**Naplóbejegyzés**
Kifáradtam. A kezeim reszketnek a konyhában, miközben a tűzhelyről próbálom letörölni az odaszáradt ételek nyomát. Anyósom megint főzött, és persze, maga után semmit nem takarított el. A tej kifutott, a kása odaégett, és most minden olyan erősen odaragadt az emailhez, hogy alig tudom lekaparni.
— Zsófi! — hallatszik szobából Erzsébet néni hangja. — Meddig tart még ez a takarítás? Meginnék egy kis teát!
Zsófia sóhajt, kimosja a szivacsot, és felteszi a vízforralót. Már kilenc óra van, épp hazaért a munkából, míg anyós egész nap otthon ült, mégsem volt képes magának egy csésze teát elkészíteni.
— Hozom, Erzsébet néni! — válaszolja, ügyelve arra, hogy ne hallatszódjon a hangján a bosszúság.
Pali a szomszéd szobában tévét néz, fel sem emeli a fejét, amikor a felesége elmegy mellette egy tálcával. Így megy ez nap mint nap. Hazaér a munkából, megvacsorázik, és a televízió elé ül. Minden más – a ház, az anyja, a háztartás – Zsófi dolga.
— Elfelejtetted a cukrot! — morogja Erzsébet néni, amikor Zsófi leteszi elé a csészét. — És nincs süti. Hogy iszom meg a teát süti nélkül?
— Tegnap fogytam el a sütiből — válaszolja csendesen Zsófia. — Holnap veszek.
— Látod, nem figyelsz! Az én időmben a háziasszony mindig tudta, mi van a házban és mi nincs. Egyedül neveltem fel Pálit, rendben tartottam a házat, és még a munkában is jól teljesítettem. Ti meg, fiatalok, csak a vásárlásra és a telefonon csacsogásra vagytok képesek!
Zsófia hallgat. Felesleges vitatkozni, ezt már megtanulta. Erzsébet néni mindig talál valamit, amivel megszólhatja. Vagy túlsózza a levest, vagy nem törölte le valahol a port, vagy hangos a tévé, vagy éppen halk. Néha az jár a fejében, hogy anyós direkt keres kifogásokat, csak hogy szólhasson.
— És Lilit megint nem vetted el az oviból! — folytatja Erzsébet néni, kortyolgatva a teát. — Felhívott az óvónő, kérdezte, hol az anyja. Becsületemre, szégyelltem magam!
— Megkértem, hogy vegye el, nekem hétig volt a megbeszélés — próbálja magyarázni Zsófia.
— Én meg mi vagyok? Dadus? Nekem is vannak dolgaim! Régen a nők dolgoztak, és mégis maguk nevelték fel a gyerekeket, segítség nélkül.
Zsófia kimegy a konyhába, és nekiáll mosogatni. A keze remeg a haragtól. Lili a napközben maradt, sírt, mert minden gyerek már hazament. Erzsébet néni meg egész nap otthon ült, tévét nézett, de az unokáját nem volt képes elhozni.
A hálószobában egy halom gyermekrajz pihen az asztalon. Lili minden nap hoz valamit az oviból – vagy egy képet, vagy valami kézművest. Megmutatja anyukájának, elmeséli, hogy készítette. Aztán megkérdezi:
— Anya, miért nem néz rám a nagyi? Mutatom neki a rajzomat, és elfordul.
Hogy magyarázhatná meg egy hatéves gyereknek, hogy a nagymama terhére van? Hogy mióta Erzsébet nénihez költöztek, az öregasszony folyton panaszkodik, hogy zajos a ház, hogy a gyerek mindent megfog, mindent eltör.
Pedig minden szépen kezdődött. Amikor Pali először bemutatta Zsófit, Erzsébet néni barátságos volt, érdeklődött a munka és a családja iránt. Még azt is mondta:
— Jó lány, Pali. Látszik, hogy neveltek. Végre feleségül veheted.
Az esküvő egyszerű, de vidám volt. Erzsébet néni segített a süteményekkel, izgult, örült. Zsófia azt hitte, szerencséje van a családdal, hogy anyós olyan lesz, mint egy második anya.
Amikor megszületett Lili, Erzsébet néni először odáig volt érte. Unokája, szépség, okos lány! Segített a gyerekkel, főzött, vasalt. Zsófia részmunkaidőben dolgozott, mégis elég ideje volt a házra és a babára.
De lassan valami megváltozott. Először apró kifogások: vagy a pelenka nincs jól felvéve, vagy túl híg a kása. Aztán egyre komolyabbak lettek a megjegyzések.
— Hát te semmit sem értesz a gyerekekhez? — csodálkozott fel Erzsébet néni. — Pali ennyi idősen már magától evett, a tied meg a szájába sem talál a kanállal!
— Még csak egy éves és három hónapos — válaszolta gyengéden Zsófia.
— Na látod! Elkényezteted! Én szigorúan neveltem Pálit, és tessék, felnőtt ember lett belőle!
Pali általában nem szólt bele ilyen beszélgetésekbe. Fáradtan jött haza a munkából, vacsorázott, és a tévé elé ült. Az anyja megjegyzéseire csak bólogatott vagy legyintett.
— Anyu, ne kötekedj — mondta néha. — Zsófi jól megoldja.
De többnyire hallgatott. Amikor Zsófia próbált vele beszélni, panaszkodott az állandó kritikára, Pali csak vállat vont.
— Ne foglalkozz vele. Anyu ilyen, szeret irányítani. Türelem, hamar hozzászokik.
De Erzsébet néni nem szokott hozzá. Ellenkezőleg, minden évvel egyre kényesebb és zsörtölődőbb lett. Főleg miután beköltöztek a lakásába. Az egy
