Amikor Zsófia belépett a lakásba, rögtön meglátta anyósának a cipőjét, ami az előszoba közepén állt. Nyilvánvaló volt, hogy ma sem lesz pihenés.
Fábiánné kijött a konyhából, mintha bíróság előtt állna.
Megint ennek a vénasszonynál voltál? kérdezte szemrehányóan. A ház, a férjed, a gyerek mindegyik mellékes. Jó, hogy én bejöttem, különben éhen maradtak volna.
Fábiánné, Miklós tudta, hogy ma később jövök. A vacsorát megfőztem, csak fel kell melegítenie. Teljesen elvolna nélküled is válaszolta Zsófia.
A tíz év alatt, amióta Miklóshoz ment feleségül, megszokta, hogy anyósa mindig valamin morog, és már alig figyelt a szavaira olyan volt, mint egy egész nap szóló rádió.
De a kezdet nehéz volt. Fábiánné Zsófia második anyósa lett. Az első, Szabóné, tapintatos asszony volt. Soha nem avatkozott bele a fiának a családi életébe, nem osztott észt kéretlenül, nem erőltette magát.
De ha segítségre volt szükség, mindig ott volt. Zsófia emlékezett, ahogy anyósa éjszakákon át virrasztott a három hónapos Kitti mellett, amikor a kislány összekeverte a nappalt és az éjszakát, ahogy elvitte sétálni az unokáját, és Zsófiának azt mondta:
Te most ne csinálj semmit, csak aludj. Miklós hazaér, majd ő főz.
Amikor Kit







