A meny eltűrte, míg ki nem tört belőle
Katalin beázott szivaccsal próbálta letörölni a rásült foltokat a tűzhelyről. Az anyósa ismét főzött valamit, és mint mindig, otthagyta a rendetlenséget. A tej kifutott, a kása odasült, és most minden odaragadt az emailre.
Katalin! hallatszott a szobából Erzsébet néni hangja. Meddig tart még ez a mosakodás? Kérnék egy kis teát!
Katalin sóhajtott, kimosott egy törlőrongyot, és feltette a vízforralót. Már kilenc óra volt, épp most ért haza a munkából, az anyósa meg egész nap otthon ült, de még egy teát sem volt képes magának elkészíteni.
Hozom, Erzsébet néni! felelt, igyekezve, hogy a hangjából ne hallatszódjon az ingerültség.
Béla a szomszéd szobában nézte a tévét, fel sem emelte a fejét, amikor a felesége elment előtte egy tálcával. Mindennap ez volt. Hazaért a munkából, megevett egy vacsorát, és leült a televízió elé. Minden más a ház, az anyja, a háztartás Katalin dolga volt.
Elfelejtetted a cukrot! morgott Erzsébet néni, amikor Katalin letette elé a csészét. És nincs süti. Hogy iszom meg a teát süti nélkül?
Tegnap fogytott el a süti válaszolta halk hangon Katalin. Holnap veszek.
Látod, nem figyelsz! Az én időmben a háziasszony mindig tudta, mi van a házban és mi nincs. Egyedül neveltem fel Bélát, rendben tartottam a házat, és a munkahelyemen is mindent elintéztem. Ti meg, fiatalok, csak a boltozásról és a telefonálásról tudtok!
Katalin hallgatott. Felesleges volt vitatkozni, ezt már megtanulta. Erzsébet néni mindig talált valamit, amivel a szemére hányhatott. Vagy túlsózta a levest, vagy nem törölte le a port, vagy túl hangos a tévé, vagy túl halk. Néha úgy tűnt, mintha szándékosan keresne okot a megjegyzésekre.
És a Zsófiát megint nem vetted el az oviból folytatta Erzsébet néni, kortyolgatva a teát. Hívott az óvónő, kérdezte, hol vagyok. Szégyelltem magam, komolyan mondom.
Megkértem, hogy vegye el, nekem hétig volt megbeszélésem próbálta megmagyarázni Katalin.
Én meg mi vagyok, bébiszitter? Nekem is vannak dolgaim. Régen a nők dolgoztak, és mégis maguk nevelték fel a gyerekeiket, bébiszitter és nagymama nélkül.
Katalin kiment a konyhába, és nekilátott mosogatni. A keze remegett a sértődéstől. Zsófia a napközis csoportban ült fél hétig, sírt, mert mindenki más már hazament. Erzsébet néni meg egész nap otthon volt, tévét nézett, de az unokáját nem volt hajlandó elhozni.
A hálószobában az asztalon egy halom gyerekmetszés hevert. Zsófia minden nap hazahozott valamit az oviból vagy egy rajzot, vagy egy kézműves alkotást. Megmutatta az anyjának, elmesélte, hogy készítette. Aztán megkérdezte:
Anya, miért nem néz rám a nagyi? Mutatom neki a rajzot, és elfordul.
Hogy magyarázza meg egy hatéves gyereknek, hogy a nagymama terhére van? Hogy mióta Erzsébet nénihez költöztek, az öregasszony folyton panaszkodik, hogy hangos a ház, hogy a gyerek mindent megfog, mindent eltör.
Pedig minden jól kezdődött. Amikor Béla bemutatta Katalint, Erzsébet néni barátságos volt, kérdezte a munkáját, a családját. Még azt is mondta:
Jó lány, Bélám. Látszik, hogy nevelt. Vegy
