A kételyek kulcsa
Amikor Enikő még csak a házasságra készült, a barátnői sorra mesélték neki a rémtörténeteket a anyósokról. Mindegyiküknek volt egy félelmetes példája: az egyik egy hitelről, a másik alattomos csellel, a harmadik pedig nyílt gyűlölettel. A meséikben a vőlegény anyái igazi szörnyetegek voltak, akik tépik szét a fiatal házasságokat.
Enikő hallgatta, bólintott, és egy szép napon észre sem vette, hogy valóban elkezdett félni a jövendőbeli anyósától. Ezért, amikor komolyra fordult a kapcsolata Balázzsal, óvatosan, mintegy mellékesen, elkezdte kérdezgetni az anyjáról.
— Gyakran látogatod? Befolyásolja a döntéseidet? Anyagilag támogat?
Balázs nevetett:
— Mi ez a kihallgatás? Anyám egy átlagos ember. Persze, hálás vagyok neki, felnevelt. De bele nem szól az életünkbe.
Ezek a szavak kissé megnyugtatták Enikőt. De a bizalmatlanság magvai már kihajtottak. Amikor Balázs először vitte haza, hogy bemutassa Tóth Mariannának, Enikő feszülten várakozott. De a nő barátságosnak, kedvesnek bizonyult. Őszintén örült a fiának, és záporozta a bókokat:
— Milyen szép vagy! Gyönyörű gyerekeitek lesznek Balázzsal! Már alig várom az unokákat…
És úgy tűnt, minden rendben van. Tóth Marianna nem avatkozott bele, nem hívogatta naponta, nem bukkant fel váratlanul. Néha kért segítséget a fiától — a férje évekkel ezelőtt meghalt, és nehéz volt egyedül boldogulnia. Enikő semleges maradt: semmi különösebb közeledés, de hidegség sem. Egészen egy barátnői beszélgetésig.
— Hagyd már abba — legyintett Klára. — Eleinte mind ilyen édeskedő, aztán előjönnek a karmok. Az enyém is ugyanígy énekelt, most meg orrát fintorogja, mert én nem vagyok „az ő körükből”. Ne higgy neki!
— Pontosan — csatlakozott Bea, a hányattatott válást átélt barátnő. — Az enyém is esküdözött a szeretetére. Aztán belerángatott minket egy hitelbe, elvitte a pénzt, mi meg még mindig törlesztjük. Az anyós olyan, mint egy hosszú gyújtózínű bomba.
Enikő próbált tiltakozni:
— De Tóth Marianna nem ilyen. Kedves, művelt, úgy tűnik…
— „Úgy tűnik” — a kulcsszó — vágott vissza gúnyosan Klára. — Várjunk csak. Ki fog derülni.
Hamarosan adódott is ok a kételyre. Egy nap Balázs odalépett a feleségéhez:
— Enikő, anya kölcsönt kért. Venni akar egy nyaralót a tóparton. Nem bánod, ha a megtakarításunkból adunk neki? Úgyis csak a hitelre gyűjtünk…
Enikő megfeszült:
— Nem kis összegről van szó. Vissza is fogja adni?
— Persze. Azt mondja, apámnak volt néhány részvénye, eladja őket, és mindent visszafizet.
— Hm… — Enikő eszébe jutott a barátnőivel folytatott beszélgetés. — Nem tetszik ez nekem. Minek neki most nyaraló? Főleg így…
De Balázs hajthatatlan volt. Hitt az anyjának. Végül sikerült meggyőznie.
Amikor Enikő ezt elmesélte a barátnőinekŐk pedig csak legyintettek, majd azt mondták: **”Majd meglátod, mi lesz belőle.”**
