zenét, félretolták az asztalt, és táncolni kezdtek. Márton megkérte Zsófit, hogy szökjenek meg. Sokat sétáltak a városban, beszélgettek. Attól kezdve nem váltak el többé.
„Most már feleségül vehetem. Elfogadod?” – kérdezte Márton Zsófitól a ballagás után.
Elfogadja-e? Mintha még kérdés lenne. Már rég elvesztette a fejét érte. Csak, mit fog mondani az anyja…
„Miféle esküvő? Megőrültetek? Ő mégiscsak megtanult valamit a sorkatonaságban, de neked tovább kell tanulnod. Minek ennyire siettek? Várjatok legalább pár évet, álljatok talpra…” – könyörgött az anyja, kezét a mellkasához szorítva, alig tartva vissza a könnyeit.
„Bocsánat, de ennyit nem tudunk várni” – vette át a szót Márton.
Az anyja csak felnyögött, rájött, mi a helyzet, és elsírta magát.
Így lett Zsófi főiskola helyett hét hónap múlva egy fiú gyermek anyja. Márton egy autószervizben dolgozott, ő pedig otthon maradt a gyerekkel. Jó anya és gondos feleség lett belőle.
A fiatalok Zsófi anyjánál laktak. Amikor a fiuk felnőtt és oviba került, Zsófi is dolgozni kezdett. Márton egyik ügyfele, akinek az autóját szerelte, titkárnőnek vette fel. Így már vehettek hitelre egy lakást.
Növekvő fiú, szerető férj, erős család. Zsófinak úgy tűnt, így lesz mindig. Aztán egy évvel ezelőtt a szomszédba beköltözött egy fiatal, csinos nő. Egy este beállított hozzájuk tortával és egy üveg borral. Zsófi megterített, ittak együtt.
Lili, így hívták az új szomszédot, rengeteg viccet tudott, és ügyesen mesélte. Mártonnal egészen hasfájásig nevettek. Aztán Lili megkérdezte, hogy Márton ért-e a bútor szereléshez. Vett egy szekrényt, és férfi segítségre lenne szüksége.
„Ő mindent tud, Mártonnak arany keze van, természetesen segít” – válaszolta könnyedén Zsófi.
Másnap vacsora után Márton átment Lilihoz, hogy összerakja a szekrényt. Aztán Lili segítséget kért néhány doboz áthelyezéséhez, majd felfüggeszteni egy csillárt, valamit felszegezni… Este Márton gyakran eltűnt Lili lakásán. Néha Lili átjött beszélgetni Zsófival.
„Milyen szép családotok van. Szerencsés vagy a férjeddel” – sóhajtott Lili. – „Nekem nincs se férjem, se gyerekem.”
„Ne aggódj. Még fiatal vagy. Mindened meglesz. Szép és vidám vagy. Találkozol majd a szerelmeddel is” – nyugtatta Zsófi.
„Már találkoztam” – mondta váratlanul Lili, őszinteségtől hajtva.
Zsófi taktikus volt, nem kérdezősködött, őszintén örült az új barátnőjének. Hogy Lili elfordította a szemét, és a kezében megremegtAznap este, mikor a háztető alatt a szél úgy suttogott, mintha valaki titkot mondana, Zsófi egyszerűen csak megfogta Márton kezét, és tudta, hogy itt kezdődik minden újra.
