Gábor elhagyott, mert nem tudott gyereket vállalni, de aztán valami váratlan történt.
Nagyon szerelmes természetű vagyok.
Ezért egy idő után olyan helyzetbe kerültem, ahonnan nem tudtam, hogyan szabaduljak. Minden összekuszálódott, de végül valamilyen csoda folytán minden a legjobban alakult.
Ez a barátnőm születésnapi buliján történt. A zene a hegyi kunyhóban olyan hangosan dübbölgött, hogy alig hallottuk egymást. Az érzelmek felforrtak a lelkünkben, a vágyak a legváratlanabb módon törtek felszínre.
Annyiszor koccintottunk, hogy egy idő után egyszerűen elragadott az érzés: előttem minden elmosódott, a zene zúgott a fejemben. Azt sem tudom, hogyan kerültem a kis kanapéra, takaró alatt.
Reggel, amikor lementem egy kávéra, találkoztam egy vonzó fiúval, aki hirtelen előttem termett:
– Hogy vagy? Tegnap úgy tűnt, nem voltál jól.
Rá néztem, és hirtelen megvilágosodtam: ő volt az, aki tegnap este elvitt a megmentő kanapémhoz. Most szép mosollyal nézett rám, és elolvadtam a gyönyörű kék szemei alatt. A nap csodálatosan telt: felettünk pergettek a fátyolfelhők, a szél lágyan simogatta az arcomat… Késő estig sétáltunk, és amikor egyszer megbotlottam, egyenesen az ő karjaiba estem. A tekintetünk találkozott, az ajkaink összeértek – valahol ott, a gyönyörű dombon, a szabad ég alatt.
A csendes egyetértésünk a történtek között nem engedte, hogy kérdéseket tegyünk fel a jövőről. De ezek maguktól körvonalazódtak néhány nappal a városba való visszatérés után.
Három hónappal korábban megismerkedtem egy tekintélyes férfival, aki bankban dolgozott – stabil, megnyugtató, megbízható. Az ő neve László volt. Amikor először láttam, nem voltak se borzongások, se szédülés. Valami más volt – mintha az elmémet beleszeretnél. László annyira rendezett volt, hogy lenyűgözött a logikája, amit minden tettében megmutatott. Mellette felnőttnek éreztem magam, pedig valójában még nem voltam az.
Ez a két történet a legfurcsább módon összefonódott. Most már egyáltalán nem tudtam, mit tegyek. Kicsit bűntudatom volt a hűtlenség miatt, kicsit örültem, hogy a bennem lévő vad még nem hunyt ki, és kicsit zavarban voltam – hiszen döntést kellett hoznom.
Most együtt vagyunk.
Lászlóval jártam, akivel minden úgy volt felépítve, mintha valami nagy életterv része lenne, de az improvizációk párhuzamosan folytak a kék szemű fiúval. Így teltek a hónapok. De mindig találkozik olyan körülmény, ami felébreszt a rémálomból és a vágyak világából.
Az én körülményem hirtelen várandósság lett. Ki volt az apuka? Míg ezen a klasszikus kérdésen gondolkoztam, László hirtelen valamilyen mélabúba esett, aminek az okát nem tudtam megfejteni. Valami történt vele, de még a legkisebb sejtésem sem volt arról, hogy mi. Aztán egy este megjelent egy hatalmas csokor vörös rózsával és felfedett:
– Szükség van a különválásra – legalábbis ideiglenesen… Vannak dolgok, amiket nem mondhatok el neked – az én problémáim, amikhez te nem vagy elkövető.
Valójában nekem is időre volt szükségem – tűnődtem, hogyan mondjam el neki a gyereket. Egy hónap múlva találkoztunk. Azt gondoltam, talán van valami banki ügylete, ami miatt veszélyben van, és meg akar védni. Mi más lehetett volna?
Eltelt két hét. Még mindig nem hoztam semmilyen döntést, de egyszer a kék szemű fiú meglepett, mikor azt mondta, hogy érdekesnek találja azokat az embereket, akik családot akarnak:
– A gyerekek komoly komplikációt jelentenek az életben – jegyezte meg, miközben a barátjáról beszélt. – Miért vágyik mindenki arra, hogy leszármazottakat hagyjon hátra?
A beszélgetés egy váratlan irányba kanyarodott, amit nem vártam tőle. Hirtelen rájöttem, hogy teljesen nem ismerem ezt az embert – csak a szenvedélyemnek engedtem. A tudatom tisztázódott, az értelem győzött az érzelmek felett – eljött az idő, hogy befejezzem ezt a kapcsolatot. Így tettem.
Még két hét eltelt – itt volt a találkozás ideje Lászlóval. Nem tudtam, mit tegyek – elmondjam neki?
– Mondanom kell neked, hogy… – kezdtem.
– Én tényleg elmegyek – vágott közbe azonnal. – Nincs választásom. Remélem, boldog leszel, méltó vagy rá. Most pedig beszélj…
Nem mondtam el: ez az ember, aki nekem olyan erős magabiztosságot adott, mintha hirtelen bezárta volna a lelkét. És eltűnt az életemből.
Különváltunk. Gyengéden megsimogatta a fejem, és még az is eszembe jutott, hogy a szemei vizesek voltak…
Zárkózottabban éltem, próbálva rendet tenni a gondolataimban és a napjaimban. Így telt el a szülés napjáig. Egyedül mentem be a szülészetre, gondoltam, hogy onnan is egyedül távozom – egy kisbabával a karomban.
De a születés napján hirtelen egy csomagot hoztak nekem babaruha – kitől? Ott volt egy üzenet is. Mikor elolvastam azt a néhány sort, sírni kezdtem, mert ezek lettek a legfontosabb szavak az életemben: Lászlótól. Megcsókoltam az alvó Esztert (így neveztem el, mert benne volt minden reményem), leültem az ágyra. László pedig kiabált lent:
– Na, mikor láthatom a lányomat?
Most valószínűleg azon töprengsz: mi is történt? Véletlenül találkozott a barátnőmmel – azzal a lányjal a kunyhóból. Beszélgettek, és elmondta neki az egészet, hozzátéve, hogy rájöttem, mennyire szeretem őt.
És tudod mit? László sosem állt le szeretni engem. Az én hűtlenségem sosem került szóba a beszélgetéseinkben: ez a csodálatos ember azért szakított velem, mert megtudta, hogy nem tud gyereket vállalni.
Ez foglalkoztatta mindvégig. Rájött, hogy nem érdemel ilyen büntetést. Így világossá vált, hogy Eszter a titkos szenvedélyem gyümölcse.
De Lászlónak fontos volt, hogy ez a gyermek gyönyörű érzelmek közepette fogant, ráadásul ez az én gyermekem volt, és kiderült, hogy még jobban kezdett szeretni engem. Mire volt szükségünk még? Mindketten megéltük a saját életleckénket, és azóta nincsenek titkaink – mindent egyenesen a szemeinkbe mondunk. Őszintén szeretjük egymást, és egyike vagyunk a legboldogabb családoknak, amiket csak el lehet képzelni.
