– Soha nem gondoltam volna, hogy ötvenkét évesen nevetség tárgya leszek, és mindez a saját lányom miatt – panaszolta keserűen Szilvia a barátnőjének. – Egész életedben töröd magad, spórolsz, vállalsz mindenféle mellékest, hogy a lányodnak mindene meglegyen, és a végén még ő vádol meg, hogy elloptál tőle! Most már egész Zöldvárad ezt pletykálja, ráadásul még az apját is megtalálta, akivel tizenöt éve nem beszéltünk, és neki panaszkodott.
Szilvia könyörgött a lányának és a volt férjének, hogy hagyják abba a pletykát, mert ez gyalázat az egész város előtt. De hiába. Egyre csak hajtogatták: ellopta a saját lányától. A barátnő értetlenül kérdezte:
– Szilvi, semmit sem értek! Hogy tudtál volna ellopni tőle? Meséld el az elejétől!
– Tudod, hogy egyedül neveltem Enikőt. Emlékszel, hogy a férjem elhagyott egy másik nő miatt, amikor a kislány még csak két éves volt? Gondolhatod, milyen nehéz volt nekem.
– Persze, emlékszem. Még ma sem értem, hogy bírtad!
Szilvia mélyet sóhajtott, visszagondolva a rideg napokra. A válás után úgy érezte, nem maradhat a szülővárosában, ahol minden a csalódásra emlékeztette. Eladta a szülei két szobás lakását, és Enikővel Zöldváradra költözött. A pénzből csak egy szerény kis lakásra futotta a jó környéken. Enikőt beíratta az óvodába, és két állást is vállalt. Akkor ismerkedett meg a barátnőjével. Nehéz volt az élet: véget nem érő munka, fáradtság, de a környezetváltás új reményt adott.
Szilvia fáradhatatlanul dolgozott, hogy Enikőnek semmije se hiányozzon. Szép ruhák, új telefon, táncórák, angol magántanár – mindent, amit a lány csak kívánhatott. Család nélkül, egyedül tartotta el a kettőjüket. Azt akarta, hogy Enikő soha ne érezze magát elhanyagolva, ezért magáról von le mindent, új ruhák és pihenés nélkül.
– Te fizetted mindezt? – csodálkozott a barátnő. – Azt hittem, a volt férjed is besegített!
– Fizetett gyerektartást – ismerte be Szilvia. – De öt évig nem nyúltam ahhoz a számlához. Nem akartam semmit elfogadni a hátrahagyótól. Aztán megnéztem, mennyi gyűlt össze. Nem is kevés volt, de nem volt rá szükségem – elvoltam nélküle. Úgy döntöttem, a jövőre tartogatom. Aztán elkezdtem félretenni a fizetésemből is.
Enikőnek mindene megvolt, így a gyerektartásra nem is volt szükség. Szilvia álmodozott az öregségről: venni egy házikót a faluban, kertet művelni, tyúkokat, nyulakat tartani. A lány majd férjhez megy, ő pedig ráhagyja a lakást és házi befőtteket küld neki. Persze, a pénz nagy része a gyerektartásból jött, nem a saját megtakarításából.
– Milyen csodás ötlet! – lelkesedett a barátnő. – Én is álmodozom egy falusi házról. Ügyes vagy!
– Ne siess a dicsérettel – mosolyodott el keserűen Szilvia. – Amint megvettem a házat, úgy éreztem, a mennyországban vagyok, és elmeséltem Enikőnek. Azonnal megbántam. Azzal vádolt, hogy elloptam tőle, és megszakította velem a kapcsolatot.
– Csak a pénz miatt? – döbbent meg a barátnő. – Enikő mindig is okos, kedves lány volt!
– Az is maradt – sóhajtott Szilvia. – De valamiért úgy gondolta, hogy elloptam a pénzét. Sokáig veszekedtünk. Aztán megtalálta az apa számát, és neki panaszkodott. Most mindketten azt követelik, adjam vissza a pénzt. A volt férjem önzőnek nevezett, hogy az ő pénzét költöttem, ami Enikő tanulmányaira szólt. Pedig nem veszik figyelembe, hogy két állásban dolgoztam, és mindent megadtam neki. Tényleg olyan szörnyű anya lennék, hogy a saját gyerekemtől lopok?
Szilvia elhallgatott, könnyek szöktek a szemébe. Visszagondolt, mennyi örömről mondott le, hogy Enikőnek ne legyen hiányEnikő végül megértette anyja áldásait, és együtt alakították át a falusi házikót szeretettel teli otthonná.
