Tomás hazudik hozzád, apád?
Apu, van egy hír. A szomszéd lánya, Boglárka terhes. É az enyém mondta Tamás, amint belépett a házba.
Artúr, az apja, egy pillanatig megállt, majd nyugodtan válaszolt:
Akkor vedd el feleségül.
Viccelsz? Még túl fiatal vagyok. Nem itt az ideje családnak, ráadásul nem is voltunk komoly kapcsolatban
Komolyan? nevetett gúnyosan az apa. A lány után futni már elég férfi voltál, de a tetteidért felelősséget vállalni már gyerek vagy? Rendben. És több szó nélkül odakiáltott a feleségének: Zsófi! Gyere ide!
Zsófi bejött a konyhába, kezét kötényébe törölgetve:
Mi a baj?
Nézd. A fiunk felcsinálta Boglárkát, a szomszéd lányát, és most nem akarja elvenni. És ő le se szarja.
Zsófi meg se lepődött. Komoly lett az arca:
És igaza van. Minek hozzon haza minden leányzót, aki csak akad? A mai lányok okosak találnak valaki jómódúbbat, teherbe esnek, aztán jön a vegyél el. Aztán kiderül, hogy a gyerek nem is az övé. Csináltasson DNS-vizsgálatot. Egyébként sem nyomhatjuk rá Tamást, még fiatal. Férfi, nehéz volt ellenállni. De mi nem tartunk el más gyerekét.
Artúr mélyet sóhajtott és halkan szólt:
És ha mégis az övé?
És ha az? Kötelességünk vállalni a felelősséget? Mondd neki, hogy csináltassa meg a tesztet, aztán majd meglátjuk.
Megfordult és visszament a konyhába, otthagyva Artúrt a fiával.
Tudod, én is voltam fiatal kezdte az apa. Egyikbe szerelmes voltam, a másikat vettem el. Nem szerelemből, hanem felelősségből. Mert férfinek lenni nem csak szenvedély, hanem döntések és következmények. Anyád terhes volt. Nem tudtam, hogy vele tudok-e maradni, de egyet tudtam a gyerek nem tehetett róla. Az én vérem, az én lelkiismeretem. És tudod, Tamás, mindezek ellenére soha nem bántam meg, hogy maradtam.
Három hónap telt el. A DNS-teszt egyértelmű volt: 99,9%-os valószínűséggel Tamás volt Boglárka gyerekének az apja.
Na és? fújt fel Zsófi, amikor Artúr letette az eredményt elé. Igen, az övé. De ez nem jelenti azt, hogy Boglárka beköltözik ide. Az én házamba nem lép be. Mondtam!
Tamás ült, nem nézett az apjára. Az arcáról leolvasható volt a választás: anyja oldalán állt. Hallgatagon összeszorította a öklet, de egy szót sem szólt.
Artúr lassan felállt az asztaltól:
Mivel ti ketten meghoztátok a döntéstetek, most hallgassátok meg az enyémet.
Halkan, de határozottan szólt:
Amíg élek, az unokám nem nélkülöz semmit. Megveszek egy telket, felhúzok egy házat, és ő az unokám megkap mindent, amit én összegyűjtöttem. Ti ketten pedig felejtsétek el a segítségemet. Nem veszek részt ebben a szégyenben. Tamás, mától kezdve nem vagy a fiam. Mindenem a gyereké lesz. Egy forintot sem kaptok tőlem.
Zsófi felrobbant:
Megőrültél? A saját fiadat zárod ki az örökségből?!
Artúr nem válaszolt. Megfordult és kiment, figyelmen kívül hagyva a kiabálást és az átkokat. Tamás mozdulatlanul állt a csendben, nem hitte el, amit az apja mondott. De egyvalamit tudott: ha Artúr kimondta, meg is teszi.
