Képzeld el, a fiam nagyon sokáig kereste az igazit. Sohasem szóltam bele a választásába bíztam benne, hogy majd megtalálja azt a lányt, aki tényleg passzol hozzá. Végül, amikor már harminc lett, megismerte Pannit. Mindig csak áradozott róla, hogy milyen kedves és szép lány. Teljesen bele volt zúgva, én is megkedveltem Pannit.
Olyan lelkesen mesélt róla nemcsak nekem, de a barátainak is, minden egyes alkalommal csak azt hallgattuk, hogy mennyire tökéletes hozzá ez a lány, így természetes volt, hogy hamar eldöntötték, hogy összeházasodnak. Szerető anyaként én mindenben támogattam őket.
A lagzi megszervezése elég kemény volt, de szerencsére a barátaink a segítségemre voltak, igazi csapatmunka volt az egész. Panni szüleit is hamar megszerettem rögtön megtaláltuk a közös hangot. Az elején minden gyönyörűen alakult, de ahogy telt az idő, egyre több gond jelent meg kettőjük között. Kezdtek összekapni, sok volt a félreértés. Tudtam, hogy minden friss házasságban vannak nehézségek, és bizakodtam, hogy átvészelik. Persze aggódtam értük, hiszen azt szerettem volna, hogy boldog legyen a házasságuk.
Aztán egyik este, későn este becsöngetett a fiam hozzám, és magával hozta a cuccait. Azt mondta, nincs hova mennie, mert Panni kidobta otthonról. Néhány napig nálam maradt közben Panni egyszer sem keresett minket vagy próbálta meg vele megbeszélni a dolgokat. És ez többször is megismétlődött.
Mikor Panni bejelentette, hogy babát vár, úgy gondoltam, érdemes lenne velük komolyan elbeszélgetni. Próbáltam tanácsot adni, hogyan kerüljék el a további vitákat. Hát, nem igazán úgy sült el, ahogy szerettem volna valahogy csak rontottam a helyzeten. Egyre többe voltak civakodások, a fiam pedig egyre gyakrabban aludt nálam. Láttam rajta, mennyire meg van törve. Már rég nem az a vidám ember volt, aki korábban. Folyton csalódottság ült az arcán.
Nem bírtam nézni, ahogy szenved, úgyhogy tanácsoltam neki: gondolja át, van-e így értelme folytatni ezt a házasságot. Meggyőztem, hogy akkor is lehet jó apuka, ha külön élnek. Aztán pár héten belül beadta a bíróságra a válópert.
Nem sokkal később megjelent Panni nálam teljesen kiborultan, hogy segítsek neki, vegyem rá a fiamat, hogy vonja vissza a válókeresetet. Nem akarja, hogy szétesen a család. Volt, hogy leültem beszélgetni vele, próbáltam rávezetni, hogy törődjön jobban a házasságával. De végül rám is haragudott, mert azt hitte, én állok a válás mögött, csak belekontárkodom az életükbe.
Most meg hogy eltelt az idő, már nem is tudom, jól tettem-e, hogy rászólítottam a válásra. A menyem nem keres, a fiam is egyre távolodik tőlem. De hát ki tudja, talán még mindig szeretik egymást? Külön élni pocsék, de úgy érzem, együtt lenni sem volt igazán jó nekik… Néha tényleg nem tudom, mit kellett volna másképp csinálnom.
