Erzsi nem bírta az unokaöccsét. Egy vidéki nagymacska volt, aki nem is ismert felelős szokásokat, camszállítóként dolgozott, miközben a gépében ücsörgött este. Mindent megtett, hogy Eszterét megvédje ettől a férjtől, de ő a legegyszerűbb, de hatékony módszert választotta – megtette Eszter hasát. Itt már semmit sem lehetett tenni. Erzsi elég sok szituációt látott, tudta, hogy ha most is megszakadtatná a babát, örökre elveszítené unokáit. Az esküvőt tehát sietve megszervezte. Az unokaöccs még arra is kitalált, hogy Esztert nekik adják át. Micsoda gyalázat! Végül magával vette őket, sőt, kölcsönadott nekik egy nagyobb szobát is.
– Kislányom, megint ez a Béla az unijában ücsörög? – sziszegte Erzsi. – Az egész napot veled és a kisbabával töltöttél, legalább egy kicsit pihenni hagynátok!
– Anya, ő így oldja fel a stresszt. Most játszik, aztán elalszik Julit, – mentegette a lánya. – Ne nézrejkítsd annyira!
Nem, ő valójában nem is olyan rossz, ezt a Bélát. Erzsinak tizenöt éve lett özvegye, és alig mászott fel a lámpákra, hogy a lehullottakat megjavítsa. Ő viszont kivette a konyhai szekrényeket a kapcsolódók miatt, új szelepet szerelt be, nem is beszélve a többi férfi munkáról. De jobb, ha a szekrények ajtajai nem záródnak, mint hogy a lánya éljen egy vidéki párral, akik kitalálták, hogy az ő háromszobás lakásukhoz igazítsák magukat. Be is rombolta Eszter karrierjét – Erzsi mindig törtkutya volt, soha nem lett belőle regényíró, mint amire ábrándozott, de a lánya csodálatos tehetségnek volt. Most viszont, a bölcsődéskorzók után csupán az jöhetett, hogy valahol helyi kulturális házban tanítson. Nem, a Béla valóban szörnyű, nagyon szörnyű.
A férj azonban úgy tűnt, mintha semmit sem venné észre Erzsi ellenszenvéből. Mindenki “anya”-nak szólítottatta, ami szintén nem volt meglepő.
– Anya, milyen finomat főzöl! – dicsérte a férj minden ételét. Erzsinak készen volt a szája, hogy mondja neki, hogy Eszter kockai húsos köret szép, mindegyik kockája finom, míg a tálcán a sajátján csak csirkeszárnyak maradtak a dzsemison.
– A különböző számítógépek előtt ücsörgőknek munkáért fizetnek, – jelentette ki egyszer Erzsi, miközben a főzeléket öntötte szét. Eszteré másféle sűrűséggel, Béla számára viszont puhább húsos tojás收受.
– A többi fiú is a gépen csak úgy ücsörög, – mondta Béla, megragadta a kemény kenyeret, amelyet Erzsi szívesen kézbesített, és nagy falatot harapott, míg a szájában szólt, ami annyival botrányosabb volt, mint mindent.
– Egyszer bejöttem, – mondta Erzsi. – Miért nem mentél be, ha elloptad?
– De miért is, – bókolt Béla. – Bejöttem, de kiengedtek.
– Elvesztetted, – bólintott Erzsi. – A még unijában ücsörögtél.
– Jaj, anya! – szegült közbe Eszter. – Béla éjjelente dolgozott, mert élve kell élni. Mondtam neki, hogy menj be, de nem akar.
– Értem, – jegyezte meg Erzsi. – Már csak gondolni kell, nem forgatni egy játékost.
Eszter megharapott, és Erzsi büszkén vonult vissza a szobájába.
A fér Jennings legnagyobb ellenszenv sem a férj, hanem a szülei voltak. Egyszer látták őket a menyegzőn, de ekkora kudarc ily kevés élménnyel is elég volt. Amikor Béla lesütött szemmel közölte Erzsi, hogy a szülei holnap látogatóba jönnek, Erzsi szinte elájult. Mit keresnének itt?
– Aludjanak nyugodtan a szállodában, – jelentette ki végérvényesen.
– Én is azt mondtam nekik, – mondta Béla. – De meg akarnak ismerni minket, vacsoráztató válhat.
Amikor Erzsi épp tiltakozni akart, Eszter hatalmas előadásba kezdett:
– Hát ez csodálatos! Kérek egy süteményt és csirketésztát, anya, és a te szépséges főfőzelékod is lehetne!
Erzsi sóhajtott – hogyan is bántana meg Esztert? Még a minzsa is meg lepása is meglenné.
– Rendben, – morgott. – Jöhetnek, de csak vacsoraig.
Ahogy Erzsi sejtette, a vendégek zajosak és udvariatlanok voltak. Semmit sem hoztak, még a Juli számára sem. Mindenáron belementek, hogy a szállodai árakjat elég magasak, miközben csak az új városi lakásuk méreteit dicsérték.
A vacsora során Béla édesanyja, miközben Erzsi tálalt, hirtelen azt mondta:
– Szóval, szegény lettek, annyira nem lehet néked enni! Ennek az embernek ez a szoknya volt, amit fogyott. Különösebben nem is evett, ahogy a gyerekházból kijátszottak. Mindig csak a nővérét keresgette!
Erzsi megdöbbent, és a pillantását Béláról az édesanyájára vetette, aztán Eszterre.
A lány arckifejezése alapján ő is először hallott erről.
– Ez így van? – kérdezett Eszter.
– Pontosan! – kiáltotta a férj asszonya. – A kötelességül érezte, hogy a nővérét felnövesztette, és csak utána jött hozzánk, mert még abban a saját magánban is arra gondolt, hogy tanulni fognak. Persze, meg kellett volna tanítanunk rá, mennyi pénz került bele, hiszen a lányaink kellett felnövesztendő legyen! Munkába ment, így a másikat különösebben nem kellett tanítani, most pedig a másodikért jött.
A szállásot Erzsi nem engedte meg. Várta, amíg Eszter elviszi Julit, és csak akkor hívta magához a Bélát.
– És te, ez a tanulás a szüleid miatt szakadt el, úgy érted? – Erzsi nem sokat figyelt a szemére.
– Anya, ne gondoljatok rosszul rájuk, – kérte Béla. – Felvettek, otthont adtak, soha nem ettem ennyire jól! – Aztán elhallgatott, és hozzátette. – Ha őszinte lennék, nálatok még tökéletesebb lenne, mert olyan finomat főzöl!
– De tényleg tanulni nem akartad? – kérdezte Erzsi gyanakodva.
– Akartam, akartam, – mondta Béla. – De előbb a nővéremet kellett nevelni, most pedig újra Eszterem és Juli van. Meg kell etetni őket.
– Értem, – szólt Erzsi, és visszament a szobájába.
Ezentúl Béla étkezete Eszteréhez hasonlóan külön figyelést kapott. Egy héttel később Erzsi mintha csak rántaná a leplet:
– Béla, sikerült meghívnom, felvennétek minket adminisztratőrként. A gépkezelést megszoktad?
– Igen, – bizonytalanított Béla.
– Akkor remek. Ugyanaz a bér, de idősabban. Egy feltétel viszont van.
– Mindenre beleegyezem! – vágta el a szót.
– Akkor vissza kell menned a tanulásba, – mondta Erzsi.
Eszter megölelte az anyját, és szavatlan gratulációval mondta:
– Anya, te a legjobb vagy!
– Még finomabban főztem neked, – vallotta be Béla.
Erzsi vállat vont, és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Valójában Bélának sem olyan rossz emberről volt szó, mint hitte.
„Üdvözöllek, bánat!”
