El akarok válni a feleségemtől, mert már nem tudok mellette maradni. Az utóbbi években ez a gondolat egy percre sem hagyott el. Már 20 éve vagyunk házasok, akkor házasodtunk össze, amikor még fiatalok voltunk.
Szerettük egymást, de az érzéseink rég elmúltak. Most már csak a közös gyermekünk miatt élünk együtt, pedig ő már felnőtt. Azonban úgy érzem, hogy ő nem fogja megérteni, hogy miért döntöttünk a válás mellett.
Kezdetben a feleségem nem akart gyerekeket. Úgy gondolta, hogy az én jövedelmem túl alacsony. A tévében mindig olyan műsorokat mutatnak, ahol a nők a férjeiket hibáztatják a kis jövedelmük miatt. Sokáig nem vettem észre, hogy nálunk is ugyanaz zajlik. De aztán mintha megvilágosodtam volna! Mintha valami fény derült volna rá!
Nemrégiben új családok költöztek a mi utcánkba. Korábban csak alkoholistákat láttunk körülöttünk, és a mi családunk szinte tökéletesnek tűnt az ő háttérükön. Nem igazán volt kivel összehasonlítani!
Alig van barátunk vagy rokonunk. Most új szomszédaink vannak, akik néha átjönnek hozzánk, hogy beszélgessünk. Elkezdünk barátkozni családilag. És észrevettem valamit náluk otthon.
A házastársak sosem mondanak rosszat a másikról, legalábbis nyilvánosan. Az én feleségem viszont mindig kritizál engem mindenki előtt. Még hangot is emel. Ez sokat jelent, és zavar. 20 évig nem vettem észre ilyesmit. Egy dolog a veszekedés otthon, de más dolog, amikor mások előtt történik…
Az idegenek hallgatják a kiabálását. Hol láttak ilyet? Vagy talán én dramatizálom túl? A feleségem mindenkinek azt mondja, hogy szegény vagyok, hogy ő tartja el a családot.
Azt mondja, hogy semmit nem értem el, hogy nem tudtam megfelelő oktatást adni a fiunknak. Azt mondja, hogy ő fizette ki a lakásunk felújítását. Ha neki hinni lehet, csak ő tett valamit a családunkért.
Mintha én semmit sem tettem volna. Lehet, hogy korábban nem figyeltem erre, hiszen nem igazán voltunk kapcsolatban másokkal.
Az én fizetésem körülbelül 5000 forint havonta, és az összes pénzt odaadom a feleségemnek, nem hagyok magamnak semmit. Ő kezeli a pénzügyeinket. A házat az én pénzemből vásároltuk, én öt évig fizettem a hitelt.
Mindezek ellenére folyamatosan veszekedünk. Pénz miatt. A feleségem csak 800 forintot keres. És sosem érdekelt, hogy mire költi. Úgy érzem, hogy még a hangja is megváltozott, most már irritál, nem olyan, mint régen.
Nem szeretek vele beszélgetni, nem akarom megérinteni. Ha valami történik, engem hibáztat és mérges lesz. Bármit teszek, rosszul csinálom. Ő pedig csak tökéletes és hibátlan. Így élünk.
Régebben közelebb álltunk egymáshoz, melegebb volt a kapcsolatunk, de most minden megváltozott… Ő idegesít. Nem tudom ezt megváltoztatni. És ő nem fogja enyhíteni az éles sarkokat, folyamatosan veszekedni fog velem. Hogyan ne idegeskedjek?
Bármelyik másik nő, akit ismerek, másként viselkedik. A beszédük udvariasabb, barátságosak, kedvesek, udvariasak – egyáltalán nem olyanok, mint a feleségem. Miért van ez így? Miért vált elhidegülté? Úgy érzem, hogy nem a saját életemet élem, hanem egy idegent. És ez zavar.
Még nem tettem konkrét lépéseket. Úgy érzem, hogy mélyen belül még mindig szeretem őt, még akkor is, ha idegesít és néha őrületbe kerget. De már nem akarok állandó stresszben élni – nincs erőm elviselni a dühét.
