A pályaudvaron egy leányka elénekelte azt a dalt, amelyet csak ő ismert – és a férfi rájött, hogy megtalálta eltűnt lányát

Egy kislány az állomáson énekelt egy dalt, amit csak ő ismert és a férfi rájött, hogy megtalálta az elveszett lányát.
Elvinnétek, kérem? És én énekelek neked!
Egy tízéves kislány állt pont az autó előtt sovány, régi kabátban, ami már jobb napjait látta. Szürke kendő takarta el szemeig, alól pedig nagy kék szempár nézett ki. Istenem, honnan jönnek ilyen gyerekek?
Szergej Viktorovics lassan elszívott egy cigarettát, és fáradtan nézett rá. Nehéz napja volt, a hangulata még rosszabb.
Mi? Hova vigyél?
Rozskó faluba! magabiztosan intett a tépett gyapjúkesztyűs kezével. Nem messze van, erre az útra jobbra. Megmutatom! Csak nincs pénzem De énekelhetek!
Hát ez már Szergej Viktorovics összevonta a homlokát. Milyen kibírhatatlan nap ez ma.
Te mit csinálsz itt? kérdezte végül, maga sem tudva, miért. Már sötétedik. Ősz van, hideg van És egyedül vagy az állomáson. Nem félsz idegenekhez ülni az autóba? Hol a szüleid?
A kislány felnőtt módjára sóhajtott:
Anyukám beteg. Apukánk régóta nincs. Ő szinte mindig fekszik, nagyon gyenge. Én meg a járási központba mentem gyógyszérért. A busz későn ért haza, és lekéstem a sajátomat. Most vagy gyalog megyek, vagy itt alszok. De nem féltem megülni melletted! Kedves a szemed. És szép az autód!
Szergej Viktorovics önkéntelenül mosolygott:
Hogy látod a szemem? Már sötét van.
Nem is annyira sötét! vállat vont a kislány. Sok mindent látok és észreveszek. Például észrevettem, hogy rossz kedved van.
Hát ez milyen figyelmes.
Pontosan. Mindig ilyen vagyok.
Hogy lehet rossz kedved ilyen autóval? És gondolom, van pénzed is? Nem értem mélyebbre húzta magába a kendőt.
Van néhány. Nem mondanám, hogy sok, de valami van. De mi haszna, ha egyedül vagy a világon. Észre sem vette, hogy kicsúszott a száján.
Teljesen egyedül? kérdezte a kislány furcsán komolyan.
Teljesen. Bár talán nem is Csak úgy érzem. Nagyon kíváncsi kis teremtmény vagy.
Itt a kávéd! végül kijött az állomás épületéből Miska, két gőzölgő pohárral. Mehetünk!
Hosszú volt, Miska fémes hangjáról lepergett a kedvesség. Azt mondtam, azonnal!
Bocsánat De ott nem állomás, hanem valami pokol! Várni kellett, míg felmelegszik a víz, aztán megcsinálták a kávét. Borzasztó a kiszolgálás
Rendben, Misa, értem. Gyerünk.
Szóval, elvisz? a kislány még mindig állt, lábról-lábra állva. Vékony cipője egyértelműen nem védte az ősi hidegtől.
Gyerünk, induljunk.
Kinyitotta az ajtót, beengedte.
Misa, el kell mennünk Rozskóba. Aztán hazamegyünk.
Értem.
Miska az évek alatt megtanulta, hogy ne kérdezzen feleslegesen. Ha a főnök mondja, úgy lesz. Szergej Viktorovics pont ezt értékelte a beosztotSzergej Viktorovics mélyen a szívébe zárta ezt a pillanatot, és tudta, hogy végre megtalálta azt, amit évek óta keresett a családját.