— Éva néni! De hát mit csinál?! — kiáltotta Zsófia, a kezében gyűrött papírral hadonászva. — Hogyhogy nem lehet benne lakni? A ház megépült! Ott áll!
— De nincsenek meg a papírok — válaszolta nyugodtan az ablak mögötti ügyintézőnő, fel sem emelve a szemét az iratokból. — Papírok nélkül akár aranypalotát is építhetsz, nem engedélyezzük, hogy beköltözz.
— Milyen papírok?! A telek a miénk, elköltöttük a családi pótlékot, felvettük a hitelt! Minden törvényes volt! — Zsófia ököllel ütött az ablakpárkányra, recsegtek az üvegek.
— Kedvesem — nézett végre fel az ügyintéző, a szemüvegén át mérve Zsófiát. — A telek a tiéd, ez igaz. De hol az építési engedély? Hol a jóváhagyott tervek? Hol az átadó jegyzőkönyv?
Zsófia úgy érezte, mintha elvágják a lábát alól. Leült a kényelmetlen műanyag székre.
— Azt mondták, hogy magánházhoz nem kell semmit sem intézni… A szomszédok is építkeztek mindenféle tervek nélkül…
— Az mikor volt? — hümmögött a hivatalnoknő. — Változnak a törvények, drágám. Ma már papír nélkül semmi sem megy.
Zsófiát mintha fejbe vágták volna, amikor kilépett a hivatalból. Szitáló, hideg eső csöpögött, mintha a lelkébe szivárogna. Beült a rozoga kocsijába, elővette a telefont.
— Balázs? Balázs, fiam… — remegett a hangja. — Gyere ide, kérlek. Van itt egy kis probléma…
Balázs egy óra múlva ért oda, és anyját az új háza közeli lépcsőjén találta ülni. A ház tényleg gyönyörű volt — kétszintes, nagy ablakokkal, szép tetővel. Zsófia egész életében erre gyűjtött, eladta a városi lakását, belevette a családi pótlékot, hitelt is vett fel.
— Anyu, mi történt? — ült le mellette a fiú. — Miért nem bent vagy a házban?
— Nem mehetek be, drágám — mondta keserű mosollyal Zsófia. — Kiderült, hogy nem lehet itt lakni. A ház nincs rendesen papírozva.
Balázs összeráncolta a homlokát.
— Hogyhogy nincs papírozva? Hiszen építőcégen keresztül intézted az egészet. Nekik kellett volna…
— Kellett volna, de nem csinálták meg! — tört ki Zsófia. — Átvertek, Balázs! Azt mondták, mindent elintéznek, csak a pénzt vették és eltűntek! Most hívom őket — a telefonok nem működnek!
Balázs elővett egy cigarettát, meggyújtotta. Anyja elítélően nézett rá.
— Balázs, hagyd már ezt a szokást. Tönkreteszed magad.
— Most nem erről van szó, anyu. Meséld el részletesebben, mit mondtak a hivatalban.
Zsófia sóhajtott, megigazította a fejkendőjét.
— Azt mondják, előre kellett volna engedélyt kérni az építkezéshez. És a terveket jóváhagyni. Meg még egy rakat papírmunka. Én meg hittem annak a két szerencsétlennek, Kovácsnak és Nagy úrnak, hogy ők mindent elintéznek. Naív voltam…
— Van velük szerződés?
— Van. De abban semmi sincs a papírokról. Csak arról, hogy megépítik a házat.
Balázs mélyet szívott a cigarettából.
— Akkor így lesz. Holnap elmegyünk egy ügyvédhez. Megnézzük, mit lehet tenni. Lehet, még nem veszett ügy.
Másnap az ügyvédi irodában ültek. Az ügyvéd — egy fáradt szeme







