A fiú temetése közben az anya fejszét ragadott és többször ütött a koporsó fedelére: amikor az összetört, valami szörnyűt pillantottak meg a jelenlévők

A temetés napján, amikor a koporsót már-már a sírba eresztették, az anya hirtelen előrelépett, és fejszével többször is belevágott a fedélbe. Amikor az széttört, valami szörnyű derült ki…
Nem megyek el a temetésre. Ez nem az én fiam.
Anyu, mit beszélsz? Ez a te fiad temetése, a férjemé! Hogy hagyhatod ki?
Nem érted. Ebben a koporsóban nincs az én fiam. Hazudnak. Valamit eltitkolnak.
De láttad a papírokat! Elmagyarázták, hogy a baleset miatt az arca felismerhetetlen volt, de a DNS-vizsgálat megerősítette, hogy ő az.
Nem ő az. Érzem.
Csak a gyász beszél belőled. Nem akarod elhinni, hogy nincs már közöttünk.
Az én fiam él. Ne beszélj róla múlt időben!
Hiába próbálták meggyőzni, az anya makacsul kitartott. Végül mégis elment a temetésre, de fekete ruhát nem vett fel kék kabát volt rajta. Kezében egy fekete táskát szorongatott, amit egy pillanatra sem engedett el. A meny nem szólt többet a lényeg, hogy a anyós mégis velük tartott.
Aznap borús idő volt, az ég súlyosan lógott a temető felett. Amikor elkezdték a koporsót szögekkel lehámozni, az anya hirtelen előretört. Halvány volt az arca. Letette a táskát, kivette belőle a fejszét, és mielőtt bárki megakadályozhatta volna, teljes erőből belevágott a koporsóba.
Recsegés, majd a fa darabokra tört. Egy csapás, kettő és a koporsó szétnyílt.
Csend követte. Az egyik ember szájára tette a kezét, a másik ösztönösen hátrált. A pap lehajtotta a fejét, mintha el akarna tűnni. Aztán egy sikoltás tört fel:
Ü üres!
Akkor derült ki valami borzalmas.
Zavarodulás tört ki. Férfiak rohantak a sírásókhoz, hogy megkérdezzék, ki felelős. Valaki kihívta a rendőrséget. A meny halványan állt, kezéből kiesett a táskája. Az anya nehézen lélegzett, ökölbe szorult kezében a fejszével, és mereven nézett a szétzúzott koporsóra.
Megmondtam nektek itt nincs az én fiam.
Ekkor előlépett a tömegből egy sovány férfi, a temető gondnőruhájában. Tétovázott, majd megszólalt:
A a holtt elvitték. Éjjel. Két ember jött papírokat mutattak. Azt mondták, másik városba viszik, újabb vizsgálatra. Én én nem tudtam, hogy
A szavai hideg futásként szaladtak végig mindenkin. Hová vihették a testet? Kik voltak azok az emberek?
A rendőrség hamar megérkezett, és elkezdődött a kihallgatás. De a legrémisztőbb dolog később derült ki: a halottasház könyvében semmi nem szerepelt a szállításról. A fiú neve helyett csak egy feljegyző jött elő: elégetve papírhiba. Ez azt jelentette, hogy valaki szándékosan kitörölte minden nyomát a halála után vagy talán a halálát is csak megrendezte.
Az anya leült egy kőpadra, és szorongatta a kezében a koporsó darabját. A szemében nem kétség látszott, hanem elgondolkodó tűz. Tudta: ha él, megtalálja. Ha pedig már nincs köztük, akkor is rájön, kik fosztották meg még a sír nyugalmától is.