A pimaszság ára
Réka, tudnál kölcsönadni pár dolgot? kérte kétségbeesetten Nóra, amikor belépett a nővére meghitt lakásába.
A tekintete megakadt a tágas előszobán, a dizájner bútorokon, a finoman keretezett tükrökön, a bejáratnál lévő elegáns puffon minden olyan volt, mintha egy lakberendezési magazin címlapjáról elevenedett volna meg. A jól ismert, de annál keserűbb irigység szorította össze a mellkasát: Rékánál mindig minden tökéletes volt.
Réka éppen a nappali ajtajában jelent meg, végigmérte a húgát figyelmesen. Még az otthoni, puha kasmír szettjében is ott volt az a könnyed elegancia, amit Nóra hosszú évek óta hiába próbált elérni.
Na, mesélj, mi az a nagy titok? szólalt meg Réka higgadtan, háttal támaszkodva az ajtófélfának.
Nóra megigazította a kabátja ujját kopott, de még mindig szép darab volt. Nem akart a falon lógó nagy festményre nézni, sem a tökéletes rendre, sem a frissen főzött kávé illatára, ami betöltötte a lakást.
Nem is olyan fontos… motyogta tétován, próbálta összeszedni a gondolatait.
Réka szeme le nem vette róla, így Nóra hamar rájött, hogy ebből most nem ússza ki magát. Nagyot sóhajtott, aztán hadarva kibökte:
Szombaton lesz az osztálytalálkozó. Egyszerűen muszáj elmennem! És persze tökéletesen kell kinéznem, érted? Azt akarom, hogy mindenki azt gondolja, mesébe illő az életem!
És ezt minek? kérdezte Réka, miközben leült a pult mellé. Minek töröd magad mások miatt, akikkel már nem is tartod a kapcsolatot? Nem is élsz már egy városban velük, hanem Pécsről jöttél fel hozzánk Budapestre!
Nóra idegesen végigsimított a haján. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy neki is ilyen konyhája lehessen pulttal, beépített gépekkel, menő lámpákkal. Hogy a napja ne rohanással és felfordulással kezdődjön, hanem egy lassú, nyugodt reggeli kávéval egy szép környezetben.
Te ezt nem érted! csúszott ki belőle túl hangosan. Nekem ez tényleg fontos. Szeretném, hogy az osztálytársaim lássák, sikerült megvalósítani az álmaimat! Hogy nehogy azt higgye bárki is… hogy elbuktam.
Réka mintha észre sem vette volna a nyílt irigységet Nóra arcán vagy csak nem foglalkozott vele.
Komolyan azt gondolod, hogy érdemes másnak mutatni magad, mint aki vagy? kérdezte halkan Réka, leült mellé a konyhapulthoz. Elhiszed, hogy ez bárkit is lenyűgöz majd?
Nem erről van szó rázta meg a fejét Nóra. Csak azt akarom, hogy higgyék, minden vágyam teljesült!
Jó, na. Gyerünk, nézzük meg, mit adhatok kölcsön! biccentett végül Réka, de azért hozzátette: Egyet ígérj meg: ez az első és utolsó ilyen alkalom! Ez nem túl szép dolog, érzed ugye?
Te ezt nem értheted! horkantott fel Nóra, aztán belekezdett a történetébe…
~~~~
A gimi alatt tényleg ő volt a suli királynője. Ezt mindenki tudta. A folyosókon mindig kisfiúk hada követte, mindenki legalább egy pillanatig a kegyeit kereste. A tanárok akaratlanul is engedékenyebbek voltak vele, elég volt egy sejtelmes sóhaj vagy szomorkás nézés, már minden simán ment. Az otthoniakat is egy szemöldök-felhúzással vagy egy halk panaszkodással bármire rá tudta venni.
Mindig megkapta, amit akart. Ha feltűnt egy új cipőmodell a WestEndben, anyukája másnap már azzal várta otthon. Ha az osztályba jött egy helyes fiú, Nóra pár nap múlva már vele sétált haza. Kezdett egyfajta játékká válni a számára kipróbálni, meddig képes elmenni, hány kívánságát teljesítik, hány szabályt léphet át.
Azért, mert megtehetem ez volt a titkos mantrája. Ezzel mindent igazolni tudott: ha egy barátnője tetszett ugyanannak a srácnak, mint neki, nem habozott versenybe szállni és szinte mindig ő került ki győztesen, még ha igazából sohasem szeretett bele igazán senkibe.
Lassan a régi barátnők is elkoptak mellőle. Egyik nem hívta sétálni többé, másik máshol keresett társaságot. Nóra nem kesergett, mindig voltak újak, akik a kegyeit lesték. Meg volt róla győződve, ha valaki nem bírja vele a tempót, az úgysem elég jó barátnak.
Érettségi bálon tényleg királynőnek érezte magát. Mindenki körülötte ólálkodott, lesve minden szavát és mozdulatát. Ő meg élvezte pezsdítette a dolog, hogy ura ennek a kis világnak.
Megrészegítette a figyelem, így elszaladt vele a ló. Egy ponton, amikor az osztályban a régi sztorikat idézték fel, nekiállt beszólni a lányoknak. Régi sérelmeket hánytorgatott föl, beszólásokat vágott hozzájuk kinézet, stílus, család… minden kapott, ami belefért. Mintha csak azért jött volna, hogy leszúrja őket, és lássa, hogyan reagálnak.
Az én életem gyönyörű lesz! jelentette ki fennhangon, kihúzva magát, mintha már tényleg a siker küszöbén állna.
Elmerült a képzeletében: gazdag férj, akinek mindent lehet parancsolni, verőfényes villa, utazások, shoppingolás, soha nem kell majd dolgoznia. Ami kell, csak úgy magától jön majd neki, értitek?
Aztán oda fordult egy csendes, eminens lányhoz, aki mindig az első padban ült, szépen gondozott jegyzetekkel.
Te meg… majd tanítónő leszel valamelyik isten háta mögötti faluban, vagy a kisboltban pultos, mert nincs benned semmi! A férjed egy melós lesz, aki éjjel részegen hazajön és ver! vágta oda vigyorogva.
Tovább folytatta a sorolást; mindenkinek adott egy jóslatot, ami csak még sötétebb volt, mint az előző.
Lassan minden lány lesütötte a tekintetét, csak az idegesség ült a levegőben. Nóra meg nevetett rájuk, a fiúk bólogattak vagy együtt nevettek vele, ki udvariasságból, ki félelemből.
Elvolt a saját sikerének mámorában azt hitte, tényleg neki áll a világ.
Aztán a felvételinél kitalálta, hogy Budapestre kell feljönni nem a szak érdekli, hanem mert jobb lehetőségek vannak, többen járnak oda, nagyobb a város, nagyobb az esély egy tehetős férjre. Mellesleg, örökölt egy kicsi lakást a nagymamájától, nem kellett kollégiumba költöznie.
Az első hetekben minden flottul ment. Rendezkedett a lakásban, bulizott, ismerkedett, elvolt ugyanúgy, mint középiskolában, mindig megtalálták a bókok. Megvolt a lendület, biztos volt benne, hogy egy kis idő múlva beüt a jackpot.
De aztán jöttek a vizsgák, és minden felborult. A ZH-k, beadandók szó szerint kifogtak rajta. Mindig öt perc alatt akarta megúszni a dolgokat na de ezt itt nem lehetett. Elcsúszott mindenütt, a tanárok is elfordultak tőle: Vagy megerőlteted magad, vagy repülsz innen! mondták neki.
És ekkor kezdett leomlani a magabiztos belső fala. Egy csomó okos, szép és céltudatos lány volt körülötte, akik mindennel jól haladtak. Nóra meg még mindig a tegnapi önmagába kapaszkodott.
Nem váltott át tanulásba inkább a férjvadászat kezdett fontosabb lenni, amíg még szép vagyok, mantrázta magában. Sűrűsödtek a randik, jöttek a próbálkozók, mindent elkövetett, hogy valaki végre felfedezze a nagy lehetőséget.
Aztán jött egy fiú Zsolt aki a lehetőségek netovábbjának tűnt. Tehetős család, szülők egészségügyi vállalkozók, jó nevű környéken laktak, saját üzlet, nyugaton tanult, minden klappolt. Zsolt ugyan kissé alacsonyabb volt, arca meglehetősen kerek, s kicsit görnyedten járt, de Nóra nem foglalkozott ezzel: Nem számít, ha nem modelles, csak jól álljon ő is anyagilag.
Céltudatosan követte a fiút óvatosan tudta hol edz, hol sörözik, véletlenül összefutott vele, a legjobb formáját hozta, mosolya mindig tökéletes, szellemes, társaságban is remekelt.
Szinte már működött a terv, Zsolt randizni hívta, mindent klasszul alakított. Csakhogy egy dolgot kihagyott a számításból: Zsolt családja számára fontos volt, hogy jó családból származzon a leendő meny, összeköti-e őket valami, vagy csak egy vidéki lány lesz a klánban.
Amikor Zsolt mesélt otthon Nóráról, az anyja csak egy szemöldökemeléssel reagált:
És ki is ez a Nóra? Miből él a családja?
Szimpla család vidékről, anyu felelte Zsolt.
Na ez az, húzta el a száját az anyja, a mi családunk hírnevét nem lehet csak úgy zárójelbe tenni. Elvárjuk, hogy a fiam rangjához méltó párt találjon!
Idő közben Nóra már álmodozott a közös életről, szülőkkel való vacsorákról, lakásnézésről… Csak hát Zsolt egy napon felhívta:
Sajnálom, de a szüleim nem támogatnak minket. Szerintük mi más világból jöttünk…
Nóra próbált mosolyogni, de belül mindent összeszorult:
Ez most tényleg számít? Felnőttek vagyunk már
Nekik igen mondta Zsolt leszegett fejjel. Már kinéztek nekem másik lányt. Nem fogok vitázni velük. Bocsánat…
Nóra hosszasan meredt a kiürült kávéscsészére. Sírás helyett csak a düh nőtt benne: Hiszen mindent jól csináltam! Miért érdekel mindenkit a családom meg a származásom?
De a java csak ezután jött. Néhány hét múlva Nóra meghallotta, hogy a jó partira vágyó lányokat egymás közt kibeszélik, pletyka járta, hogy csak a gazdag pasikra hajt, Zsoltot is csak kihasználta. Ezek a szóbeszédek se perc alatt eljutottak mindenkihez. Ha most elment egy bulira, már csak félmosolyokat, sandán kacsingató tekinteteket kapott, azok a fiúk, akik korábban udvaroltak, inkább elkerülték.
Nem mutatta, hogy bántja, de belül nagyon is érezte: a hírneve annyira leamortizálódott, hogy már csak álmodhatott volna jól menő, gazdag férjről.
Hazaköltözni vidékre? Az kudarc lett volna. Annyi mindent hazudott már a szüleinek a sikereiről, hogy nem tudta volna kimagyarázni magát. Minden telefonban eljátszotta: minden szuper, dől hozzá a meló, van udvarló, él a pesti áloméletet. Anyja mindig büszkén mesélte a rokonoknak, mosolyuk láttán Nóra újra meg újra, egyre görcsösebben folytatta a színjátékot.
Egyedül Réka tudta az igazat. Egyszer rajtakapta, amikor váratlanul meglátogatta:
Lépj le innen! Mondd el a szülőknek, hogy minden kamu, ők úgyis megbocsátják mondta keményen, de együttérzően.
Bevallani, hogy hazudtam? Szó sem lehet róla! Inkább harcolok tovább, lesz még belőlem valami! jelentette ki Nóra könnyes szemmel. És tényleg elhitte.
Telt az idő, próbálkozott, keresett, barátkozott, de sosem jött a nagy Ő, a pesti álomférj. Akik először lelkesedtek érte, azok is hamar eltűntek a túlzó elvárásai és kompromisszumképtelensége miatt.
Az egyetlen dolog, amit még a nagymama hagyatékából örökölt, az a lakás és némi pénz volt de az is villámgyorsan fogyott. Eleinte próbált spórolni, aztán egyre több mindentől vált meg. Kávéból otthon főzött, ruhából csak használtruha, tornaterembérlet felejtős. A számlák, a rezsi, a kajapénz viszont egyre csak nőttek.
Egy reggel, amikor újra összeszámolta a maradék pénzét, be kellett ismernie nincs hova halogatni: dolgozni kell!
Nézegette a hirdetéseket, de diploma, tapasztalat nélkül szinte mindenhol elutasították. Így lett belőle pénztáros egy szupermarketben. Eleinte borzalmasan érezte magát a vevők, az ismerős arcok, a megjegyzések… nem ehhez vagy szokva, ugye? mindig csak mosolygott kényszeredetten, nyomogatta a kasszát, udvariasan elköszönt.
~~~~
Képzeld, tegnap jött az e-mail, meghívnak az osztálytalira! fejezte be történetét Nóra borúsan. Nem tudom kihagyni, ha nem megyek, mindenki rögtön azt gondolja majd, hogy befellegzett nekem, és félek megmutatni magam!
Réka letette a kanalát, amivel eddig a teát kavargatta, komolyan nézett rá.
De gondoltál már arra, hogy lehet, pont azért hívnak, hogy rajtad nevessenek? Vagy bosszút álljanak azért, ahogy viselkedtél velük akkoriban? kérdezte óvatosan.
Nóra felkapta a fejét, arca pirosra gyúlt. Butaság! legyintett. Úgyse tudja senki az igazi helyzetet. Elég jól titkolom. Csak el akarom játszani, hogy minden a legnagyobb rendben van!
Réka hátradőlt, hümmögött. Nem szólt rá semmit megszokta már, hogy a testvére úgyis a saját feje után megy, aztán majd megbánja, ha megbánja.
Jó, ha tényleg menni akarsz, menj. Ha kell ruhaválasztáshoz vagy frizurához segítség, szólj. mondta.
Nóra megkönnyebbült, valójában csak ezt várta.
Köszönöm, számítok rád. Csodásan kell kinéznem, legyen minden tökéletes!
****
Nóra a vacsorát követően rohanva tört ki az étteremből, miközben a könnyeit maszatolta szét az arcán. A hideg levegő arcon csapta, de semmit sem érzett, csak rohant, minél távolabb attól a helytől, ahol nemrég még próbált valaki másnak tűnni. Mekkora igaza volt Rékának! Minek jöttem ide?!
Pedig az eleje flottul ment. Mikor belépett a rendezvényhelyszínre, minden szem rá tapadt. Előre begyakorolta a lassú lépést, a kis finom mosolyt, a bocs, késésben vagyok-féle pillantást minden azt sugallta, mennyire fontos és elfoglalt lett.
Odaült azokhoz, akik gimiben nem ismerték túl jól. Előadta: férj üzletember, most éppen Bécsben dolgozik; tágas ház Pilisborosjenőn, négy alkalommal volt már idén külföldön. Belemelegedett a hazudozásba, nem is vette észre, hogy közben a többiek összenéznek, páran visszafogják a mosolyt.
Aztán egy volt osztálytárs hirtelen felvetette:
Képzeljétek, nemrég láttam Nórát… de egészen más, mint ahogy most meséli.
Halk csend ült a terembe. Mindenki felé fordult.
Sőt, van róla fotóm is mondta egy lány, és kitette a telefonját a projektorhoz csatlakoztatva.
Elindult a valódi Nóra diavetítés: pénztáros a boltban, műszak után, egyenruhában. Kedvezményes polcot böngész, elmerülten számolja, mire futja a fizetéséből. Buszra száll szatyorral. Végül a legkellemetlenebb: kinyitja az ötödik emeleti, lepukkant lépcsőház ajtaját a piacos szatyorral.
Először valaki felnevetett, aztán újabb és újabb kacaj tört elő. Hát ez a csaj mondta, hogy kastélyban lakik! A férje is a hipermarketben dolgozik, mi? szurkálódtak.
Nóra ledermedve állt. Ez a sors valójában nem szégyen de pár perccel előtte még életének luxusverziójával büszkélkedett, most pedig laposan, mindenki előtt kiderült az igazság.
Mielőtt bármit kérdezhettek volna, sarkon fordult és kirohant. Nem hallotta, ki kiabál utána, ki akarja megvigasztalni. Csak futott, levegőért kapkodva, végül lerogyott egy parkoló padra.
Nem is vette észre, hogy nekimegy egy férfinek, csak akkor, mikor fellökte vállal.
Jól van, kisasszony? kérdezte aggódva a férfi, annyira kedves és őszinte hangon, hogy Nóra elakadt egy pillanatra.
Fölnézett egy egyszerű, átlagos férfi állt előtte, kezében szatyorral. De a tekintete olyan figyelemmel teli volt, hogy Nóra összeroppant.
Nem suttogta, a könnyei újra kibuggyantak. Az utolsó pillanatban dobtak, elhagyott a vőlegényem…
Az élet úgy látszik, mindent visszaad de Nóra fejében még mindig csak a mesebeli boldogság meg a villanások jártak.
Hát, barátom ezért nem éri meg túl magabiztosnak lenni, ugye?
