“A köszönet, Zoltikám! Nem tudom, mit csinálnék nélküled” – villant fel az értesítés a mobil kijelzőjén.
A férje telefonja éppen a kezében rezdült meg. Lili abszolút reflexből pillantott a képernyőre. Az üzenetet egy bizonyos Mariskától kapta, és a szív alakú mosolygó fejjel végződött.
Lili kitágult szemmel bámult rá. Mariska? Zoltikám? Azt hitte volna, hogy valami távoli rokon vagy kolléga, ha nem lenne egy apró részlet: a férjének egyetlen Mariskája sem volt az ismerősei között. Vagy mégis van?
Hirtelen felemelte a fejét. Előbb tisztázni kell, aztán következhet a felháborodás. De a szívében már megmordult a féltékenység.
– Ki ez a Mariska? – Lili minden erejét megfeszítette, hogy a hangja ne reccsenjen meg.
Zoltán, aki éppen nyugodtan kortyolgatta a kávéját, alig értette, miről van szó.
– Mi?
– Mariska – sziszegte Lili, miközben megmutatta neki a telefont. – Ki ő?
A férje a kijelzőre pillantott, a szeme sarkában egy pillanatra megvillant a feszültség. Gyorsan elfordult, és vállat vont.
– Ó, hát… Ez Marina.
Lili megtorpant.
– Milyen Marina?
– Hát… A volt barátnőm. De semmi köztünk már nincs.
Lili lassan letette a telefont az asztalra és keresztbe tette a karját.
– A volt barátnőd “Zoltikám”-nak szólít, és szívecskével köszön meg neked valamit? Komolyan gondolod?
Zoltán ismét vállat vont, mintha ez egyáltalán nem lenne téma.
– Igen. Segítettem neki egy kicsit. Kölcsön kért, adtam neki.
Lilit elöntötte a harag.
– A volt barátnődnek adtál pénzt?!
– Igen, de mi a baj ezzel?
– Mi a baj?! – utánzotta gúnyosan. – Tényleg? Szerinted ez normális? Hogy a közös kasszánkból veszed ki a pénzt, és odaadod valami Marisnak?
Végre a szemébe nézett.
– Lili, most tényleg a semmiből csinálsz világraszóló ügyet. Nem ellenségek vagyunk, ismerem őt évek óta. Miért ne segíthetnék neki?
Lili nevetett, de a nevetésében nem volt egy csöpp vidámság sem.
– Férj vagy, Zoltán. Férj! És nekem segítesz? Vagy inkább annak, aki előttem volt?
Ingerülten sóhajtott, mintha egy kislánnyal beszélne, akinek a legegyszerűbb dolgokat kell elmagyaráznia.
– Nem ústök mentünk szét. Ő nem idegen számomra.
– És én idegen vagyok?
Zoltán hallgatott. Lili megrázta a fejét, és mélyet sóhajtott.
– Mióta tart ez?
– Mi?
– A kedves kapcsolatotok.
Ismét elfordult.
– Mindig beszéltünk. Már előtted is. Csak eddig nem említettem. Nem akartalak idegesíteni.
Lili érezte, ahogy mindene elhidegül belül.
– Tehát két éve titkolod?
– Nem titkoltam! Csak nem láttam értelmét, hogy elmondjam. Nem csallak meg. Nincs okod aggódni.
Lassan kilélegzett, hogy ne üvöltsön a dühtől.
– És gyakran segítesz neki?
– Néha előfordul. Általában apróságok. Egy szekrényt összeszerelni, vagy a számítógépét megjavítani.
– Tehát te, a férjem, más nőnek rohangálsz segíteni, mint valami házi szerelő?
– Hát most miért kell ezt így felhúzni?! – tört ki hirtelen. – Segítettem, adtam neki pénzt! Ez most bűn?! Neked is segítenék, ha kérnéd!
Lili hideg elszántsággal nézett rá.
– Ha te nem látsz ebben semmi furcsát, akkor más a felfogásunk a családról.
Megfordult és kiment a konyhából. Most nem akarta látni az arcát.
Lili nem emlékezett, hogy telt az a nap. Harag, sértődés, zavar gyötörte belülről. Próbált higgadtan gondolkodni, de csak egy kérdés járt az eszében: “Hogy nem vettem észre?”
Zoltán nem tűnt bűntudatosnak. Most már nem titkolta, hogy kapcsolatban van Mariskával, de úgy tett, mintha ez teljesen természetes lenne.
A következő pár hét alatt a kép egyértelművé vált. Most, hogy Lili tudta, mit kell keresnie, minden összeállt. A férje rendszeresen későn ért haza a munkából minden pár napban. És minden pár napban Mariskának valami problémája akadt, amit azonnal meg kellett oldani.
– Ma este átugrok Mariskához – jelentette ki hétköznapi hangon Zoltán vacsora közben. – Kifolyt a mosógépe.
Lili letette a villát, és összeszorította a szemét.
– Nincsenek más szerelők a városban?
– Hagyd már, annyira megterhelő segíteni?
– Neked nem. De nekem nehéz ezt elviselni.
– Na, kezdődik! Megint ez a téma?
– Igen, megint – felelte Lili hidegen. – Mert a volt barátnőd túl gyakran kerül “válságos” helyzetbe. Még jó, hogy nincsen közös gyereketek.
Zoltán enyhén irritáltan nézett rá, de tovább evett.
– Ha más lenne a helyében? Mondjuk a szomszédasszony vagy anyám. Akkor is megtiltanád, hogy segítsek?
– A különbség az, hogy “mások” nem hívnának téged naponta.
– Lili – Zoltán fáradtan letette a villát. – Esküszöm, úgy viselkedsz, mintha megcsaltalak volna.
– Nem tudom, megcsalsz-e vagy sem, de nagyon gyanús a viselkedésed. És ez felzaklat – válaszolta élesen Lili.
Gúnyos mosoly tört ki az arcán.
– Nem bízol bennem.
– Van okom bízni?
Csend támadt.
Három nap múlva Mariska ismét felbukkant.
– Mariska hívott – közölte nyugodtan Zoltán. – Azt mondta, venni akar egy hűtőt, de nincs mivel hazavinni.
Lili lassan felé fordult.
– Most azt akarod mondani, hogy mindent félreraksz, fogod a kocsit, és elviszed neki a hűtőt?
– Igen, mi ezzel a baj?
– Zoltán, tényleg nem látod a problémát?
– Azt látom, hogy te ebből óriási drámát csinálsz.
– Nem,Lili mélyet lélezzett, és lassan felemelte a bőröndjét, tudva, hogy most végleg bezárul mögötte egy korszak, de előtte egész új világ nyílik meg.







