Az álom furcsa és szürreális volt, mint egy kódolt üzenet a múltból. Nagypapa hagyatékában egy rothadó házat hagyott nekem a falu szélén, és amikor beléptem, elállt a lélegzetem
A közjegyző irodája fullasztó volt, öreg papírok szagával teli. Anna egy kényelmetlen széken ült, izzadt tenyérrel. Mellette Erzséket idősebb nővérét látta, aki drága öltönyben ült, tökéletes manikűrrel. Mintha nem is a végrendelet felolvasására, hanem egy fontos üzleti találkozóra készülne.
Erzséke a telefonját pörgette, időnként unott pillantásokat vetve a közjegyzőre, mintha sietne el. Anna idegesen csavargatta elnyűtt táskája szíját. Harmincnégy évesen még mindig úgy érezte magát, mint a félénk kis húg a magabiztos, sikeres nővér mellett. A helyi könyvtárban dolgozott, ahol keveset kerestek, de Anna szerette a munkáját.
Mások viszont ezt a szakmát inkább hobbinak tekintették, főleg Erzséke, aki egy nagy cégnél dolgozott, és jóval többet keresett, mint Anna egy év alatt. A közjegyző egy öreg, szemüveges ember megtörölte a torkát, és kinyitott egy iratköteget. A szoba még csendesebb lett. Valahol a falon egy régi óra ketyegett, hangsúlyozva a feszült légkört.
Az idő mintha megállt volna. Anna hirtelen felidézte, ahogy nagypapa gyakran mondta: Az élet legfontosabb dolgai csendben történnek.
Nagy Sándor József végrendelete kezdte monoton hangon, mely visszhangzott a kis irodában.
A Kossuth utca 27-ben lévő kétszobás lakást, a 43-as szám alatt, a bútorokkal és háztartási eszközökkel együtt, unokahúgomnak, Erzséke Viktóriának hagyom.
Erzséke fel sem emelte a szemét a telefonról, mintha előre tudta volna, hogy neki jut a legértékesebb dolog. Arca nyugodt és kifejezéstelen maradt. Anna érezte a mellkasában a megszokott fájdalmat. Megint ez történt. Ő megint második volt.
Erzséke mindig az első, mindig neki jut a legjobb. Az iskolában kitűnő volt, majd felvették egy presztízs egyetemre, és egy gazdag üzletemberhez ment feleségül. Stílusos lakása, drága autója, divatos ruhái voltak. És Anna? Mindig csak árnyékban maradt.
Továbbá, a Tiszakécske melletti házat, a melléképületekkel és a kétezer négyszögölnyi telket unokahúgomnak, Anna Viktóriának hagyom folytatta a közjegyző, lapozva.
Anna összerezzent. Egy ház a faluban? Pont azt, ami már-már összedől, ahol nagypapa élt az utóbbi években? Alig emlékezett rá csak néhányszor látta gyerekkorában. Akkor is úgy tűnt, mintha bármelyik pillanatban összedőlhetne.
Erzséke végre elvette a tekintetét a képernyőről, és egy halvány mosollyal nézett rá:
Nos, Anikó, legalább kaptál valamit. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, mit kezdesz ezzel a ronccsal. Talán le
